Nincs karácsony futball nélkül. A Premier League szokásához híven dübörög tovább, és röpke másfél hét alatt három fordulót, azon belül pedig 30 mérkőzést játszanak majd le az angol élvonal csapatai. Az olasz futball szerelmesei sem maradnak ajándék nélkül, hiszen a két ünnep között egy teljes fordulót játszanak majd le a Serie A-ban. Azonban annak sem kell csalódnia, aki esetleg az amerikai élsportokban leli az örömét, hiszen bőven lesz mit nézni.
Amióta világ a világ – tehát az angol élvonal 1888-as megalapítása óta – szinte minden évben mérkőzések tömege kíséri a karácsonyi ünnepet, bár előfordultak kivételes évek, a két világháború ideje alatt még a bajnokságot sem tartották meg. Sokáig szenteste napján (24-én) vagy másnapján (25-én) rendeztek találkozókat, azonban 1957 óta már december 26-a a tradicionális futballnap Angliában.
A Boxing Day története egyébként évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza, eredetileg a szegény emberek megajándékozására utalt. Az 1800-as években közismerté váló kifejezésről még maga Charles Dickens is írt, 1877-től pedig már hivatalosan is állami ünnepnek számított Nagy-Britanniában. Hozzá kell tenni, sokáig az egyetlen ünnepnap is volt a karácsonyi időszakban, a december 26-a bőven a XIX. és a XX. század fordulóján túl vált piros betűssé.
Az első Boxing Day-mérkőzést még az angol élvonal megalapításának az évében játszották le, akkor a Derby County a Bolton Wanderers ellen játszott, míg a West Bromwich Albion a Preston North Enddel csapott össze. Azóta már több mint 4000 találkozót játszottak a nevezetes napon. A legtöbb góllal egyébként a korábbi Tottenham-támadó Harry Kane büszkélkedhet. A jelenleg a Bayern Münchenben futballozó csatár tíz gólt szerzett hét Boxing Day-találkozón, ráadásul úgy, hogy mindegyik meccsen betalált.
A legtöbb meccset a jelenleg másodosztályban vitézkedő West Brom játszotta, a 106 mérkőzésen 45 győzelem, 22 döntetlen és 39 vereség a birminghamiek mérlege. A Boxing Day napján játszott mérkőzésektől sosem álltak távol a gólzáporos eredmények, elég ha csak a 2021-es Leicester City–Manchester City-találkozóra gondolunk, amelyet végül Pep Guardiola együttese nyert 6–3-ra.
Ilyen szempontból a legemlékezetesebb a szigetországban valódi legenda övezte 1963-as Boxing Day, amely eredménysora már vagy százszor körbejárta az internetet.
A mostani ünnepi időszak sem marad rangadó nélkül Angliában. A Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó Liverpool a nagy rohanásban a Tottenham vendégeként lép pályára december 22-én, majd utána következik a Leicester City elleni Boxing Day-találkozó, végül az évet a West Ham United elleni mérkőzéssel zárja (29-én) az éllovas.
Bár lehet, csak a Premier League szolgál műsorral karácsony ünnepén, azért a többi bajnokság sem tűnik el teljesen. Az előttünk álló ünnepi időszakban, tehát december 20. és január elseje között bőven lesz mit nézni:
Az angol élvonal mellett ugyanis az olasz, a német és a spanyol ligát is figyelembe véve 69 mérkőzést játszanak majd a felek, ebből a két ünnep között a PL mellett a Serie A csapatait láthatjuk majd a tévében.
A francia bajnokság (Ligue 1) majd január 3-án tér vissza, a Bundesliga és a La Liga mezőnye viszont játszik még egy fordulót karácsony előtt, mielőtt rövid téli álomra hajtaná fejét, hogy aztán január közepétől újult erővel robbanjon be a futballszezon a két országban.
De az sem marad ajándék nélkül, aki az európai klubfutball helyett inkább az amerikai sportok krémjét választaná. Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) megállás nélkül folytatódik a 82 meccses alapszakasz, azonban az ünnepi rohanás csúcspontja kérdés nélkül az ötmeccses karácsonyi maraton lesz, ahol magyar idő szerint este hat órától másnap reggel fél nyolcig a liga legjobbjai mérkőznek meg egymással.
A profi amerikaifutball-ligában pedig (NFL) december 20-ától kezdve egészen karácsony első napjáig minden nap rendeznek mérkőzéseket. A 17(!) találkozó közül minden bizonnyal a Kansas–Houston és a Pittsburgh–Baltimore összecsapását övezi majd a legnagyobb felhajtás, amelyek a sportközvetítések világába eddig sikertelenül belépő Netflix kínálatában lesznek elérhetőek.
Aki pedig a partihangulatot választaná, annak tökéletes választás lehet a jelenleg is zajló PDC dartsvilágbajnokság, ahol a tavalyi döntős – nem mellesleg 17 éves – Luke Littler olyan korábbi klasszisok ellen küzdhet meg első világbajnoki címéért, mint Luke Humphries, Michael van Gerwen vagy Rob Cross. Az izgalom tehát garantált.
(Ajánlókép: Alex Livesey, Getty Images)