Index Vakbarát Hírportál

A Diósgyőr múlt héten hét gólt kapott az Újpesttől, most legyőzte a bajnok Ferencvárost

2024. május 11., szombat 21:26

A Diósgyőr hazai pályán legyőzte a már bajnok Ferencvárost a honi labdarúgó-élvonal (OTP Bank Liga) 32. fordulójában. A játéknap során eldőlt, hogy a Puskás Akadémia egészen biztosan európai kupaselejtezőt érő helyen végez, valamint a Paks bebiztosította dobogóját.

Kezdjük a Diósgyőr–Ferencváros-mérkőzéssel. Felforgatott összeállításban kezdett a Magyar Kupa-döntő előtt álló Ferencváros, több fiatal, illetve korábban kevesebb szerephez jutó játékos került a csapatba, amely így nem tudta nagy nyomás alá helyezni a DVTK-t. A hazaiakat – akiknél ugyancsak több helyen történt változás az előző hetihez képest – ezúttal nem támogatták az ultrák, akik az Újpest otthonában múlt szombaton elszenvedett 7–0-s vereség miatt távol maradtak.

Ferencvárosi labdabirtoklási fölénnyel, többnyire mezőnyjátékkal, komoly helyzetek nélkül telt el bő fél óra, a hajrában viszont mindkét csapatnak volt esélye a gólszerzésre, de egyik fél sem tudott élni a lehetőségével.

Lüktető volt a játék a második félidőben, mindkét csapat be tudta szorítani egyes időszakokban ellenfelét a kapuja elé. Negyedórával a vége előtt furcsa góllal szerzett vezetést a Diósgyőr: Zachariassen próbált meg felszabadítani, rárúgta saját csapattársára, Tóth Alexre a labdát, róla pedig Gera felé szállt, aki közelről a kapuba fejelte. Nagy iramot diktálva próbált meg egyenlíteni az FTC, de a DVTK sem mondott le a támadásokról, és a végén Szabó Levente fejesével növelte előnyét, így a múlt heti súlyos veresége után begyűjtötte a három pontot.

A fővárosi csapat idén először kapott ki a bajnokságban.

Zalaegerszeg–Paks 1–1

Érdekesen alakult a mérkőzés első félideje, mert bár érezhetően kevesebbet volt a labda a hazaiaknál, mégis ők voltak veszélyesebbek. A vezetést is a zalaiaknak sikerült megszerezniük, miután egy remek támadás végén Mim talált be a paksi kapuba. A labdát többet birtokló tolnaiak mezőnyfölénye hosszú ideig meddőnek bizonyult, 

aztán közvetlenül a szünet előtt nem egy klasszikus akcióból, hanem Windecker nagyszerű átlövéséből sikerült egyenlíteniük.

A fordulás után kiegyenlítettebbé vált a találkozó, ugyanakkor ebben a félidőben a Zalaegerszeg játéka már kevésbé volt veszélyes. A Paks kezdett összeszedettebben futballozni, viszont mindkét oldalon megszaporodtak a pontatlan passzok, így kapkodóvá, csapkodóvá vált a játék, ami kevésbé volt szórakoztató a szurkolók számára. A hajrában megélénkülni látszott a meccs, nőtt az iram, de számos kisebb-nagyobb szabálytalanság akasztotta meg a játékot, és végül egyik együttesnek sem sikerült a maga javára fordítania az állást.

A tolnai csapat sorozatban harmadik élvonalbeli mérkőzésén maradt veretlen, a zalaiak pedig immár egymás utáni négy NB I-es meccsükön nem találtak legyőzőre.

MTK Budapest – Puskás Akadémia 1–3

A Kosznovszky Márkot, Németh Krisztiánt és Kádár Tamást is nélkülöző MTK a 36. percben Nagy Zsombor révén 2018 novembere után szerzett ismét gólt hazai pályán a Puskás Akadémia ellen, de ez csak a szépítésre volt elég, hiszen húsz perc után már 3–0-ra vezettek a vendégek. Előbb Komáromi György szögletét Szolnoki Roland lőtte a hálóba, majd Nagy Zsolt passzát a finn Urho Nissilä értékesítette, aztán Komáromi újabb sarokrúgását követően megint Nissilä volt eredményes. A mostani szezonban a felcsútiak előbb 5–0-ra, majd 6–1-re verték a fővárosiakat, akik előtt ismét felrémlett egy súlyos vereség lehetősége.

A bágyadt hangulatú mérkőzés második félidejében is a Puskás Akadémia volt kezdeményezőbb, de a legnagyobb ziccerek is kimaradtak. Elvétve az MTK előtt is adódtak lehetőségek, sőt az egész meccset tekintve több kapura lövése volt, mégis sokkal veszélytelenebbnek bizonyult, mint ellenfele.

Ezzel eldőlt, hogy a felcsúti csapat biztosan nem végez a negyediknél rosszabb helyen a tabellán, de még a második pozíció megszerzésére is van esélye. Az MTK négy bajnoki óta nyeretlen hazai pályán.

A 32. forduló pénteki mérkőzésén az Újpest hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a Kecskeméttől. 

OTP BANK LIGA, 32. FORDULÓ

(MTI)

Rovatok