Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai először kezdett az El-ben, góllal és gólpasszal hálálta meg

2024. március 14., csütörtök 21:13 | aznap frissítve

A Liverpool mindössze tíz perc alatt lerendezte a Sparta Praha elleni visszavágót az Európa-liga nyolcaddöntőjében. A sorozatban most először lépett pályára a Pool kezdőjében Szoboszlai Dominik, aki hét perc után gólpasszal, majd a második félidőben góllal hálálta meg Jürgen Klopp menedzser bizalmát.

Ugyan négygólós előnyből várhatta a visszavágót, a legkevésbé sem tűnt tartalékosnak a Liverpool kezdőcsapata a Sparta Praha ellen. Jürgen Klopp ráadásul kezdőként küldte pályára az idényben először az El-ben Szoboszlai Dominiket és minden sorozatot figyelembe véve január 1-je óta Mohamed Szalahot. A tizenegyben az elmúlt hetekben rengeteget emlegetett liverpooli fiatalok – akiknek a segítségével (eddig) veretlenül vészelte át a Pool a csapatot sújtó csaknem példátlan sérüléshullámot – közül ezúttal Conor Bradley és Bobby Clark kapott még helyet. 

A találkozón Szoboszlai indította útjára a labdát, s noha az első szögletet a prágaiak végezhették el, hamar kapujuk elé szorultak a vendégek. Nem kellett sok ahhoz, hogy a hazai mezőnyfölény góllá érjen: a magyar válogatott csapatkapitányának centerezéséből Darwin Núnez lőtt 12 méterről a bal alsóba (1–0). A találatot itt lehet visszanézni.

A Sparta reményei a bravúros liverpooli helytállásról hamar szertefoszlottak, a középkezdés után csaknem azonnal megduplázta előnyét az angol együttes: Szalah sikeres letámadása és labdaszerzése után Clark vette be a kaput (2–0). S még a 10. perc sem ért véget, mikor Szalah jól eltalált lövésével 3–0-ra módosította az állást – ezúttal Clark szerzett labdát a tizenhatos előterében. Az egyiptomi lett a Liverpool történelmének első olyan játékosa, aki egyhuzamban hét szezonban is legalább húsz gólig jutott.

Az angolok pedig nem tették meg azt a szívességet a Spartának, hogy visszavettek volna a tempóból. A 14. percben Núnez és Szalah játszottak össze a jobb szélen, majd utóbbi laposan passzolta a védővonal mögé a labdát. Erre a védőjétől méterekkel elszakadó Cody Gakpo csapott le az öt és feles előterében, átvétel nélkül helyezve a kapu közepébe (4–0). Érzékletes, a csehek történelmének legnagyobb idegenbeli El-veresége is 4–0 volt eddig a napig... 

Ilyen jól egyetlen csapat sem kezdett európai kupameccsen az elmúlt 50 évben. Legutóbb 1971-ben a Chelsea a Kupagyőztesek Európa-kupájában hozott össze hasonlót, a luxemburgi – ma már ebben a formában nem is létező –Jeunesse Hautcharage ellen 13 perc alatt szerezve négy gólt. 

 A vendégek első kaput eltaláló lövésére egészen a 23. percig kellett várni, Qazim Laci labdájára magabiztosan dőlt rá a jobb alsó előtt Caoimhin Kelleher. A folytatásban visszaesett a Liverpool kapu előtti teljesítménye – mondjuk nem volt nehéz –, de a Spartának így sem termett sok babér, jóval 40 százalék alatt birtokolták a labdát a fekete mezesek, azt is többnyire a saját térfelükön összehozva.

A 35. percben Núnez lábában lehetett volna az ötödik hazai találat, de ordító ziccerben, három méterről a bal felső fölé emelt. Ezen a meccsen azonban ez is bőséggel elfért, az uruguayi csatár jót derült a bakiján, és a kispadnál Klopp is szélesen mosolyogva csóválta meg a fejét.

A játékrész vége előtt aztán a semmiből szépített a vendégcsapat: a középpályán Szoboszlai vesztett párharcot, Angelo Preciado mellőle adott gyors indítását követően pedig Endo Vataru vesztette el a versenyfutást Veljko Birmancseviccsel szemben (4–1).

A második félidő aztán újabb liverpooli góllal indult – számunkra a meccs addigi találatai közül a legkedvesebbel –, ugyanis Szoboszlai Dominik lőtte, nyolc méterről, jobbról, kissé éles szögből meglepve a kapust, aki a rövid felsőhöz nem ért oda. Mentségére szolgáljon, a visszajátszásból látszott, hogy a lövés a menteni igyekvő védő lábán is megpattant – így vált védhetetlenné. Ahogyan prágában, úgy ezúttal is csapata ötödik találatát jegyezte a 23 éves középpályás (5–1). A találat itt nézhető vissza.

A Sparta továbbra sem „tolta be a buszt”, megpróbált letámadni egy újabb szépítőtalálat reményében, ebből viszont újabb liverpooli gól született: a csereként beállt Harvey Elliott lövésébe Gakpo tette bele a sakát, Peter Vindahl kapust sokadjára hozva lehetetlen helyzetbe (6–1).

Az utolsó 15 percben már egyik csapat sem pörgött teljes fordulatszámon, a Liverpool könnyedén járatta a labdát, egy-egy ritmusváltással igyekezett újabb veszélyt teremteni a vendégkapu előtt, de ezekben már nem érződött az átütő erő. A 83. percben Elliottnak akadt még egy ígéretes lövése, de Vindahl – a meccsen talán az első bravúrjával – szögletre tudta tolni a 12 méterről érkező labdát.

A hajrában talán még Szoboszlaiban lobogott leginkább a tűz, legalábbis a vörösök kezdőjéből pályán maradt játékosok közül. A 90. percben is tőle indult az akció, melynek végén Szalah centerezéséből Gakpo ugyan gólt szerzett, les miatt azt – teljes joggal – nem adták meg. Ha a szintén érkező Szoboszlai lőtt volna három-négy méterről a hálóba, már más lett volna a helyzet, de neki kissé hosszú volt az egyiptomitól visszaérkező passz.

A játékvezető végül megkönyörült a Spartán, lényegi hosszabbítás nélkül lefújva a mérkőzést a 90. perc után. A Pool összesítésben 11–2-vel, két győzelemmel jutott az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé, és kényelmes pozícióból, a sorozat legnagyobb favoritjához méltó módon várhatja a pénteki sorsolást.

A másik nagy favorit, a német labdarúgó-bajnokságot (Bundesliga) veretlenül vezető Bayer Leverkusen a hosszabbítás pillanataiban menekült meg a kieséstől és fordította meg 2–1-ről a Quarabag elleni meccsét. Xabi Alonso együttese így az idegenbeli 2–2 után 5–4-es összesítéssel lépett tovább.

Az AS Roma ugyan 1–0-ra kikapott a Brighton otthonában, a hazai pályán elért 4–0-s győzelmének köszönhetően magabiztosan jutott a negyeddöntőbe.

A kora esti találkozókon a West Ham átgázolt Sallai Roland együttesén, a Freiburgon.

Európa–liga, nyolcaddöntő, visszavágók:

(Borítókép: Alex Livesey/Getty Images)

Rovatok