Index Vakbarát Hírportál

Sallai Rolandék hatalmas pofonba szaladtak bele, a Freiburg simán kiesett az El-ből

2024. március 14., csütörtök 20:47

A labdarúgó-Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján a két magyar válogatott játékost foglalkoztató Freiburg 5–0-s vereséget szenvedett a West Ham United otthonában, így az első mérkőzésen aratott egygólos sikere ellenére simán kiesett a kupasorozatból.

Sallai Roland ezúttal is a kezdőben kapott helyet a Freiburg csapatában, amely egygólos előnyből várhatta a West Ham United elleni visszavágót. A német csapat már az első félidő után kétgólos hátrányban találta magát – Paqueta és és Bowen góljaival, de a fordulást követően sem javult fel a vendégcsapat játéka.

Az 52. percben Creswell váltotta gólra az előbb még eredményes Bowen passzát, majd Kudus villant meg, és növelte tovább a londoni csapat előnyét. A teljesen reménytelenül futballozó Freiburgnak a kegyelemdöfést a második gólját szerző Kudus vitte be a 85. percben, így a vége 5–0, összesítésben 5–1.

Szalai Attila ezúttal sem lépett pályára a Freiburgban, legutóbb február elején láthattuk klubcsapatában a magyar védőt.

A játéknap további mérkőzésein az AC Milan kettős győzelemmel ütötte ki a Sparta Prahát, a Benfica a Glasgow Rangers otthonában harcolta ki a továbbjutást, a Marseille pedig annak ellenére, hogy 3–1-es vereséget szenvedett a Villarreal otthonában, az első mérkőzésen aratott négygólos sikerének köszönhetően kvalifikált a legjobb nyolc mezőnyébe.

A nyolcaddöntő visszavágóinak esti mérkőzésen többek között a Liverpool Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban fogadta a Sparta Prahát. Jürgen Klopp csapata az első, idegenbeli mérkőzésen magabiztos sikert aratott, így kényelmes helyzetből várhatta a második találkozót, amelyen aztán a magyar játékos főszereplésével kiütötte ellenfelét, így magabiztosan lépett tovább. 

Európa–liga, nyolcaddöntő, visszavágók:

Rovatok