Index Vakbarát Hírportál

A debütáló Dárdai a döntéséről, Jordanről és az Európa-bajnokságról is beszélt

2024. március 25., hétfő 11:21

Dárdai Márton, aki pénteken este, a törökök ellen 1–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a labdarúgó-válogatottban, azt mondta, egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar nemzeti csapatban szeretne szerepelni – írja az MTI.

Az M4 Sportnak adott interjúban a játékos, aki a német másodosztályban, az édesapja, a korábbi magyar szövetségi kapitány Dárdai Pál által irányított Hertha BSC-ben futballozik, úgy fogalmazott, a klubjában a középpályán és a védelemben is többször játszott már, ő azonban leginkább hátul szeret lenni, akkor ugyanis „előtte van a mérkőzés”, és kihozhatja a labdát.

A 22 éves Dárdai elárulta, hogy a meccs előtt kicsit izgult, de amikor végül pályára lépett, már minden rendben volt. Mint mondta, a Németországban légióskodó játékostársakkal már ismerték egymást.

Dárdai Márton a 23-as mezben lépett pályára pénteken, erről azt mondta, különösebb jelentősége nincs, ugyanakkor testvére, Palkó is ezzel a számmal mutatkozott be a nemzeti csapatban, és az NBA-legenda Michael Jordan miatt is kedveli a 23-ast.

Az újdonsült válogatott futballista – aki hangsúlyozta: egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar válogatottban szeretne pályára lépni – arról is beszélt, hogy édesapja gratulált neki a törökök elleni találkozót követően, szakmai kérdésekbe azonban nem mentek bele.

A nyári Európa-bajnoksággal kapcsolatban Dárdai – aki korábban az utánpótlás-válogatottban többekkel együtt játszott a házigazda, csoportrivális németeknél – megjegyezte, mérkőzésről mérkőzésre kell majd haladni, és nagyon bízik benne, hogy a gárda továbbjut a csoportjából.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország–Törökország 1–0  (0–0)

Puskás Aréna, 60 000 néző. V: Frankowski (lengyel)

Magyarország: Gulácsi – Balogh B. (Dárdai M., 67.), Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, a szünetben), Nagy Á. (Styles, 61.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 61.) – Sallai (Kleinheisler, 80.), Szoboszlai – Varga B. (Ádám M., 80.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Törökország: Günok – Celik (Aktürkoglu, 77.), Kabak, Akaydin, R. Yilmaz (Müldür, 27.) – Yüksek, Kökcü (Güler, 62.) – Akgün (B. Yilmaz, 77.), Calhanoglu, Yildiz (Üzün, 77.) – Ünal (Yazici, 62.). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella

Gólszerző: Szoboszlai (48. – 11-esből)

A válogatott kerete:

Európa-bajnokság 2024, az A csoport teljes programja:

1. forduló

2. forduló

3. forduló

Ön szerint hogyan teljesít a magyar válogatott az A csoportban?

  • 21060
    Nem nyeri meg a csoportot, de magabiztosan továbbjut a második helyen!
  • 10483
    Nem végez az első két csapat között, de harmadik helyen továbbjut!
  • 7204
    Bravúros teljesítménnyel csoportelsőként végez!
  • 3232
    Harmadikként végez, és nem jut tovább a nyolcaddöntőbe!
  • 2551
    Csoportutolsóként esik ki a tornáról!

Rovatok