Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai a Liverpool kiütéses győzelme után: Jövőre már a BL-ben szeretnék gólokat lőni

2024. március 7., csütörtök 21:48

A Liverpool 5-1-re nyert a Sparta Praha vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében, a párharc első csütörtöki felvonásán. Az angol csapat ötödik gólját a sérülésből visszatérő Szoboszlai Dominik szerezte, aki a meccs után már előretekintett.

A Liverpool helyzetkihasználásban múlta felül ellenfelét, a csehek ugyan számos helyzetet kialakítottak, de valamennyit kihagyták.

A hajrában a szintén csereként beállt Mohamed Szalah is betalált Szoboszlai passzából, de a gólt les miatt érvénytelenítették.

A hosszabbításban aztán a 23 éves magyar játékos maga állította be a végeredményt: elviharzott a bal oldalon, középre húzott, majd 16 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, a kapus lábbal csak beleérni tudott a lapos lövésbe.

Szoboszlai a meccs után az M4 Sport helyszíni stábjának úgy nyilatkozott, hogy szinte bemelegítés nélkül kellett pályára lépnie, de nagyon örül az első góljának a második számú európai kupasorozatban, ahol reményei szerint újabbak követik majd.

Megjegyezte, hogy jövőre már ismét a Bajnokok Ligájában szeretne eredményes lenni, mint a korábbi klubjaival. A középpályás arról is beszélt, hogy Alexis MacAllister lecserélése után azt kérte tőle Klopp, jobban figyeljen a védekezésre.

Szoboszlai szerint a csapatnak sikerült kizárnia, hogy vasárnap a bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú rangadó vár rájuk a címvédő Manchester City ellen.

LABDARÚGÁS
EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Sparta Praha (cseh)–Liverpool FC (angol) 1–5 (Bradley 46. – öngól, ill. Mac Allister 6. – 11-esből, Núnez 25., 45+3., Díaz 53., Szoboszlai 90+4.)

Rovatok