Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik nélkül kezd a Liverpool az Arsenal elleni rangadón

2024. október 27., vasárnap 16:17

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik nélkül kezdi az Arsenal FC elleni idegenbeli rangadót a Liverpool FC az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában. A Mersey-partiak számára a tabella első helyének visszaszerzése a cél, a házigazda londoniak a dobogóra kapaszkodhatnak vissza a magyar idő szerint 17 óra 30 perckor kezdődő összecsapáson.

Szoboszlai Dominik kimaradt a Liverpool Arsenal elleni kezdőcsapatából a Premier League 9. fordulójának rangadóján – derült ki a mérkőzés előtt bő egy órával kihirdetett hivatalos felállásból. A magyar válogatott középpályással az idényben mindössze másodszor fordul elő, hogy Arne Slot vezetőedző „csupán” a kispadra nevezi egy bajnokin. Legutóbb a Crystal Palace otthonában – ugyancsak Londonban – megvívott és 1–0-ra megnyert találkozón maradt ki a kezdőből, ott aztán csereként beszállva így is 45 percet töltött a pályán.

Slot a Kelleher – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Jones, Gravenberch, Mac Allister – Szalah, Núnez, Díaz tizenegyet veti be kezdőként az Emiratesben a klub által az X-re (korábban: Twitter) feltöltött poszt szerint.

A születésnapját két napja ünneplő magyar futballista mindössze két hét leforgása alatt négy tétmérkőzést játszott végig, kettőt a magyar válogatottban, kettőt a Liverpoolban. Aligha lenne meglepő, ha nem most a legfrissebb a szezonban.

Különösen a múlt heti, Chelsea elleni bajnokit követően voltak kritikusak vele szemben az angol lapok, több szakíró is a kellő intenzitást és precizitást hiányolta a játékából. Bár a londoniak vezéralakjának, Cole Palmernek a játékból való kikapcsolásában óriási szerepet vállalt mezőnyben, tény, hogy támadóként egyetlen párharcot sem nyert, ráadásul tíz labdaeladása is volt. Összességében pedig a sérülés miatt már 30 perc után lecserélt Diogo Jota, valamint a Chelsea egyenlítése előtt bizonytalankodó Ibrahima Konaté kapott csak rosszabb osztályzatokat nála.

A volt klubja, az RB Leipzig ellen megvívott szerdai Bajnokok Ligája-meccsen már jobb megítélése volt a játékának, de több brit lap kiemelte, ezúttal is sok labdát vesztett el, hét párharcából csak hármat nyert meg a földön. Ugyancsak kritikaként rótták fel neki, hogy a Chelsea ellen 82, a Leipzig ellen 85 százalékos passzpontosságra volt képes – mindkét mérkőzésen a leggyengébb mutató volt az övé a Liverpoolban kezdőként lehetőséget kapó középpályások közt.

Szoboszlai jelenleg a Mersey-parti alakulat hatodik legtöbbet foglalkoztatott futballistája az idényben: minden sorozatot tekintve 891, a PL-ben pedig 627 játékperce van.

Érdekesség, bár nem túl jó emlék, hogy februárban is egy Chelsea ellen megnyert rangadót követett az Arsenal elleni idegenbeli mérkőzés, amin a magyar játékos már nem tudott pályára lépni. Azt követően hosszú heteken át hiányzott – a többi között a megnyert Ligakupa-döntőről is lemaradt – combproblémák miatt a Pool keretéből.

A magyar az akkori kihagyás egyik legfőbb tanulságaként épp azt említette, hogy szembe kellett néznie a ténnyel, a Premier League intenzitása mellett nem lehet mindig minden mérkőzést végigjátszani.

A Liverpool a fordulót megelőzően 21 ponttal a tabella élén állt, míg vendéglátója, az Arsenal 17 ponttal a harmadik volt. A szombati mérkőzések eredményeinek köszönhetően – a Manchester City a Southamptont győzte le, míg az Aston Villa Kerkez Milos együttese, a Bournemouth ellen játszott döntetlent (1–1) – a két rivális egy pozíciót csúszott hátrébb mára.

Arne Slot csapata egy győzelemmel ismét az első helyre léphet, míg az Arsenal a dobogó harmadik fokát hódíthatja vissza a birminghamiektől.

LABDARÚGÁS
Premier League, 9. forduló
vasárnap

17.30: Arsenal–Liverpool

Rovatok