Index Vakbarát Hírportál

Mészöly Géza tizenkét és fél év után visszatért Újpestre

2024. február 8., csütörtök 18:06

Ahogyan arra számítani lehetett, nem maradt sokáig üresen a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC kispadja. A lilák irányítását a csapatot korábban már kétszer is gardírozó Mészöly Géza vette át. Az 56 éves szakember edzői pályafutása eddigi legnagyobb sikereként a 2005–2006-os évadban bajnoki ezüstöt nyert a Megyeri útiakkal.

Kedden a klubelnök-tulajdonos Roderick Duchatelet idény végi távozását, csütörtök reggel Nebojsa Vignjevics vezetőedző búcsúját jelentette be az Újpest, amely április végétől a Mol-csoporthoz tartozó MOL Vagyonkezelő Zrt. tulajdonába kerül.

Mostanra pedig legalább az egyik utód hivatalos lett: a 20-szoros magyar bajnokot előbb 2004 és 2006, majd 2010 és 2011 között irányító Mészöly Géza egy harmadik etapra is visszatér szakvezetőként a Megyeri útra. 

A játékosként 18-szoros válogatott Mészöly 2001-ben az akkor az Újpesttel szorosan együttműködő Fótnál kezdte meg edzői pályafutását, nem sokkal később a REAC trénere lett, majd onnan került 2004 februárjában a lila-fehérekhez. A csonka szezonját, majd a 2005–2006-os idényt is ezüstérmesként fejezte be vele a klub. Az Újpest 2,01 pontot átlagolt vele 69 meccsen, ami azóta is kiemelkedő eredmény a csapat kispadján.

Innen nevelőegyesületéhez, a Vasashoz vezetett az útja, majd rövid kihagyást követően újból Újpesten vállalt szerepet. A 2010 áprilisától 2011 augusztusáig tartó időszaka már jóval kevésbé volt sikeres. A gazdasági válságba került klub élén ezúttal 49 meccs és 1,61-es pontátlag volt a mérlege, majd kifejezetten viharos körülmények közt kényszerült távozni.

Fantasztikus, bizsergető, nagyon jóleső érzés, hogy ennyi év után lehetőséget kaptam, és hittem is benne, hogy ez megtörténik. Bízom benne, hogy ezt az euforikus állapotot, amiben most én vagyok, át tudom majd adni a játékosoknak, hogy érezzék, mit is jelent az Újpestben futballozni. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ez egy sikeres csapat legyen a hátralévő tizennégy fordulóban

– nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak szerződése megkötése után.

„Volt már ilyenben részem, 2004-ben is hasonló helyzetben vettük át a társaságot, akkor is görcsöltek a srácok. Most valamivel kevesebb időnk van, de van 14 meccsünk, hogy bizonyítsuk, ez a keret többre hivatott, megvan benne a minőség, és képes arra, hogy győzelmeket szerezzen, és örömet okozzon a szurkolóknak” – mondta az előtte álló kihívásról, és arról, hogy lépésről lépésre haladva szeretné stabilizálni az Újpest helyzetét a tabellán. Most átvett csapata ugyanis csak a 10. helyen áll az NB I-ben, ezzel még épp nem kieső a Mezőkövesd és a Kisvárda előtt. 

Érdekesség, hogy Mészöly volt az Újpest utolsó vezetőedzője, aki nem dolgozott együtt Duchatelet-vel, a belga üzletember ugyanis csak 2011 őszén vette meg a csapat többségi tulajdonát. Most pedig ő lesz az első, aki az új, a Mol-csoport szerepvállalása alatti érában lehetőséget kap.

Feltétlenül számítok az ő segítségükre is, nem véletlenül a Tábor a 12. játékosunk, nélkülük ez a klub nem ugyanaz. Tudom, mit jelent nekik az Újpest, azt meg ők tudják, nekem mit jelent. Bízom benne, hogy együtt ismét a régi sikerekért küzdhetünk majd!

– üzente a szurkolóknak.

Második újpesti korszaka óta volt szövetségi edző a Magyar Labdarúgó-szövetségnél, dolgozott a Haladás és az ETO FC Győr szakmai igazgatójaként, illetve vezetőedzőjeként, legutóbb pedig ugyancsak a Halinál volt ideiglenesen megbízott szakvezető, 2022 szeptemberében két NB II-es bajnokin segítette a zöld-fehéreket. Az utóbbi évtizedben a felnőttcsapatoknál végzett munkája mellett saját utánpótlás-klubjánál, a Mészöly Focisuli SE-ben dolgozott még. 

Bár szakmai pedigréjéhez csak zárójelesen tesz hozzá, talán érdemes megemlítenünk, a tréner az előző esztendőben állandó vendég volt az Index Sportcast című focis elemző-kibeszélő műsorának is, melyben általában a magyar labdarúgó-válogatott meccseit és teljesítményét segített alaposan kiértékelni. 

Érdekesség egyébként, hogy az előd, Vignjevics szerződését információink szerint egyelőre nem bontották fel a Megyeri úton, egyszerűen az élvonalbeli csapat mellett végzett munkája alól kapott felmentést – és a következő időszakban az NB III-as keret mellett kell(ene) dolgoznia. A szerződéséből egyébként még szűk másfél év lenne hátra.

Az Újpest október óta nyeretlen az NB I-ben, kilenc bajnokiból nyolc vereség, egy döntetlen a mérlege a Kecskemét elleni győzelem óta.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy Mészöly meddig írt alá a liláknál. 

A fővárosi együttes hétvégén a DVTK otthonában lép pályára.

(Borítókép: Mészöly Géza 2016. november 19-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok