A labdarúgó Európa-bajnokságok történetét nem könnyű szétszálazni, igazából nem is lehet eldönteni, mikortól beszélünk futball Eb-ről. De mindegy is, Magyarország főszereplője volt a kezdeteknek, egészen az 1964-es spanyolországi torna bronzmérkőzéséig. Amely egy hányatott sorsú jobbhátvéd megdicsőülését hozta.
Ki gondolná, hogy Henri Delaunay, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA francia elnökhelyettese már 1927-ben feldobta az ötletet: a kontinens válogatottjai küzdjenek meg az Európa-bajnoki címért. Akkor a gondolat nem aratott osztatlan támogatást, viszont Hugo Meisl, az osztrák „futballpápa”, hazája labdarúgó-szövetségének főtitkára magáévá tette az elképzelést, és még abban az évben beindította az Európa-kupát, az Eb elődjét öt ország (Ausztria, Magyarország, Olaszország, Csehszlovákia, Svájc) válogatottjának részvételével.
Mindenki mindenkivel játszott oda-vissza, az országonként nyolc meccs, 1930-ra lett vége a kissé lassan lebonyolított sorozatnak.
Magyarország 1927. szeptember 25-én az Üllői úton zsúfolásig megtelt lelátók, 40 000 néző előtt Takács II, Kohut, Ströck, Holzbauer és Híres-Hirzer góljaival 5:3-ra kiütötte Ausztriát, amelynek kispadján Hugo Meisl dirigálta honfitársait.
A folytatás már kevésbé jól sikerült, Magyarország végül 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és három vereséggel a negyedik lett. Különösen az 1930. május 11-én az Üllői úton (természetesen 40 000 néző előtt) a Vittorio Pozzo szövetségi kapitány dirigálta olaszoktól elszenvedett 5–0-s vereség volt fájó. Giuseppe Meazza, kora legjobb labdarúgója mesterhármast rúgott Aknai Jánosnak azon a meccsen, amelyet a Magyar Rádió élőben közvetített. A Rádió történetének első meccsközvetítésén Pluhár István volt a szpíker, míg a nézőtéren ott szomorkodott Horthy Miklós kormányzó és családja, gróf Bethlen István miniszterelnök, Gömbös Gyula honvédelmi és gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter.
A javításra már a következő, 1931–1932-es kiírásban alkalom adódott, és valamelyest éltek is a mieink a lehetőséggel, mert egy helyet előreléptek, a harmadik helyen végeztek, győzött a Matthias Sindelar vezérelte Ausztria, a Wundermannschaft.
Ha már mindenképpen ki kell emelnünk egy mérkőzést, az a 1932. szeptember 18-án az Üllői úton lejátszott, Csehszlovákia elleni találkozó legyen. No nem az eredmény miatt, a közepes játékkal elért 2:1-es győzelem alig érte el a közönség ingerküszöbét, ellenben a következő újsághír (ahogy azt Hetyei László remek Magyarok a labdarúgó-Európa-bajnokságokon című könyvében olvashatjuk) jellemző volt a kor politikai viszonyaira:
Himnuszéneklés gyanúja miatt rendtörvényes eljárást indítottak [a cseh hatóságok – a szerk.] 22 aranyosmaróti sportrajongó ellen. Az a vád ellenük, hogy a budapesti magyar–csehszlovák futballmérkőzésre menet Ipolyságnál, amikor magyar földre léptek, leszálltak az autóbuszról, s kalaplevéve elénekelték a magyar himnuszt. A gyanúsítottak tagadják a terhükre rótt vádat, és az egész gyanúsítást rosszakaratú koholmánynak minősítik.
A harmadik kiírás 1933 és 1935 között zajlott, mondanunk sem kell, hogy az 1934-es világbajnok Olaszország sikerével. A mieink ismét a harmadik helyet csípték el, de roppant kínos volt a „tök utolsó” Svájctól a zürichi Hardturm Stadionban elszenvedett 6:2-es vereség, ami a helvétek egyetlen győzelme volt a sorozatban. (Hatvan évvel később ugyanabban a stadionban lépte le 3–0-ra a Ferencváros a Grasshopperst BL-meccsen, Lisztes Krisztián egy és Vincze Ottó két góljával.)
A negyedik Európa-kupa sorsát ugyanúgy befolyásolta a világpolitika, mint a jelenlegi Európa-bajnokságét. (Utóbbi selejtezőjéről az oroszokat száműzték Ukrajna inváziója miatt.) Már csak két mérkőzés volt hátra, amikor Hitler csapatai bevonultak Ausztriába, és az Anschluss miatt nem lehetett befejezni a sorozatot, nem is hirdettek győztest.
Pedig a mieink remekeltek, többek között 8:3-ra legázolták Csehszlovákiát azon a meccsen, amelyen Sárosi György hét gólt vágott minden idők egyik legjobb kapusának, Frantisek Plánickának.
Az Európa-kupa a második világháború után ugyanazzal az öt válogatottal kezdődött újra, amelyek a harmincas években is küzdöttek egymással. A nyitómérkőzésen 1948. április 22-én az Üllői úton Svájcot fogadtuk, és gólokban gazdag mérkőzésen 7:4-re győzött a Gallowich Tibor irányította magyar válogatott. Az alakuló Aranycsapat góljait Puskás és Deák (2-2), Szusza, Egresi és Gőcze szerezte. Erről a találkozóról szerencsére már van videó is:
A sorozat nem kevesebb mint öt évig tartott, és fényes magyar diadallal, az Aranycsapat történetének egyik legjobb mérkőzésével ért a tetőpontjára. 1953. május 17-én, Rómában, a Stadio dei Centomila avatásán legendás összeállításában lépett pályára Sebes Gusztáv szövetségi kapitány együttese 90 000 néző előtt:
Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.
A 3:0-s végeredmény Hidegkuti egy és Puskás két góljával alakult ki. Czibor rúgott egy negyediket is, de azt William Evans angol játékvezető, tévesen, nem adta meg.
Előzőleg 28 évig nem sikerült győznünk Itáliában! Ezzel Magyarországé lett az Európa-kupa. Carlino Berretta, az olaszok szövetségi kapitánya elragadtatottan dicsérte az Aranycsapatot:
A magyar csapat olyan erős együttes, amely ellen jelenleg nem érhettünk el jobb eredményt. Életemben nem láttam még ilyen jól játszó csapatot.
A sorozat gólkirálya tíz góllal Puskás lett, a második Deák Ferenc – futballista becenevén „Bamba” – héttel, pedig utóbbi csak amolyan peremember volt az Aranycsapatban.
Az Európa-kupa hattyúdala 1955 márciusa és 1960 januárja között történt, ezt a sorozatot dr. Josef Gerö tiszteletére, aki az európai szövetség (UEFA) alelnöke volt, és annak idején Szabadkán született, dr. Gerö Kupának nevezték. Csaknem hat évig tartott, és az 1962-es chilei vb-n ezüstérmes Csehszlovákia diadalmaskodott Magyarország előtt.
Ezzel be is fejeződött az Európa-kupa története, helyére az Európai Nemzetek-kupája lépett. Ez már valójában az Európa-bajnokság, csak az első két kiírást 1960-ban és 1964-ben még a fent említett néven játszották.
Az egésznek az volt az előzménye, hogy 1954. június 15-én megalakult az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA. Az első Európai Nemzetek-kupájára alig 17 ország jelentkezett, néhány futballhatalom (Anglia, Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország) azonban távol maradt.
A kieséses rendszerű lebonyolítás megpecsételte a sorsunkat, miután a kiváló játékerőt képviselő szovjet válogatottal kerültünk össze. A Luzsnyikiben 3:1-re kikaptunk 100 000 néző előtt, a visszavágón 90 000 néző szeme láttára a Népstadionban hiába debütált a fantasztikus Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi összetételű csatársor, megint kikaptunk, ezúttal 1:0-ra, és 1:4-es összesítéssel „mentünk a levesbe”.
Aztán a következő kiírásban már főszerepet játszott Baróti Lajos szövetségi kapitány válogatottja. Ekkor már 29 válogatott nevezett, mi az első körben, 1962 és 1963 fordulóján Walesszel találkoztunk, és ezúttal is 4:1 volt az összesítés, csak éppen ide.
A legjobb nyolc közé jutásért azt az NDK-t kellett kiütni (a fiatalabbak kedvéért, Német Demokratikus Köztársaság), amely a friss vb-ezüstérmes csehszlovákokat búcsúztatta. Sikerült is, méghozzá az élete első válogatottbeli gólját szerző Bene Ferenc és Rákosi Gyula főszereplésével. Odakint, Kelet-Berlinben, a Walter Ulbricht Stadionban 2:1-re győztünk, azon a mérkőzésen Rákosi Gyula lőtte a második gólunkat. Itthon hoztuk a 3:3-at, benn voltunk a negyeddöntőben.
A lassan 86 éves Rákosi Gyula annak a csodálatos válogatottnak a ma is élő négy játékosa közül az egyik, merthogy még Szentmihályi Antal, Gelei József és Komora Imre is az élők sorában van.
Hogyisne emlékeznék arra a gólra, távolról rúgtam, legalább 20 méterről – mondta az Indexnek a 41-szeres válogatott veterán, a klubhűség két lábon járó szobra, aki egész pályafutását a Ferencvárosban töltötte. Utánanéztünk, tényleg legalább 20 méterről rúgta, tehát a memóriája még hibátlan. – Olyan sok gólt nem rúgtam a válogatottban, összesen négyet, még szép, hogy mindegyikre emlékszem.
Sőt, Gyula bácsi még arra is emlékezett, hogy a kezdőrúgást Valentyina Tyereskova, a világ első űrhajósnője végezte el.
Az semmi, de Gagarin [az első űrhajós – a szerk.] is ott volt a nézőtéren, megírták az újságok – idézte fel Rákosi Gyula. – A visszavágó sokkal nehezebb volt Pesten, 3:3 lett, de megvolt a továbbjutás. Tudja, milyen nehéz volt bekerülni abba a Sándor–Göröcs–Albert–Tichy–Fenyvesi-csatársorba? Ezek mind jobb futballisták voltak, mint én, de egyikük sem futott annyit... Ezzel tudtam néha bekerülni. De én szerettem zongoracipelő lenni, sohasem akartam előtérbe tolakodni, edzőként is sokkal jobban szerettem másodedző lenni.
A negyeddöntőben Franciaország következett. Párizsban 3:1-re győztünk Albert és Tichy (2) góljaival. Ez az eredmény akkoriban senkit sem lepett meg, ellenben ma világszenzáció lenne. A harmadik magyar gól előtt Rákosi adta a labdát Tichynek az annalesek tanúsága szerint, de Gyula bácsi erre már nem emlékezett, amikor megpróbáltuk felidézni a hatvan évvel ezelőtt történteket. A visszavágón 2:1 volt az eredmény ide, 5:2-es összesítéssel masíroztunk be a négyes döntőbe. Gyula bácsi a visszavágón is játszott egyébként.
A négyes döntőt Spanyolországban játszották, és ott már nem jutott szóhoz Rákosi Gyula. A csatársorunk előbb Bene, Komora, Albert, Tichy Fenyvesi, majd a bronzmérkőzésen Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi összetételben lépett pályára. Az ember csak fogja a fejét, micsoda dáriusi gazdagság!
Az elődöntő színhelye a Santiago Bernabéu Stadion volt Madridban, az ellenfél 75 000 néző előtt a házigazda Spanyolország. A vendéglátóknál az aranylabdás Luisito Suárez dirigált, méghozzá nagyszerűen, az ő beíveléséből fejelte Pereda az első gólt a 36. percben. Ezt Bene a 85. percben egyenlítette ki. Jött a kétszer 15 perces hosszabbítás, amelyben Amancio berúgta a 2:1-es spanyol győzelmet jelentő gólt.
Iribar, a spanyolok csodakapusa csak ennyit mondott a meccs után:
Ilyen jó csapat ellen még életemben nem védtem!
Sovány vigasz...
A bronzmeccset Barcelonában, Dániával játszottuk, egy másik legendás stadionban, a Nou Campban. Ezúttal mindössze háromezer néző előtt... Bene lőtte az első gólt, ezt a 82. percben a dánok egalizálták, következett egy újabb hosszabbítás.
Ami Novák Dezső megdicsőülését hozta. Előbb a 107. percben az Albert felvágásáért megítélt büntetőt értékesítette, majd a 110. percben bombaszabadrúgással állította be a 3:1-es magyar győzelmet. Amely az Eb-bronzérmet jelentette. Akkor aligha sejtette bárki, hogy 2024-ben még mindig ez számít majd minden idők legjobb magyar Európa-bajnoki szereplésének.
A döntőben a spanyolok 2:1-re megverték a szovjeteket, a torna All Star csapatába három magyar került be: Novák Dezső, Albert Flórián és Bene Ferenc.
válogatott-figyelő
Remek hírek Marco Rossinak, szenzációs fordulat a legnagyobb szükségben (január)
Marco Rossi örülhet, kulcsembere ismét szárnyal a pályán, összeállhat a csodatengely (február)
A magyar válogatott védelmében vannak kérdőjelek, a támadók viszont remekelnek (március)
(Borítókép: Novák Dezső a Ferencváros TC labdarúgója 1969. június 30-án. Fotó: Petrovits László / MTI)