Eddig bevált a klubváltás: a magyar labdarúgó-válogatott szárnyvédője, Bolla Bendegúz az első pillanattól élvezi edzője, Robert Klauss bizalmát a Rapid Wiennél, ezt pedig hétről hétre javuló formában hálálja meg. A 24 éves labdarúgót Bécsben látogattuk meg, és az Austria Wien elleni derbin aratott sikert követően őszintén beszélgettünk vele az élsport mellé társuló addikciókról, szigorú neveltetéséről, és arról is, hogyan igyekezett túllépni a düsseldorfi 5–0-s vereségen. Elmesélte, miként élte meg, hogy az angol élvonalbeli Wolverhamptonnál végül nem kapott közvetlen bizonyítási lehetőséget, és azt is, reális vágynak tartja-e a 2026-os világbajnoki részvételt a Marco Rossi vezette nemzeti csapattal.
A derbigyőzelem után ugyan szabadnapot kaptak a játékosok, azonban Bolla Bendegúz így is a Rapid Wien főhadiszállásán, a 2008-as Európa-bajnoki döntőnek is otthont adó bécsi Ernst Happel Stadion tőszomszédságában található edzőközpontban köszöntött. Mint meséli, úgy érezte, az Austria Wien elleni 90 perc után ráfér, hogy regenerációs gyakorlatokat végezzen és legyúrassa magát, de az interjút követően sem a pihenésé lesz a főszerep, ugyanis innen az egyik bécsi egészségcentrumba siet, ahol további kezelések várnak rá.
„Édesapám belém nevelte, hogy mindig lehet többet és keményebben dolgozni. Azt gondolom, pusztán a tehetségemből nem juthattam volna el idáig, és ahhoz, hogy a maximumot ki tudjam hozni magamból meccsről meccsre, minden ilyen apróságra szükség is van” – magyarázza, miközben leülünk az egyik tárgyalóban.
A 24 esztendős szélső védő nyáron kettő plusz egy évre kötelezte el magát az osztrák rekordbajnoknál. Korábban az angol élvonalban szereplő Wolverhampton birtokolta a játékjogát, ám a „farkasoknál” nem jutott szóhoz az első csapatban, kétszer is kölcsönadták Svájcba. Előbb két szezonra a Grasshopperhez, majd a legutóbbi idényben a Svájci Kupát elhódító Servette-hez. Az első hónapjai jobban nem is alakulhattak volna Bécsben, a bajnokságban eddig mind a hét meccset végigjátszotta, csapata pedig a vasárnapi derbi megnyerésével át is vette a vezetést a tabellán.
„Fantasztikus hangulat volt, amire azért valahol számítottunk is, mert a korábbi hazai meccseinken is elég komoly atmoszféra volt már, egy derbi ilyen szempontból csak pluszt jelenthetett. Jó érzés volt mindezt átélni, főleg így, hogy már elsőre összejött a győzelem számomra. Fontos meccs volt, egy derbi mindig fontos, de így még fontosabb, hogy hét forduló után ott állunk a tabella élén a megszerzett három ponttal. Nyilván mögöttünk azért van, aki kevesebbet játszott, de ez egyelőre jól fest. Biztató szezonkezdeten vagyunk túl.”
Bolla optimizmusa messze nem kincstári, két héttel az Austria előtt a korábbi egyeduralkodót, a 2013 és 2023 között sorozatban tíz bajnoki címet behúzó Red Bull Salzburgot is legyűrték hazai pályán (3–2). Az említett hét meccsen négy győzelem, két döntetlen és csupán egy vereség szerepel a Rapid neve mellett, ami hosszú ideje nem látott jó rajt a csapat életében.
Hiszünk abban, hogy a Sturm tavalyi bajnoki címe nem egyszeri és megismételhetetlen bravúr volt a Salzburggal szemben. Ugyan a szezon elején vagyunk, de ha bárki kérdez, határozottan merem állítani, képesek lehetünk mi is ugyanerre. A klubvezetés rendkívül ambiciózus, Robert Klauss személyében pedig van egy taktikailag remekül képzett, mégis fiatalos, a játékosok nyelvén jól értő edzőnk. Úgy erősítették meg az előző szezonban negyedik helyen záró keretet, hogy reális célkitűzés legyen az aranyért való harc a bajnokságban és a kupasiker. Ezek az ambíciók tetszettek meg nekem is. Jó csapatunk van kiváló közönséggel, így szerintem rendben.
A klubváltással kapcsolatban a családja mellett a menedzsere, Esterházy Mátyás, valamint nevelőedzője, Szoboszlai Zsolt – válogatottbeli csapattársa, a Liverpoolban futballozó Szoboszlai Dominik édesapja – véleményét kérte ki. „Pozitívum, hogy viszonylag közel vagyok Magyarországhoz, de ennek leginkább a családom és a barátnőm örült. Az utolsó szót én mondtam ki. Eddig úgy látszik, tényleg jó döntés volt. Nyilván most ez a kettő plusz egy éves szerződés, amit aláírtam, az olyan, hogy szeretnék kiteljesedni, szeretnék minél többet fejlődni, de azért az a célom hosszú távon, hogy esetleg majd innen egy még komolyabb szintre is elérjek. Ám ez csak akkor lehetséges, ha a Rapidban hosszú távon is kimagasló teljesítményt nyújtok, és jelenleg csakis erre koncentrálok. Azt gondolom, hogy minden lehetőség, minden feltétel adott itt, hogy sikeres szezonokat töltsek el Bécsben és fejlődni tudjak.”
Hangsúlyozta, egyáltalán nem élte meg csalódásként, hogy nyáron a Wolvesnál nem számítottak rá, inkább ebből is igyekezett motivációt meríteni. Nem hiszi, hogy ezzel véget ért volna számára a „Premier League-ről szóló álom”. Már csak amiatt sem, mert nem megrögzött mániája, hogy az angol élvonalban kössön ki. Noha sokan a PL-t tartják a világ jelenlegi legjobb bajnokságának, szerinte, ha az öt topligaként emlegetett bajnokság – az angol mellett a francia, német, olasz és spanyol élvonalat szokás idesorolni – bármelyikébe eljut, az óriási siker. Mint magyarázza, ennek a célnak az eléréséért is küzd, de nem mániákusan. Azt, hogy most a Rapid játékosa lehet, nem holmi ugródeszkának tekinti, hanem egy tanulási és fejlődési folyamat kiemelkedően fontos részeként.
Noha jelenleg kirobbanthatatlannak tetszik a bécsiek kezdőjéből, a 22-szeres válogatott futballista amondó, ezért nap mint nap keményen meg kell dolgoznia, „Nem szabad természetesnek venni”, ezért is végzi a pluszmunkákat. De természetesen örül annak, hogy élvezi az edzője bizalmát. Felidézte, előző állomáshelyén, a Servette-nél ez nem feltétlenül volt így, nem mindig találta meg a közös hangot a csapatot az előző szezonban irányító René Weilerrel.
„Sosem voltam az a típus, akit simogatni kellett volna, erre jó példa, ami a Servette-nél történt. Ott azért előfordult, hogy nem találtuk meg a közös hangot. Olykor a kispadon találtam magam, aztán kezdő voltam, de lecserélt a hatvanadik percben, amit annyira nem éreztem jogosnak. El kellett fogadjam a helyzetet, mert az edzővel nem lehet szembemenni, de az egész szült bennem mégis egy olyan jó, pozitív értelemben vett dacot, ami még keményebb edzésmunkára ösztönzött. Meg akartam mutatni, hogy nem az a játékos vagyok, akit csak úgy nélkülözni lehet, és úgy érzem, hogy ez az idény végére össze is jött. Jó volt átélni a kupagyőzelmet, és szeretnék valami hasonló részesévé válni itt is. Ez nem nyomás, egy olyan klubnál, mint a Rapid szerintem teljesen érthető, ha a szurkolók és a vezetők is azt szeretnék, hogy minden idényben legalább egy trófeát magasba tudjanak emelni a játékosok. Akkor is, ha az elmúlt évek nem így sikerültek.”
Ezzel a javuló formával és önbizalommal érkezett meg a kupasikert követően a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki összetartására. Marco Rossi szövetségi kapitány a németországi Eb-n mindhárom csoportmeccsen bevetette őt, Svájc ellen csereként, Németország és Skócia ellen pedig kezdőként bizonyíthatott. A mieink ugyan drámai csatában legyőzték a harmadik összecsapásukon Skóciát, ám Csoboth Kevin 100. percben szerzett gólja később nem ért továbbjutást. Ezt pedig igencsak vegyes módon fogadta a hazai közvélemény.
Az elmúlt években leszoktam arról, hogy kommenteket olvassak, de persze eljutott hozzám is, hogy sokan mennyire csalódást keltőnek könyvelték el a szereplésünket. Kár lenne tagadni, mi is többet reméltünk a tornától, de szerintem nem a taktika vagy rossz hozzáállás kérdése volt az egész. Egyszerűen tisztában kell legyünk azzal, hogy a mai magyar válogatottnak hol a helye, és azt hiszem, néhányan a kereten belül is elhittük, hogy jobbak vagyunk annál, mint amit valójában tudunk. Ehhez jött még a svájciak elleni kétgólos hátrány az első meccs első félidejében, és onnantól azért nehéz volt összeszednünk magunkat
– idézte fel, hozzátéve: tudja, saját korábbi bravúrjaiknak is köszönhetik, hogy ennyire megnövekedett velük szemben az elvárás, azt azonban túlzásnak tartja, hogy a magyar válogatottnak nyílt sisakos küzdelemben egy súlycsoportban kellett volna lennie Svájccal. Nem tagadja, a megnövekedett szurkolói elvárások bizonyos pontig hízelegtek is a kerettagoknak, és néhányan picit talán el is ragadtatták magukat a torna előtt.
A Nemzetek Ligája-szezon sem indult legjobban válogatottunk számára, és akkor még enyhén fogalmazunk. Bolla csereként lépett pályára az 5–0-s vereséggel végződő, Németország elleni meccsen Düsseldorfban. A második félidőben, még egygólos hátránynál emlékezetes versenyfutása volt a németek ifjú sztárjával, Jamal Musialával, akit ugyan bravúrosan beért, de a Bayern-játékos szempontjából szerencsésen pattanó labdával már nem tudott mit kezdeni.
„Az a meccs senkinek sem volt jó élmény. Messze nem úgy jött ki a lépés, ahogyan szerettük volna. El lehet képzelni, milyen hangulatban telt a mérkőzést követő két nap. De azt is tudtuk, hogy nem dőlhetünk a kardunkba. Egy német válogatott ellen mindenféle szempontból a topon kell legyél, ha jó eredményt akarsz elérni, ha ez nincs meg, könnyű belefutni a késbe. Nem azt mondom, hogy elfogadható vagy rendben van 5–0-ra kikapni, de sajnos megesik. Nálunk jobb csapatokkal is megesett, vagy épp olyan is volt, hogy a németek kaptak pár éve egy hatost Spanyolországban. Azzal a meccsel utólag már nem tudunk mit kezdeni, meg kellett próbálnunk a pofonból a lehető legjobban felállni, és azt gondolom, ha Bosznia ellen nem is nyertünk, de olyan játékot mutattunk be, amivel bizonyítottuk, még mindig van tartásunk. Mindenképpen jobban nézett ki. Nem kell temetni a csapatot. Egyszerűen be kell látni, hogy ahogyan a zsinórban megvívott tizennégy veretlen meccs után sem lett világverő a válogatottunk, úgy most sem lettünk egycsapásra mind kutyaütők” – jegyezte meg a korábban a korosztályos válogatottak csapatkapitányi karszalagját is viselő bekk.
Úgy érzi, a csapat még mindig fejlődőképes, még akkor is, ha az elmúlt hónapok hullámvölgyén nem könnyű keresztüljutni. „Az Európa-bajnokság alatt voltak nehéz pillanataink, de akkor is tudtuk, a sikereinket csapatként, rendszerben futballozva értük el, és ha visszatérünk ehhez a gondolkodásmódhoz, akkor még mindig tudunk jobbak lenni.” A kérdésre, hogy reális álom vagy hiú ábránd a 2026-os világbajnoki szereplés, úgy felelt, szerinte eljutott a csapat arra a szintre, hogy ha az alapemberek játékban és jó formában vannak, az utolsó pillanatig versenyben legyen válogatottunk a kvalifikációért.
A Főnix-Goldnál, az MTK Budapestnél és Fehérváron is nevelkedett védő tanulva a történtekből még véletlenül sem akart esélylatolgatásba bocsátkozni a nemzeti csapatra váró következő két mérkőzés, a Hollandia elleni hazai és a Bosznia-Hercegovina elleni idegenbeli találkozót illetően.
A helyén kell tudni mindent kezelni. A felkészüléssel nem lesz gond, ahogyan eddig sem volt. Mindent megteszünk azért, hogy az eredményeinken is látszódjon, a düsseldorfi események után észbe tudtunk kapni, de arra senki sem adhat garanciát, hogy három, négy esetleg hat pontot szerzünk ezen a két meccsen.
Felidézte, az összhanggal eddig sem volt baj, „sokan mondják, de ez tényleg így van, nemcsak kirakatduma: a mostani válogatott erőssége a csapategységben rejlik.” Elmesélte, a keretnek kifejezetten jót szokott tenni, amikor a futball világától kicsit eltávolodva különböző csapatépítő programokon tudnak részt venni. „Volt, hogy szerveztek nekünk Telkibe sportlövészetet, de olyan is, hogy egy akadálypályán – persze tompa, gumis végű – nyilakkal lövöldözhettünk egymásra.”
A kikapcsolódásnak a hétköznapokban is nagy szerepe van, mint meséli, könnyű lenne az edzések és meccsek forgatagában teljesen elveszíteni a kapcsolatot a külvilággal, ezért külön igyekszik odafigyelni arra, hogy legyenek a futballtól mentes programjai. Igaz, kimozdulni nem nagyon szeret, az edzések és a különmunka mellett este hat-hét felé sokszor úgy ér haza, hogy legszívesebb már csak pihenne.
Amikor mégis kimozdul, érzi az emberek figyelmét és a Rapid-drukkerek szeretetét, gratulálnak neki egy-egy győzelemhez, és persze akad olyan is, aki közös képet kér. „Ilyen szempontból még közvetlenebbek is az emberek, mint Svájcban” – tette hozzá.
Összességében jó alvónak tartja magát, de mint meséli, meccsek után azért ritkán pihen sokat. Most is négy óra alvással jött az edzőcentrumba. „Nem is annyira a meccseken kattog ilyenkor az agyam. Inkább arról van szó, hogy dolgozik az adrenalin, meg a mérkőzések előtt olykor elfogyasztott kávé és energiaital.”
Utóbbi meghökkentően hangzik – noha a Premier League-ben lassan ikonná váló Leicester-csatárról, Jamie Vardyról is közhírű, sem edzést, sem bajnokit nem tud elképzelni energiaitalozás nélkül –, ugyanis szokatlan, hogy a futballisták az ehhez hasonló szokásaikról is kendőzetlenül beszélnek. Főleg abban a világban, amelyben sokszor arról szólnak a hírek, grammra-dekára kiszámolják, hogy egy-egy élcsapat konyháján milyen összetételű és tápértékű reggelit, ebédet, vacsorát szolgáljanak fel a játékosoknak.
„Ebbe olyan nagyon nem szólnak bele az edzők, mert nekik is az a céljuk, hogy az adott játékos a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a pályán. Sokaknál olyan a meccs előtti kávé, mint egy tradíció” – jegyzi meg ezzel kapcsolatban Bolla. Arról viszont már nem mesél, neki milyen szokásai, milyen babonái akadnak még a kezdés előtt. „Ha nem haragszol meg, ez egyelőre maradjon inkább titok.”
Haragudni nem haragszom, egyébként sem számítana sokat. Jöhet hát egy másik téma, ami a 24 esztendős játékos megjelenését látva megkerülhetetlennek tűnik…
„Tizenhét és fél éves voltam, amikor az első tetoválásom elkészült, onnantól pedig mindig jött valami, ami megtetszett, amit szerettem volna felvarratni. Az első egy idézet volt a bal alkaromon: »Az életben csak egyféle siker létezik: ha úgy élhetsz, ahogyan te szeretnél.« Nem tudom megmondani, hogy pontosan kinek az idézete, de arra emlékszem, hogy amikor először hallottam, rögtön megragadott. Ez volt az első, aztán az élet alakította a többit. Zalaegerszegen játszottam, amikor különösen rákaptam a dologra, volt egy srác, aki a futballt is szerette és tetovált is, így hamar megvolt a közös téma. Ő készített nagyon sokat, cserébe pedig rendszeresen megvendégeltem a meccseken. Lehet meglepő, de a tetoválásaim hetven százalékának nincs különösebb jelentése, egyszerűen tetszenek. Az idézet mellett kettő van, ami különlegesebb érzelmi töltettel bír, a bal vállamon az első, a Vidivel szerzett bajnoki címnek van egy kisebb emléke. Illetve a mamámról, aki egy éve ment el van egy kisebb ábrázolás, ami még nagyobb jelentőséggel bír.”
Legutóbb a hátán kezdtek el dolgozni, „oda ment minden is, úgy 80 százalékban kész. Nem vitatom, ez addikció. A bal lábam még szabad, a bokám kivételével még nincs rajta semmi, de valószínű idővel lesz ott is. Megbánni még egyetlen egyet sem bántam meg, igaz, még csak hét éve az elsőnek, de remélem, ha megkérdeznek, tíz vagy húsz év múlva is ugyanezt tudom mondani.”
LABDARÚGÁS
OSZTRÁK BUNDESLIGA, 7. FORDULÓ
Rapid Wien–Austria Wien 2–1 (1–1)
Az élmezőny: 1. SK Rapid 14 pont, 2. Wolfsberg 13, 3. BW Linz 13, 4. Sturm Graz 12 (6 meccs), 5. Salzburg 10 (5 meccs), 6. FK Austria 8
(Borítókép: Bolla Bendegúz ünnepel. Fotó: Alex Caparros – UEFA / Getty Images Hungary)