Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominikre szokatlan szerep várhat a Liverpoolban

2024. március 6., szerda 12:03

A Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool a Sparta Praha vendége lesz a labdarúgó-Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki első felvonásán.

 A sérülésektől tizedelt Vörösök problémáit éppen Szoboszlai Dominik hétvégi visszatérése enyhítette, ugyanis szombaton a Nottingham Forest ellen 1–0-ra megnyert bajnoki találkozón a magyar válogatott csapatkapitányát a 76. percben cserélte be az idény végén távozó vezetőedző, Jürgen Klopp. A német szakember sérültlistája azonban így is rendkívül hosszú, kulcsjátékosai közül nem számíthat Trent Alexander-Arnoldra, Alissonra, Diogo Jotára, Joel Matipra, Thiagóra, Ryan Gravenberchre és Curtis Jonesra – emelte ki beharangozójában a Magyar Távirati Iroda.

A sok hiányzó ellenére a Liverpool egészen kiváló formának örvend, december közepe óta mindössze egyetlen tétmérkőzését vesztette el, így vezeti a Premier League tabelláját, negyeddöntős az FA-kupában, a Ligakupát pedig tartalékos összeállításban is elhódította. Mostani ellenfele, a cseh listavezető nem lesz könnyű feladat az angol együttes számára, tekintve, hogy hasonlóan jó formában várja a párharcot, ugyanis november 9-e óta szintén egyetlen kudarca van.

A This is Anfield szurkolói oldal beszámolója szerint továbbra is kérdéses, a pool egyiptomi sztárja, Mohamed Szalah a héten visszatérhet-e már a pályára. Hiányában akár Szoboszlaira is nagyobb szerep hárulhat. Ugyan a magyar futballista visszatérésénél is fontos a fokozatosság, az eddigi El-meccsekkel ellentétben akár kezdő is lehet Prágában. Erre a csoportkörben egyszer sem volt példa.

A Liverpool csütörtök esti összeállításakor azonban Kloppnak a sérültek mellett még egy fontos tényezőt figyelembe kell majd vennie, ez pedig a csapatra váró vasárnapi rangadó. A címvédő, a Premier League-ben a Vörösöket egy ponttal követő Manchester City látogat az Anfield Roadra.

A többi pályán

A második számú európai kupasorozat másik magyar érdekeltségű együttesére viszont még nehezebb erőpróba vár, mivel a Freiburg a West Ham Unitedet fogadja. Sallai Roland és Szalai Attila rapszodikusan teljesítő csapata a csoportkörben is összecsapott a konferencialiga tavalyi győztesével, de mindkétszer alulmaradt. Sallainak mégis pozitív emléke is lehet a két csapat németországi összecsapásáról, mivel a 2–1-es vereség alkalmával ő szerezte a Freiburg gólját.

A sorozat további esélyesei közül az AC Milan a Slavia Prahát látja vendégül, az egész idényben veretlen Bayer Leverkusen az azeri Qarabaghoz látogat, míg a José Mourinho vezetőedző menesztése után Daniele De Rossi vezetésével megtáltosodó AS Roma az angol Brightont fogadja.

LABDARÚGÁS
EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Szerdán játsszák  
Sporting Lisboa (portugál) – Atalanta (olasz) 18.45
Csütörtökön játsszák
Sparta Praha (cseh) – Liverpool (angol) 18.45
AS Roma (olasz) – Brighton (angol) 18.45
Qarabag (azeri) – Bayer Leverkusen (német) 18.45
Olympique Marseille (francia) – Villarreal (spanyol) 21.00
Benfica (portugál) – Glasgow Rangers (skót) 21.00
Freiburg (német) – West Ham United (angol) 21.00
AC Milan (olasz) – Slavia Praha (cseh) 21.00

(MTI / Index)

Rovatok