Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlairól beszélt Jürgen Klopp, de volt valami, amit nem akart elárulni

2024. március 7., csütörtök 06:46

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője szerint „nagyon kemény időszak” volt Szoboszlai Dominik számára, amíg sérülése miatt nem edzhetett és nem játszhatott, a visszatérését illetően viszont óvatosnak kellett lenniük.

A csapattól az idény végén távozó szakember a Sparta Praha elleni Európa-liga-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztatón beszélt erről az M4 Sport helyszíni stábjának, és hangsúlyozta, „nagyon jó”, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya visszatért a Liverpool keretébe.

Imád futballozni, úgyhogy ez egy nagyon kemény időszak volt a számára. Nem olyan jellegű volt a sérülése, ami mindennapos fájdalommal jár, viszont nem volt szabad siettetnünk a visszatérését. Igazából 2-3 héttel ezelőtt már elkezdhette volna az edzéseket a csapattársakkal, de az orvosi stáb minden tagja azt tanácsolta, hogy legyünk óvatosak, ezért így tettünk

– fogalmazott az 56 éves német edző, aki arról viszont nem akart beszélni, hogy a csütörtök esti meccsen kezdőként számít-e a 23 éves középpályásra.

„Jó, hogy visszatért, a legutóbbi bajnokin néhány percet már játszott is, most pedig itt van a keretben. A többit majd meglátjuk” – tette hozzá a német szakember.

A Liverpool argentin világbajnok játékosa, Alexis MacAllister szintén elismerően nyilatkozott Szoboszlairól, kiemelve, hogy nemcsak „nagyszerű játékos”, hanem „remek srác” is.

Nagyon jól teljesít, amióta itt van, és bár volt egy kihagyása a sérülése miatt, így sem lehet elfelejteni, hogy mennyi pluszt ad ennek a csapatnak. Ugyanolyan fontos láncszeme a Liverpoolnak, mint a többi játékos

– fogalmazott MacAllister.

A Liverpool csütörtökön 18.45-től lép pályára Prágában, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti, írja az MTI.

Rovatok