Index Vakbarát Hírportál

Gulácsi Péter nemzetközi klasszis, Willi Orbán is a legjobbak között

2024. július 25., csütörtök 10:02

Az Európa-bajnokság után a Kicker összeszedte a Bundesliga posztonkénti kiválóságait, ezekben a rangsorokban pedig két magyar labdarúgó is helyet kapott.

A német lap minden fél év során elkészíti a rangsorait – kiemelve a világklasszisokat, a nemzetközi klasszisokat és a nemzeti kiválóságokat –, ebben elsőként nem meglepő módon a kapusokkal kezdett.

Itt az első kategóriába nem került be senki, a nemzetközi klasszisoknál viszont rögvest találhatunk magyar érdekeltséget, hiszen a dortmundi Grego Kobel és a leverkuseni Lukás Hrádecky mögött a lipcsei Gulácsi Péter a harmadik, megelőzve a Bayern München legendáját, Manuel Neuert.

Keresztszalag-szakadása után második számú kapusként kezdte meg az idényt Lipcsében, de a 20. fordulóra visszaszerezte a helyét. A teljesítménye a megbízható és a jó közötti tartományba esett, és egyszer sem kapott ki vele a csapata

– írták a harmadik helyen rangsorolt magyar kapusról.

Világklasszis a belső védőknél sem akad, a második kategóriába a Dortmundtól távozó Mats Hummels, valamint Jonathan Tah (Leverkusen), Ito Hiroki (Stuttgart, már Bayern München), Nico Schlotterbeck (Dortmund), Waldemar Anton (Stuttgart, már Dortmund) és Edmond Tapsoba (Leverkusen) fért be.

A nemzeti klasszisoknál további 14 labdarúgót soroltak fel a Kickernél, közöttük Gulácsi lipcsei csapattársával, Willi Orbánnal – a magyar válogatott játékos itt a nyolcadik, összességében pedig így a 14. helyre került a Bundesligában.

A Leipzig játékosa szalagszakadás után szerezte vissza a helyét a kezdőben a kihagyott első félév után – nem, nem elírás ez a Kickernél, hiszen Gulácsihoz egészen hasonló utat járt be Willi Orbán is. – Az Európa-bajnokságon Svájc és Németország ellen is csalódást keltett (mindkétszer a legrosszabb, ötös osztályzatot kapta a Kickertől), ami megakadályozta, hogy még magasabbra kerüljön a listán.

A szélső védőknél a két leverkuseni (Alejandro Grimaldo és Jeremie Frimpong) közé a stuttgarti Maximilian Mittelstädt került a második helyre, a négy nemzetközi klasszisba pedig még David Raum (RB Leipzig) fért fel.

A védekező középpályásoknál Granit Xhaka (Leverkusen) vitte a prímet, a támadó középpályásoknál klubtársa, Florian Wirtz lett a legjobb.

Most elsőként a szélsők voltak a terítéken, itt ezúttal nem kapott helyet a fél éve még a listára felférő Sallai Roland.

E helyütt még erősebben rostált a lap, csupán a stuttgarti Chris Führich került a nemzetközi klasszis kategóriájába, a kilenc nemzeti kiválóság közé azért kettő + egy freiburgi Sallai hiányában is felfért: Doan Ricu összességében az ötödik, Vincenzo Grifo a 10. lett, a Heidenheimtől érkező Eren Dinkci pedig a kilencedik. Nem lesz egyszerű az új idényben a magyar válogatott futballista helyzete, az már látszik.

Végezetül a csatárok érkeztek, és meglepetésre itt sem volt világklasszis, a Bundesligában 36 gólig jutó Harry Kane-t ugyanis eggyel lejjebb nyomta a Kicker a Stuttgartból Dortmundba igazoló Serhou Guirassy (28 gól), a lipcsei Lois Openda (24) és Benjamin Sesko (14) mellett.

A Bundesligában a következő kiírásban ezen a hármason kívül még Schäfer András (Union Berlin), Szalai Attila (Hoffenheim) és Lisztes Krisztián (Frankfurt) képviselheti a magyar színeket.

(Borítókép: Christian Charisius/picture alliance via Getty Images)

Rovatok