Index Vakbarát Hírportál

Óriási szívességet tett Szoboszlaiéknak a Chelsea

2024. február 17., szombat 20:27

A hazaiaknál jóval harciasabban és a találkozó jelentős részében hatékonyabban is futballozó Chelsea 1–1-es döntetlent ért el a bajnoki címvédő Manchester City otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójában.

Az első játékrészben végig nagyobb elánnal küzdő Chelsea a 42. percben ragadta magához a vezetést, Nicolas Jackson passzából Raheem Sterling vette be korábbi együttese kapuját (0–1). 

Sterling a 70. gólját szerezte az Etihadban, nála több gólt itt csak Sergio Agüero, a Manchester City történetének jelenlegi legeredményesebb támadója ért el. A City számára azonban fájó tény, ezt a hetvenediket már kapta a csapatuk. 

Fordulás után is a Chelsea járt közelebb a gólhoz, Malo Gusto jobbról érkező centerezése után Sterling közeli lövésénél mutatott be nagy bravúrt Ederson, majd Ben Chilwell ismétlését vágta ki a gólvonalról a visszazáró védő. 

A londoniak – ha lehet – még nagyobb rohanásra kényszerítették a Cityt, melyben hiába villant meg egyszer-egyszer Kevin De Bruyne vagy Erling Haaland, érezhetően nehezen alkalmazkodott a középpályás labdakontroll hiányához. Az elmúlt hetekben villogó Phil Foden pedig alig tudott beszállni a játékba, miként Jeremy Dokut is jól vették ki a játékból a Chelsea szélsői.

Az utolsó 25 percre ugyan visszavette az irányítást a Manchester City, ám a hősiesen védekező londoniak – némi szerencsével – megúszták a rohamokat. Haaland a kapu előtt több nagy ziccert is elpuskázott, a legnagyobbat talán a 78. percben, De Bruyne beadása után, mikor öt méterről, lendületből érkezve méterekkel a kapu fölé bólintott.

Már-már úgy tűnt, Mauricio Pochettino taktikája kifizetődik, mikor a végjátékban Rodri megpattanó lövése végül csak-csak a hálóba talált (1–1). Az Etihadból elcsent pont azonban így is több mint bravúrosnak tekinthető az idényben igencsak botladozó londoniaktól, akik a döntetlennel is csak a tabella 10. helyét foglalják el. A Citynek valamivel fájóbb az iksz, így ugyanis a délutáni meccsét megnyerő (5–0 a Burnley otthonában) Arsenal mögött ragadt a tabellán, azaz visszacsúszott harmadiknak. 

A történteknek alighanem Liverpoolban örülnek most a legjobban... 

A Szoboszlai Dominikot továbbra is nélkülöző listavezető idegenben 4–1-re nyert a nap első mérkőzésén a Brentford otthonában. A sikerért azonban súlyos árat fizetett a sérülések által már eleve megtizedelt Pool, amely most azzal vigasztalódhat, 25 forduló után ötpontos előnyben van a címvédővel szemben. 

A játéknap további mérkőzéseiről ide kattintva olvashat! 

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Manchester City–Chelsea 1–1 (0–1)

Korábban
Burnley–Arsenal 0–5 (0–2)
Fulham–Aston Villa 1–2 (0–1)
Newcastle United–AFC Bournemouth 2–2 (0–0)
Nottingham Forest–West Ham United 2–0 (1–0)
Tottenham Hotspur–Wolverhampton Wanderers 1–2 (0–1)
Brentford–Liverpool FC 1–4 (0–1)

(Borítókép: Sterling gólöröme. Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images)

Rovatok