Index Vakbarát Hírportál

Az ezer sebből vérző Liverpool a Luton ellen is letette a névjegyét

2024. február 21., szerda 22:25

A megannyi sérüléstől sújtott Liverpool dolgát szűk egy órán át megnehezítette a Luton Town, ám az újonc végül nem tudott valódi meglepetést okozni az Anfield Roadon. A listavezető vörösök – a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominiket továbbra is nélkülözve – 4–1-re nyertek az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójának nyitómeccsén.

Igaznak bizonyultak a keddi sajtóhírek, a Liverpool teljesen felforgatott kezdővel kellett nekivágjon a kiesőjelölt, ám az elmúlt két hónapban több bravúrt is felmutató Luton Town elleni hazai bajnokinak. A negyedik hete maródi Szoboszlai Dominik mellett kilenc hiányzót számlált Jürgen Klopp az első keretnél. Köztük nem kevesebb, négy olyan játékossal, aki az előző hétvégén megvívott, Brentford elleni idegenbeli meccsen szedett össze kisebb-nagyobb sérülést: a bokasérülést szenvedett Curtis Jones, a térdszalag-sérüléssel küzdő Diogo Jota, valamint a két izomproblémával bajlódó csatár, a kedd esti pletykákban emlegetett Mohamed Szalah és Darwin Núnez.

Ám ahogyan a meccset felvezető sajtótájékoztatóján Klopp is fogalmazott: amíg a vörösök képesek tizenegy bevethető játékost kiállítani, addig csakis a győzelem lehet a céljuk. Elérkeztünk ugyanis a bajnokság utolsó harmadához, innentől kezdve pedig minden egyes pontvesztés rendkívül fájó lehet a végelszámolásnál. Vagy, ahogy szintén a német mester mondta, egy-egy kisdöntővel ér fel. Hasonlóval, mint amilyen finálé vasárnap délután, a Chelsea ellen a Ligakupában vár majd a Mersey-partiakra.

Óriási szükségünk lesz az Anfield támogatására

– tekintett előre a mai meccsre az 56 éves szaktekintély. A megannyi hiányzó mellett pedig a két csapat legutóbbi, november elején lejátszott bajnokija is óvatosságra inthette őt, azon a meccsen ugyanis mindössze ötpercnyire volt attól a Luton, hogy az idény addigi legnagyobb meglepetését okozva le is győzze a Poolt.

A vörösök akkori megmentője, Luis Díaz volt, aki ezúttal már az első öt percben főszerelővé léphetett volna elő. A kolumbiai szélső támadó előbb ziccerben kilépve cselezte túl magát, majd nem sokkal később ígéretes helyzetből tekert a jobb alsó mellé – pár centivel. Ám míg a hazai lehetőségek kimaradtak, a vendégek rögvest az első helyzetükből bevették a Caoimhín Kelleher által őrzött liverpooli kaput. A novemberi meccsen vezetést szerző Tahith Chong lövése épp az érkező Chiedozie Ogbene elé került, aki az ötösön belülről az üresen maradt kapuba bólintott (0–1).

Hiába domináltak a folytatásban is Díazék, valódi ziccert az első félidőben már nem tudtak kialakítani. Tizenkét gólszerzési kísérletükből csupán három adott feladatot Thomas Kaminskinek. A Luton ráadásul nem tette meg azt a szívességet, hogy minden erejét a bekkelésre koncentrálva megszállta volna saját tizenhatosa előterét, a két szélen Ogbene és Alfie Doughty elfutásaival többször is kifejezetten veszélyes kontrákat indított.

Az 56. percben csak-csak összejött az egyenlítés – a Liverpool tizedik szögletéből –, Alexis Mac Allister beívelése után Virgil van Dijk fejelt védhetetlenül Kaminski kapujába, épp Ogbene mellől (1–1). A holland védő ezzel új klubrekordot is állított fel, az Anfielden védőként a tizenkettedik találatát jegyezve, átadva a múltnak Sami Hyypia tizenegy gólos csúcsát. 


Érezhetően elkapta a gépszíj a hazaiakat, a 31 éves belga kapus gyors egymásutánban két bravúrt is bemutatott a kapott gól után, az 59. percben azonban így is ki kellett szedje másodjára is a labdát a hálójából: ezúttal Cody Gakpo íratkozott fel a gólszerzők közé (2–1). A Mersey-partiaknál több pontot egyetlen PL-csapat sem szerzett az idényben hátrányból felállva (19), most bejelentkezett három újabbért.

Huszonöt perccel a vége előtt ismét kiegyenlítettebbé vált a játék, ám mielőtt a Luton elhihette volna, hogy vissza tud jönni a meccsbe, egy kontra végén Díaz is mattolta Kaminskit (3–1). A kolumbiai szélső a csapat ötödik olyan játékosa lett – Szalah, Jota, Núnez és Gakpo mögött –, aki elért az idényben legalább tíz gólt. Mindez remekül szemlélteti az együttes legfőbb erényét a 2023–2024-es idényben, és jelenleg egyedülálló az öt topligában.

A végeredményt a rendes játékidő utolsó percében a jubiláló Harvey Elliott alakította ki egy lecsorgót követő átlövésből (4–1).

Győzelmével a Liverpool 60 pontos és négy pont fórral bír a Bournemouth otthonába készülő Manchester City előtt. A harmadik helyen álló Arsenal 55 pontnál jár 25 mérkőzés után.

Klopp a sérültek állapotáról is szóló meccs utáni sajtótájékoztatójárólitt írtunk!

LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE, 26. FORDULÓ
Liverpool FC–Luton Town 4–1 (Van Dijk 56., Gakpo 59., L. Díaz 71., Elliott 90. ill. Ogbene 12.)
szombat
Aston Villa–Nottingham Forest 16.00
Brighton–Everton 16.00
Crystal Palace–Burnley 16.00
Manchester United–Fulham 16.00
Bournemouth–Manchester City 18.30
Arsenal–Newcastle United 21.00
vasárnap
Wolverhampton Wanderers–Sheffield United 14.30
hétfő
West Ham United–Brentford 21.00

A Chelsea–Tottenham Hotspur-mérkőzést elhalasztották.

Rovatok