Index Vakbarát Hírportál

Magyar válogatott támadóját magasztalta a német edző a csodás feltámadás után

2024. február 23., péntek 09:21

Elsősorban Sallai Rolandot és csapata küzdőszellemét dicsérte Christian Streich, a Freiburg labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután a német együttes kétgólos hátrányból 3–2-re nyert és továbbjutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe a Lens ellen – írja az MTI.

Az első meccsen született 00 után csütörtökön a franciák még a szünet előtt, a 45+2. percben már 2–0-ra vezettek, a magyar támadó a 67. percben szépített, majd a 90+2.-ben egyenlített. A győztes találatot Michael Gregoritsch szerezte a 99. percben.

Rendkívül jó meccset játszott

– nyilatkozta Sallairól Streich. Hozzátette, a 26 éves játékost két gólja kiemelte a mezőnyből, már hetek óta jó formában van, feltűnően dinamikus.

„Nagyon fegyelmezett, változtatott egy-két olyan dolgon, amik korábban nem tettek jót a teljesítményének” – hangsúlyozta Streich.

A tréner kiemelte azt is, hogy minden játékos hozzáállása rendkívül profi volt, beleértve a cseréket is, és a Freiburg megérdemelten jutott tovább.

A magyar válogatott támadója a mérkőzésen helyi beszámoló szerint kisebb sérülést szenvedett, ennek súlyosságáról a klub még nem tett említést.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó:

Továbbjutott: a Milan, 5–3-as összesítéssel.

Tj.: a Freiburg, 3–2-es összesítéssel.

Tj.: a Qarabag, 6–5-ös összesítéssel.

Tj.: a Benfica, 2–1-es összesítéssel.

Tj.: a Marseille, 5–3-as összesítéssel.

Tj.: a Sporting, 4–2-es összesítéssel.

Tj.: a Sparta Praha, 6–4-es összesítéssel.

Tj.:  a Roma, 2–2 után tizenegyesekkel. 

A csoportgyőztesként nyolcaddöntős csapatok: West Ham United (angol), Brighton (angol), Rangers FC (skót), Atalanta (olasz), Liverpool FC (angol), Villarreal (spanyol), Slavia Praha (cseh), Bayer Leverkusen (német)

(Borítókép: Oliver Hardt / Getty Images)

Rovatok