Index Vakbarát Hírportál

Változott a válogatott programja: Szoboszlaiék Izrael ellen játszanak az Eb előtt

2024. február 19., hétfő 11:00

Változott a magyar labdarúgó-válogatott felkészülési programja a nyári Európa-bajnokságra. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a korábbi tervek szerint Máltával játszotta volna utolsó mérkőzését a kontinenstorna előtt, de végül az izraeli válogatott lesz az ellenfelünk – június 8-án.

Arról már korábban beszámoltunk Csányi Sándor MLSZ-elnök bejelentése alapján, hogy a magyar labdarúgó-válogatott négy felkészülési mérkőzéssel hangolódik a nyári Európa-bajnokságra. Szoboszlai Dominikék márciusban előbb Törökországot, majd Koszovót fogadják a Puskás Arénában, júniusban pedig Írországba utaznak, hogy napokkal a rajt előtt, Málta ellen zárják a felkészülést – a Groupama Arénában vagy vidéki nagyvárosban.

Legalábbis ez a program szerepelt az előzetes tervekben, de a máltai válogatott ragaszkodott ahhoz, hogy Ausztriában játsszák a mérkőzést, amihez a magyar szövetség végül nem járult hozzá – erről számolt be a csakfoci.hu. Ennek értelmében a szövetségnek új ellenfél után kellett néznie, amely hajlandó Magyarországon pályára lépni napokkal a kontinenstorna rajtja előtt. 

Mint ismert, a Puskás Aréna leterheltsége miatt mindenképpen másik helyszínen kerülne megrendezésre a mérkőzés, így a Groupama Aréna és vidéki nagyvárosok jöttek szóba. Sajtóértesülések szerint a választás végül Debrecenre esett, így az Európa-bajnokságot megelőző utolsó mérkőzését a Nagyerdei Stadionban játszhatja a magyar válogatott. 

Az ellenfél pedig az izraeli válogatott lesz, amely hivatalos felületein beszámolt a mérkőzés híréről. Oldalukon június 8. szerepel dátumként, és ugyan helyszínként Budapestre hivatkoznak, minden bizonnyal Debrecenben kerül majd sor a mérkőzésre. 

Magyarország a június 14-én kezdődő Eb-n a skótok és a svájciak mellett a házigazda németekkel találkozik a csoportkörben.

A jelenleg combhajlítójával bajlódó, emiatt klubcsapatában, a Liverpoolban nem is bevethető Szoboszlai Dominik minden eddigi jóslat szerint márciusra rendben kell már legyen, így a csapatkapitány minden valószínűség szerint a társakkal együtt kezdheti majd el az Európa-bajnoki felkészülést. 

Az A csoport teljes programja:

1. forduló
június 14., München: Németország–Skócia
június 15., Köln: Magyarország–Svájc

2. forduló
június 19., Köln: Skócia–Svájc
június 19., Stuttgart: Németország–Magyarország

3. forduló
június 23., Frankfurt: Svájc–Németország
június 23., Stuttgart: Skócia–Magyarország

Rovatok