Index Vakbarát Hírportál

Két edzőt fizetnek Újpesten, de csak az egyiknek van csapata

2024. március 11., hétfő 16:19

Továbbra sem írta alá a szerződése felbontásáról szóló papírokat Nebojsa Vignjevics, az Újpest labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője, akinek feladatát a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet döntése értelmében Mészöly Géza vette át egy hónappal ezelőtt. A Sportál információi szerint a szerb edző így változatlanul a klub kötelekéhez tartozik, és kapja a fizetését.

A hírportál megkeresésére az Újpest szűkszavúan annyit közölt, hogy Nebojsa Vignjevics változatlanul a klub alkalmazásában áll. 

Az Index is beszámolt arról, amikor a szerb edzőt február 8-án menesztették posztjáról. Két nappal azt követően, hogy bejelentették: a Mol-csoport leányvállalata, a MOL Vagyonkezelő Zrt. lesz az Újpest új tulajdonosa, az adásvétel viszont csak április végén zárul majd le. Nem sokkal később az is kiderült, hogy több, mint 12 év után visszatér a fővárosi alakulathoz Mészöly Géza. 

Vignjevicset először 2013. október 23-án, az idény közben távozó Marc Lelievre helyére nevezték ki az Újpest élére. Ez a fél szezonja kupagyőzelmet hozott csapatának. A folytatásban ezt megtoldotta egy újabb MK-sikerrel, valamint egy Szuperkupával és egy bajnoki bronzéremmel. 

Vezetőedzői pozícióját 2020 júniusáig töltötte be, a gyenge idény miatt viszont beadta felmondólevelét. 2023 márciusában azonban visszatért a lila-fehérekhez, miután elődje, Milos Kruscsics távozott. Ezúttal azonban jóval gyengébben produkált, mint korábban.

Az Újpest ugyan jól kezdte a 2023–2024-es bajnoki szezont, és október végén még a tabella második helyén állt, utána azonban megtört a lendülete: már nem az érmekért, hanem a bennmaradásért kellett csatáznia. 

A tavaszt az MTK elleni idegenbeli 3–0-s vereséggel kezdték a lila-fehérek, majd otthon 2–1-re kikaptak a Debrecentől. Vignjevicsnek ez volt a kiszállója a kispadról: felmentették a munkavégzés alól.

Miután azonban szerződéséből információink szerint még másfél év maradt hátra (2025 nyaráig érvényes), a klubvezetésnek meg kellene vele egyezni az anyagi feltételekben. A tréner azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a hátralévő időszakra is kapja meg a teljes fizetését. Az ügy gyors lezárását tovább nehezíti, hogy folyamatban van a tulajdonosváltás.

A Vignjevics helyére érkezett Mészöly irányításával rögtön életjelet adott magáról az újpesti csapat, amely 2–1-re nyert Diósgyőrben. A Kecskemét elleni idegenbeli, majd a Ferencváros elleni hazai bajnoki összecsapást elbukta ugyan a gárda, és a Pakssal szemben kiesett az MK-ból is. A legutóbbi két bajnoki fordulóban ellenben egyaránt 2–0-s győzelmet aratott. Előbb a Fehérvár ellen otthon, majd legutóbb a Puskás Akadémia ellen idegenben. Ennek köszönhetően 24 forduló után a 9. helyen áll az együttes az OTP Bank Ligában, és tíz pontra ellépett a már kieső helyen álló Kisvárdától.

Rovatok