Index Vakbarát Hírportál

Az Újpest a hajrában fordított, mégsem gyűjtötte be a három pontot a Mezőkövesd ellen

2024. március 16., szombat 15:23

Az Újpest hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a sereghajtó Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának szombati játéknapján. A délután folyamán a Diósgyőr hazai pályán legyőzte a Paksot, illetve a Kecskemét a Fehérvár FC csapatát fogadta.

A nap első mérkőzésén a gól nélküli első félidőben a házigazda Újpest nagy fölényben futballozott, túl sok veszélyes helyzetet azonban ez nem eredményezett. A vendégek mélyen visszahúzódva védekeztek, így gyakorlatilag feladták a támadások lehetőségét, az első játékrészben még csak gólszerzési próbálkozásuk sem volt.

Aztán a fordulást követően rögtön gólra váltotta első lehetőségét a Mezőkövesd, Drazic gyönyörűen robogott el a bal oldalon, majd egy csellel bevárta a társakat és kihagyhatatlan helyzetbe hozta a korábbi újpesti Csekét, aki a léc alá lőtt.

A kapott gólt követően természetesen újra átvette a kezdeményezést az Újpest és gyakorlatilag a lefújás pillanatáig nyomott. A nyomás a 83. percben büntetővé érett, a csereként pályára lépő Csoboth harcolta ki a 11-est, amit Ljujic értékesített – a támadó szeptember óta először volt eredményes. Bő egy perccel később újra Csoboth volt a főszereplő, tökéletes ütemben érkezett egy beadásra, és október óta az első góljával megszerezte a vezetést a lila-fehéreknek.

Úgy tűnt, ez három pontot érhet a fővárosiaknak, azonban a vendégek a 92. percben Banai kapus hibája után egyenlítettek.

A Paks újabb pontokat vesztett

A tolnaiak már bő másfél perc után előnybe kerültek Könyves Norbert remek egyéni teljesítményének köszönhetően. A házigazdák a kapott gól után szinte azonnal támadásba lendültek, és Jurek Gábor szabadrúgás utáni bombagóljával csakhamar az egyenlítés is összejött nekik. A játék képe ezt követően sem változott, a DVTK futballozott kezdeményezőbben, ez a labdabirtokláson és a kapura lövések számán is meglátszott, de a szünetig újabb gól nem született.

A második félidőben sokkal eseménytelenebb volt a játék, visszafogottabb volt az iram és ez a helyzetek számára is rányomta a bélyegét. A 69. percben kettőt cseréltek a borsodiak: beállt Pernambuco és Vladislav Klimovics, szűk három perccel később pedig előbbi beadásából utóbbi talált a hálóba. A hátrányba került paksiak a hátralévő időben többet tettek az újabb találat megszerzéséért, mint korábban, de nem jártak sikerrel.

A játéknap további mérkőzésén a Fehérvár FC Kecskeméten szakította nyeretlenségi sorozatát. 

OTP Bank Liga, 25. forduló, szombat

vasárnap játsszák:

Rovatok