Index Vakbarát Hírportál

Biztosan a Mezőkövesd lesz az utolsó az NB I mostani szezonjában

2024. május 4., szombat 15:14

A már biztos kieső Mezőkövesd hazai pályán 2–1-re kikapott a Zalaegerszegtől a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati játéknapján; ezzel eldőlt, hogy a borsodiak végeznek az utolsó helyen az élvonalban.

Mindkét csapat rengeteg hibával futballozott az első félidőben, egy-egy ilyen momentum után alakulhattak ki nagyobb lehetőségek, ám míg a ZTE Mance révén elhibázta a maga ziccerét, addig a vendéglátó Mezőkövesd Szalai révén értékesítette a Croizet csúnya labdavesztéséből végigvitt támadását nem sokkal a szünet előtt.

A 21 éves csatár sorozatban a harmadik bajnokiján talált be. A fordulást követően a vendégek megnyomták az első negyedórát, Bedi egy hatalmas góllal egyenlített, de ezt követően mintha mindkét gárda megelégedett volna a döntetlennel, volt, hogy szinte „állóháborút” láthatott a közönség.

A 79. percben Bedi újabb nagy lövést eresztett meg, ezúttal azonban a kapufa megmentette a hazaiakat. A 87. percben már nem volt szerencséje a Mezőkövesdnek, a csereként pályára lépett csatár, Sztefan Drazsics ugyanis egy rövid sarokra érkező szögletet a saját kapujába csúsztatott, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

A Mezőkövesd sorozatban kilencedk hazai bajnokiját vesztette el, míg a ZTE vendégként március közepe óta nem talált legyőzőre, írja az MTI.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

vasárnap játsszák:

pénteken játszották:

Rovatok