Index Vakbarát Hírportál

Dejan Sztankovics mindenkit harcba hívott, az év mérkőzése vár a Ferencvárosra

2024. február 21., szerda 13:06

Az év mérkőzése vár csütörtök este a Ferencváros labdarúgócsapatára az Olympiakosz Pireusz elleni Európa-konferencialiga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc visszavágóján. Dejan Sztankovics, a ferencvárosiak vezetőedzője a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: még sosem állt mögötte olyan hosszú munkahét, mint a pireuszi mérkőzés óta eltelt napok. A zöld-fehérek gólerős, válogatott centere, Varga Barnabás eközben azt emelte ki, hogy jót tett nekik a múlt hétvégi bajnoki mérkőzésük elhalasztása.

Csütörtök 21 órától kulcsfontosságú mérkőzés vár a magyar rekordbajnokra: a Ferencváros ellenfele az Olympiakosz Pireusz lesz a harmadik számú kupasorozat nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc visszavágóján azok után, hogy a görög csapat Pireuszban, az első mérkőzésen minimális különbséggel (1–0) nyert. 

Kedden kiderült, hogy telt ház, mintegy 22 ezer szurkoló előtt léphetnek pályára a csapatok a Groupama Arénában – a pokoli hangulat tehát előre garantált. A találkozót megelőzően a népligetiek részéről Dejan Sztankovics vezetőedző, illetve Varga Barnabás állt a sajtó rendelkezésére. 

A magyar válogatott támadója visszatekintett a Pireuszban leshelyzet miatt elvett góljára, amely belülről rendkívül kellemetlen volt számukra, hiszen már felálltak a középkezdéshez, így utána pedig még nehezebb volt visszarázódniuk a mérkőzésbe. Úgy gondolja, ennek ellenére minden esélyük megvan a hátrány ledolgozására, egyúttal a továbbjutásra, amely érdekében mindent meg is tesznek majd. 

Jót tett nekünk, hogy elhalasztottuk a hétvégi bajnoki mérkőzésünket a Diósgyőr ellen. Nagyon fáradtak voltunk az Olympiakosz elleni odavágó után, így viszont volt lehetőségünk frissíteni a csapatot. Hazai pályán fogunk játszani, biztos vagyok benne, hogy meglesznek a lehetőségeink a gólszerzésre, és győzelemmel szeretnénk megjutalmazni szurkolóinkat 

– tekintett előre a Ferencváros támadója. Varga Barnabás hozzátette, az év mérkőzéseként tekint a csütörtök esti találkozóra, amelyre minden tekintetben felkészültek, és már nagyon várják, hogy végre pályára lépjenek. 

A magyar válogatott támadó mellett helyet foglalt Dejan Sztankovics ezúttal olaszul nyilatkozott. A szakember elmondása szerint így sokkal jobban ki tudja fejezni magát. A szerb edző kiemelte: amióta a Ferencváros vezetőedzője, nem volt olyan hosszú munkahét mögötte, mint a pireuszi mérkőzés óta eltelt napok. 

Rengeteg munka áll mögöttünk az elmúlt hétben, igyekeztünk a hibáink minden egyes részletét kielemezni, kijavítani. Igazából már az első mérkőzés lefújása után arra gondoltam, hogyan tudnám a lehető legjobban felkészíteni a csapatomat a visszavágóra

– tekintett vissza Sztankovics az elmúlt napok eseményeire.

A Ferencváros vezetőedzője hangsúlyozta, nem kizárólag a játékosokat szeretné bevonni a holnapi találkozóba, az egész klub, stábtagok, illetve szurkolók is vegyék ki részüket a mérkőzésből, mert mindenkire szükség lesz a siker érdekében. Véleménye szerint a csütörtök esti Olympiakosz elleni találkozó nem az év, hanem a pillanat mérkőzése lesz, amelyre nagybetűs kihívásként tekint. 

Közösen kell holnap harcolnunk. Kérem a szurkolókat, hogy ne csak nézzék a mérkőzést, hanem az utolsó pillanatig biztassák a csapatot. Lehet, hogy lesznek rossz beadások, pontatlan passzok, de ne adják fel sosem a reményt, az utolsó pillanatig álljanak a csapat mögött, és közösen bízzunk a sikerben 

– fűzte hozzá Sztankovics, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy minden belépőjegy gazdára talált, így telt ház előtt léphet pályára csapata.

Végezetül arra is kitért, hogy a görögök egygólos előnye nem jelentős, de nem szabad az első perctől kétségbeesetten támadni, mert mindennek eljön majd a maga ideje. Lényeg, hogy az első perctől az utolsóig szervezetten és fegyelmezetten kell játszaniuk. A holnapi mérkőzést aligha lehet majd az első öt percben megnyerni.  

Az Olympiakosz Pireusz csapata szerda délelőtt indult útnak a görög fővárosból, sajtóeseményét az esti órákban a mérkőzés helyszínén tartja, ami után rövid tréning keretein belül ismerkedik meg a stadionnal. 

Ön szerint bejut a Fradi az Európa-konferencialiga nyolcaddöntőjébe?

  • 3918
    Igen, kiejti az Olympiakoszt!
  • 2177
    Nem, a görög csapat keretértéke nem véletlenül duplája a Fradiénak

A Ferencváros–Olympiakosz Pireusz Ekl-mérkőzést csütörtökön 21 órai kezdettel rendezik Budapesten, amiről az Index percről percre tudósításban, illetve helyszíni riportokkal számol be.

Európa-konferencialiga, a legjobb 16 közé jutásért:

1. mérkőzés:

2. mérkőzés:

(Borítókép:  Dejan Sztankovics 2024. február 15-én. Fotó:  Valerio Pennicino / UEFA / Getty Images)

Rovatok