Index Vakbarát Hírportál

A Paks története első sikerét aratta bajnoki mérkőzésen Kisvárdán

2024. február 25., vasárnap 17:17

Az éllovas Paks 1–0-ra győzött Kisvárdán vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában, így a játéknap után biztosan megőrzi első helyezését a tabellán. A jelenleg második Ferencváros az Újpest otthonában aratott kiütéses győzelmet.

Az első negyedórában a Paksnak volt egy helyzete, Windecker fejelt szépen, ettől eltekintve azonban nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, bár mindkét csapat többször eljutott ellenfele 16-osáig. A következő 15 percben is a paksiak előtt adódott nagy helyzet, megint Windecker járt közel a gólszerzéshez, de a hazai kapus reflexmozdulattal hárított. 

Éppen eltelt fél óra, amikor tizenegyeshez jutott a vendég csapat, mert Matic elrúgta Tóth Barna támaszkodó lábát. A büntetőt Mezei magabiztosan hajtotta végre: a kapu bal oldalába lőtt.

Az első komoly hazai gólszerzési lehetőségre csaknem negyven percet kellett várni.

A második félidőre három helyen változtatott a hazai csapat összeállításán Feczkó Tamás vezetőedző. Mindjárt a játékrész elején mindkét csapat nagy gólhelyzetbe került, majd az 57. percben a Kisvárda 11-eshez jutott, mert Szappanos egy jobb oldalról elvégzett szabadrúgásnál durván jött ki a kapujából, két hazai játékost is letarolt. A büntetőt Mesanovic végezte el a 60. percben, Szappanos azonban balra vetődve védett és az ismétlésnél is a helyén volt.

A második félidő közepe előtt megtörtént mind az öt hazai csere, és ez meg is látszott a teljesítményen, a Kisvárda aktívabban futballozott, mint az első félidőben. A hajrá előtt kapuscserére kényszerült a Paks, a kifutó Szappanos ütközött felugorva Mesanoviccsal, a talajra érkezésnél pedig megbicsaklott a térde. Nagyon nyomott a végén a Kisvárda, kapufáig is eljutott, de nem tudott egyenlíteni. A Paks története során először nyert bajnoki mérkőzést Kisvárdán. 

A játéknap másik mérkőzéséről, az Újpest–Ferencváros derbiről helyszíni tudósításunkban számoltunk be, amely 5–0-s zöld-fehér sikerrel végződött. 

OTP Bank Liga, 22. forduló

Rovatok