Index Vakbarát Hírportál

Így disszidált a ’72-es Eb-ről az összes magyar szurkoló

2024. április 12., péntek 16:55

Amikor 1972. május 17-én Belgrádban, a Magyarország–Románia Európa-bajnoki selejtező mérkőzés 87. percében Szőke István lapos lövése Raducanu kapujának jobb alsó sarkába vágódott, és az így kivívott 2–1-es győzelemmel Illovszky Rudolf szövetségi kapitány gárdája bejutott a négyes döntőbe (amiről csak később derült ki, hogy Belgiumban rendezik), még a legpesszimistább szurkoló sem gondolta volna, hogy a következő részvételünkre 44 évet kell várni. Pedig így alakult. Eb-történeti sorozatunk második része.

Azért akkoriban még magasan jegyezték a magyar futballt, dacára annak, hogy a marseille-i tragédiának tulajdoníthatóan lemaradtunk az 1970-es mexikói világbajnokságról. (És még nem is sejtettük, hogy az 1974-es NSZK-beli vb-t is nélkülünk rendezik  majd  meg.)

Újságíró a kapitányi székben

Az 1972-es Európa-bajnokság selejtezőjének – akkor még négyes döntőt rendeztek, ahogy 1964-ben is, nem tizenhatos, pláne nem huszonnégyes tornát, mint manapság – Hoffer József szövetségi kapitány vezetésével vágott neki Magyarország. Hoffer nem volt rossz futballista, fedezetként a Zuglói Danuvia, majd a Mogürt csapatában játszott a negyvenes évek közepén, kisujjában volt a szakma, olyannyira, hogy ő volt a szövetségi kapitánya annak a csodálatos ifjúsági válogatottnak, amely 1956-ban gyakorlatilag testületileg disszidált.

Közben az Magyar Távirati Iroda sportosztályát vezette 36 évig, áldott jó ember volt, szerette a fiatalokat, gyámolította őket. Karrierjük elején sokaknak segített megtenni az első lépéseket, úgy a futballban, mint az újságírásban. 

Paradox módon jósága, karakán jelleme, már-már irracionális becsületessége akadályozta meg abban, hogy szövetségi kapitányként nagyobb sikereket érjen el. A hetvenes évek csibész magyar futballközegében felfalták a sportág „pirájái”. 

Az első Eb-selejtezőnkre, az október 7-én Oslóban Norvégia ellen játszott találkozónkra csikócsapatot állított össze, amelyben egy-két régi motoros (Noskó Ernő, Mészöly Kálmán, Páncsics Miklós, Bene Ferenc) mellett olyan zöldfülűek is helyet kaptak, mint a szintén MTI-s Vidáts Csaba, továbbá Halmosi Zoltán, a napokban elhunyt Müller Sándor vagy Nagy László. A 3–1-es biztos győzelem nem keltett idehaza kitörő örömöt, ahogy a következő meccs, az 1971. április 24-én játszott, Franciaország elleni hazai mérkőzés eredménye, az 1–1 sem. Itt további ifjoncok jutottak szóhoz, úgymint Juhász Péter vagy Kozma Mihály. 

A szófiai feketeleves

Az igazi feketeleves azonban egy hónappal később, Szófiában következett. Az akkor éppen sehol sem jegyzett bolgároktól 3–0-ra kikaptunk, Hoffer pedig lemondott. Városi legenda vagy történelmi tény, ma már kideríthetetlen, de állítólag a meccs előtt egy nagy hatalmú sportvezető a kezébe adta a válogatott elvárt összeállítását. A távozó kapitány helyét Illovszky Rudolf, a magyar futballtörténelem egyik ikonja, a Vasas edzője vette át. A bolgárok elleni visszavágón létkérdés volt a győzelem, és 1971. szeptember 25-én a Népstadion 75 000 nézője előtt 2–0-ra győztünk is. Az első gólunkat Juhász Péter legendás lecsúszott beadásából rúgtuk, a másodikat Vidáts fejelte. 

Két hét múlva a franciákhoz mentünk, Párizsba. Természetesen az a francia válogatott nem képviselt azonos játékerőt a mostanival, de azért a francia futball mindig erős volt, gondoljunk csak Raymond Kopára vagy Just Fontaine-re, az 1958-as vb-bronzérmes válogatottra. 

1971. október 9-én azonban fantasztikusan játszott Illovszky válogatottja. Érdemes leírni a kezdő tizenegyet:

Géczi – Noskó, Páncsics, Vidáts, Juhász P. – Juhász I., Szűcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó. 

A colombes-i stadion 40 000 nézője előtt sziporkáztak a mieink. Az első gólt Bene lőtte a 35. percben, de nem ez volt a nagy szám, hanem Dunai ollózós gólpassza. 

 A káprázatos gól 26:22-nél

Erre mondta a francia tévé kommentátora, hogy „Dunáj, oh lá lá!”

A másodikat a 43. percben egy másik újpesti, Zámbó Sándor, a „Tű” szerezte, lehetetlen szögből. Íme:

Zámbó gólja 1:05-nél

Zámbó élete meccsét játszotta, a válogatott pedig a norvégok elleni hazai 4–0-t követően (gólok: Bene 2, Dunai II, Szűcs) csoportelsőként bejutott a legjobb nyolc közé, ahol Románia várt ránk az oda-vissza vágós ki-ki meccsen. A legendás párharcot idézzük fel az Indexnek nyilatkozó Kű Lajos tolmácsolásában.

Szőke Pista legendás gólja

„Romániával vívtunk gyilkos párharcot a belgiumi Eb négyes döntőjébe jutásért. A Népstadionban két magyar ember rúgta a két gólt, mégis 1–1 lett az eredmény: Branikovits László találatára Szatmári Sándor válaszolt, akinek Alexandru Satmareanu néven kellett futballoznia a ceausescui Románia válogatottjában. A visszavágón, a bukaresti Augusztus 23. Stadionban mutatkoztam be a válogatottban, a 66. percben Kocsis Lajos helyére küldött be Illovszky Rudi bácsi, a szövetségi kapitány. 2–1-re vezettünk, nyerő pozícióban voltunk, de sajnos előzőleg az első félidő végén Kocsis Lajos kihagyott egy tizenegyest, pedig azzal 3–1 lett volna, és biztos, hogy onnan nem jönnek vissza a románok" – elevenítette fel Kű a történelmi mérkőzést.

Igen ám, de annak a kihagyott büntetőnek is megvolt a maga története! 

„Először is kalapot kell emelnem Kurt Tschenscher nyugatnémet játékvezető előtt, aki a 75 000 vérmes román drukker ordítása közepette meg merte adni a tizenegyest a Bene Ferivel szemben elkövetett szabálytalanságért. Páncsics Miklós volt kijelölve büntetőrúgónak, de ő berezelt, kiszólt Illovszkynak, hogy »Rudi bácsi, nem vállalom!« Erre Kocsis odaugrott, felkapta a labdát, letette a tizenegyespontra, nekifutott – és Raducanu, ez a nagy medve megfogta a lövést! Neagu kiegyenlített, a későbbi szabályok értelmében a 2–2-vel továbbjutottunk volna, csakhogy akkoriban még nem számítottak duplán az idegenben szerzett gólok.”

Így viszont harmadik meccsen dőlt el a továbbjutás kérdése, május 17-én, Belgrádban. És annak a találkozónak Kű lett a véres hőse.

„Igen, mert az 54. percben jobbra elgurítottam a labdát Deleanu mellett, balról megkerültem, csakhogy ő belemozdult a cselbe, és csúnyán összeütköztünk. Deleanu szó szerint beleharapott a homlokomba, ki is köpte két fogát, nekem meg felrepedt a fejbőröm. A román srácot lehúzták a pályáról, én azonban leragasztott homlokkal visszatértem, bár az orvosunk nem akarta engedni. De én sírva könyörögtem Illovszkynak, hogy »Rudi bácsi, nincs semmi bajom, engedjen vissza!« Visszaengedett, én pedig a 87. percben, 1–1-es állásnál láttam, ahogy Zámbó Sanyi elfut a bal szélen, majd középre lövi a labdát. Én átléptem, ezzel az egész védelem árnyékra mozdult, Bene Ferihez került a labda, ő továbbtolta Szőke Pistának, aki jobb külsővel rászúrta a hosszúra. Raducanu vetődött, de nem érte el – a többi már történelem.”

Szőke legendás gólja 1:20-nál

A másnapi magyar lapok az egekig magasztalták a magyar válogatottat, Deleanuról pedig az jelent meg: „nem csoda, hogy kiköpte a fogait, hiszen Kűbe harapott…”

Azok a fránya tizenegyesek!

A négyes döntőbe jutott másik három válogatott a nyugatnémet, a szovjet és a belga volt. A „final four” rendezési jogát Belgium kapta meg. A magyaroknak nyolc nappal a belgrádi diadal után még le kellett játszaniuk egy vb-selejtezőt Svédországgal Stockholmban, a 0–0 felemás eredménynek számított, nem tudtuk, hogy örüljünk vagy bánkódjunk az iksz miatt. (Utóbb kiderült, hogy a pohár félig üres volt, mintsem félig teli.)

Belgiumban az első meccsünkön – a döntőbe jutásért – az örök mumus Szovjetunió volt az ellenfél. A magyar szurkolónak fixa ideája volt, hogy nekünk „le kell feküdnünk a ruszkik” előtt, és bizony erre némi alapot adott az 1966-os angliai világbajnokság negyeddöntője, amikor Rákosi Gyula kihagyhatatlan helyzetet hibázott el „ideiglenesen hazánkban tartózkodó” megszállóink ellen...

És milyen a sors: a Heysel Stadionban is adódott egy olyan szituáció, ami táptalajt szolgáltatott az összeesküvés-elméleteknek. A 81. percben Dunai II kiugrott, de mielőtt lőhetett volna, felvágták. Glöckner, a keletnémet bíró megadta a tizenegyest. Zámbó állt a labda mögé, nem is rúgta rosszul, de a bal alsó sarokra tartó labdát Rudakov kiütötte.

 A tizenegyes 55 másodpercnél

Maradt az 1–0, nekünk meg a bronzmeccs...

Szegény Zámbó Sanyi a meccs után az öltözőben sírva fakadt, nem győztük vigasztalni

– mondta az Indexnek Kű, az Eb legjobb magyar játékosa. 

Még a buszsofőr is lelépett!

A harmadik helyért vívott mérkőzésre Illovszky beállította a kezdőbe a szovjetek ellen csak csereként szóhoz jutó Albert Flóriánt, az aranylabdás ferencvárosi klasszisnak ez lett az utolsó, 74. tétmeccse a válogatottban, két évvel később Székesfehérváron a jugoszlávok elleni barátságos meccsen búcsúzott a címeres meztől. 

Sajnos azonban Flóri sem segített. A 23. percben Lambert fantasztikus cselekkel átjátszotta a védelmünket, majd 14 méterről a bal felső sarokba bombázott. Öt percre rá Páncsics Miklós, a centerhalfunk érthetetlenül átlépett egy bal oldali belga beadást, Géczi is elengedte a labdát, Van Himst, a belga csapatkapitány pedig megköszönte az ajándékot, és az üres kapuba lőtt. 

És még nem volt vége. Kétségbeesetten rohamozott a magyar válogatott, és az 52. percben Kű Lajos tizenegyesből szépített. De ennek is megvan a története – a gólszerző tolmácsolásában:

„Kozma Misi elfutott a jobb szélen, beívelte a labdát, amely pont a fejemre érkezett, de Heylens kilökött alóla, Boström svéd játékvezető pedig megítélte a tizenegyest. Na, most mi lesz?! Ebben a sorozatban, a selejtezőkkel együtt eddig három tizenegyest hagytunk ki, Bene Feri, Kocsis Lajos és Zámbó Sanyi egyet-egyet. Előzőleg Rudi bácsi Zámbóval és velem gyakoroltatta a büntetőket, mindketten ötöt-ötöt hiba nélkül berúgtunk az edzésen, de Tű a szovjetek ellen, éles helyzetben elrontotta. Én azonnal a kezembe vettem a labdát, és kinéztek Rudi bácsira, mire ő visszaintett, hogy »Lajoskám, maga rúgja!« Én pedig berúgtam...”

A szépítés után azonban egyenlíteni már nem sikerült,

Magyarország negyedik lett, amit otthon kudarcként élt meg a sajtó és a szakma is. 

Maradt azonban a végére még egy sztori, amit a kimeríthetetlen mesélő, Kű osztott meg olvasóinkkal:

Akár hiszik, akár nem, a magyar hatóságok egy autóbuszra való szigorúan megbízható, párttagsággal rendelkező kádert kiengedtek Belgiumba, hogy azért mégis legyenek magyar szurkolók a nézőtéren. A megbízható káderek azonban mind egy szálig, a buszsofőrrel együtt, úgy döntöttek, hogy nem mennek haza, magyarul testületileg disszidáltak. A buszt csak úgy tudták visszavinni, hogy kiküldtek egy titkosrendőrt, az vezette haza az Ikarust...

(Borítókép: Kű Lajos 2011. november 6-án. Fotó: Kollányi Péter / MTI)

Rovatok