Index Vakbarát Hírportál

Szokatlan edzői nyilatkozat: Thomas Tuchel gratulált riválisának a bajnoki címhez

2024. március 31., vasárnap 14:45

Már gratulált a bajnoki címhez a rivális Leverkusennek Thomas Tuchel, a német élvonalban címvédő Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A szakember – akinek Lőw Zsolt a segítője – a szombati, Borussia Dortmundtól elszenvedett hazai vereség után kijelentette: a versenyfutásnak vége és egyúttal gratulált a gyógyszergyáriaknak, akik minden bizonnyal történetük során először megnyerik a Bundesligát.

Az előző 11 kiírásban bajnok Bayern hátránya hét fordulóval a vége előtt 13 pont a Leverkusennel szemben, Xabi Alonso együttese ráadásul ebben a szezonban 39 tétmérkőzéséből még egyet sem veszített el, így hatalmas meglepetés lenne, ha ekkora előnyről elbukná a bajnoki címet.

Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy a Leverkusen mind a három fontos trófeát megnyeri a szezonban, mivel a bajnokságon kívül a hazai kupasorozatban elődöntős, valamint még az Európa-ligában is érdekelt, ahol jelenleg a legjobb nyolc között van. 

Rovatok