Index Vakbarát Hírportál

Thomas Tuchel és Lőw Zsolt az idény végén távozik a Bayern kispadjáról – hivatalos

2024. február 21., szerda 11:19

Az idény végén távozik Thomas Tuchel vezetőedző és a stábja (közte Lőw Zsolttal) a német labdarúgó Bundesligában címvédő Bayern Münchentől – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A klub szerdán délelőtt megerősítette a Bild napilap és a Sky tévécsatorna korábbi értesülését, miszerint az 50 éves tréner – akinek munkáját Lőw Zsolt segíti – az elmúlt napokban megállapodott a vezetőséggel, hogy nem tölti ki 2025 júniusáig szóló szerződését.

„Az idény végéig természetesen a stábommal együtt mindent megteszünk a sikerekért” – jelentette ki Tuchel a klub honlapján.

A bajor gárda vasárnap sorozatban harmadik tétmérkőzésén kapott ki, miután a bajnokság 22. fordulójában 3–2-re alulmaradt Bochumban. Előzőleg Leverkusenben is vereséget szenvedett – és 2015 óta először kapott ki a bajnokságban kétszer egymás után idegenben –, majd múlt szerdán a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén is alulmaradt a Lazio otthonában.

A Bayern 12 fordulóval a Bundesliga-szezon vége előtt nyolcpontos lemaradásban van a veretlenül éllovas Bayer Leverkusen mögött. A Német Kupában a csapat már november óta nincs versenyben.

Tuchel korábban megfordult az 1. FSV Mainz 05-nél, a Borussia Dortmundnál, a Paris Saint-Germainnél és a Chelsea-nél is – amellyel Bajnokok Ligáját nyert –, mielőtt tavaly márciusban leült a müncheni kispadra.

(Borítókép: David Inderlied/picture alliance via Getty Images)

Rovatok