Index Vakbarát Hírportál

Vinícius: Én vagyok a rasszisták kivégzője

2024. június 11., kedd 10:52

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) érdekelt Real Madrid brazil sztárja, Vinícius Junior először szólalt meg azóta, hogy három Valencia-szurkolónak nyolc hónapos börtönbüntetést szabtak ki, posztjában „a rasszisták kivégzőjének” nevezte magát.

2023 májusában a Mestalla Stadionban, a Valencia elleni bajnoki mérkőzés előtt a 23 éves támadót rasszista indíttatású megjegyzésekkel illették a szurkolók, amit a későbbiekben Vinícius megunt. A Valencia kapuja mögött kiszúrt egy nézőt, aki folyamatosan bekiabált neki, a játékvezető odaszaladt, a rendőrök pedig a nézőtéren érkeztek a helyszínre. Először a hangosbemondón figyelmeztették a szurkolót, ahogy a protokoll megköveteli. Vinícius tartotta is magát ahhoz, hogy a játékra koncentrál, egészen a 97. percig: Hugo Duro a nyakánál fogva próbálta visszarántani, aki ezt viszonozva megpróbálta ellenfelét az arcánál fogva távol tartani magától – ekkor villant a piros lap.

A mérkőzés után panaszt tett a Real Madrid a La Ligánál, illetve a legfőbb ügyészségnél is. A Valencia a találkozó után kiadott egy közleményt, amelyben elítélte a rasszista szurkolókat, és biztosította a rendőrséget az együttműködéséről.

Sokan azt tanácsolták, hogy ne foglalkozzak a történtekkel, mások azt mondták, hogy hiábavaló a harcom, és hogy inkább csak focizzak. A szurkolókat erkölcsi integritás elleni bűncselekmény bűntettében találták bűnösnek a rasszista indítékon alapuló megkülönböztetés súlyosbító körülményével. Nem vagyok a rasszizmus áldozata. Én a rasszisták kivégzője vagyok. Ez az első büntetőjogi ítélet Spanyolország történetében nem nekem, hanem minden fekete embernek szól

– posztolta Vinícius az X- (korábbi nevén Twitter-) oldalán hétfő délután, az ügy lezártát követően. 

Majd azzal fejezte be, hogy „a többi rasszista féljen, szégyellje magát, és bújjon az árnyékba”. 

Bár az elmúlt két évben több rasszista incidens is történt Spanyolországban, ezek többsége inkább stadionlátogatási eltiltással és pénzbüntetéssel végződött, mint büntetőjogi szankciókkal. A La Liga vasárnap, első alkalommal bíróság elé vitt egy ügyet, amely börtönbüntetéssel végződött.

Az eredetileg kiszabott 12 hónapos szankciót az előzetes vizsgálati szakaszban elért megállapodást követően csökkentették. A szurkolókat emellett három évre eltiltották a belépéstől minden olyan futballstadionból, ahol a La Liga és/vagy a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) mérkőzéseit játsszák – később két évre redukálva. 

A La Liga elnöke, Javier Tebas a következőket mondta: „Ez az ítélet nagyszerű hír a spanyolországi rasszizmus elleni küzdelem szempontjából, mivel valamennyire orvosolja a Vinícius által elszenvedett szégyenletes sérelmet, és egyértelmű üzenetet küld azoknak a személyeknek, akik azért mennek futballstadionba, hogy gyalázkodjanak másokon.”

A Real Madrid közölte, hogy „továbbra is azon dolgoznak, hogy megvédjék klubunk értékeit, és felszámoljanak minden rasszista viselkedést a labdarúgás és a sport világában”.

Rovatok