Index Vakbarát Hírportál

Keretet hirdettek a magyarokkal egy Eb-csoportban szereplő skótok

2024. május 22., szerda 12:26

Kihirdette Európa-bajnoki keretét Steve Clarke, a skót labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Mint ismert, a nyári tornán Skócia lesz a magyar válogatott egyik ellenfele a csoportkörben.

A 60 éves szakvezető 28 játékost, köztük négy kapust nevezett meg, de az előzetes listán Ben Doak (Liverpool) neve is szerepel, aki december óta nem lépett pályára. Steve Clarke a június 7-i határidőig még gondolkozhat, majd meg kell neveznie azt a 26 játékost, akit elvisz magával Németországba.

Szoboszlai Dominik másik liverpooli csapattársa, Andy Robertson természetesen a keret tagja, hiszen ő viseli a csapatkapitányi karszalagot a skót válogatottban. A Manchester Unitedet erősítő Scott McTominay helye is betonbiztos a skót csapatban.

A skót szövetség ezzel az ötletes videóval jelentette be, kik kerültek be a válogatott legfrissebb keretébe:

A skót válogatott június 3-án Gibraltár, június 7-én pedig Finnország csapatával játszik felkészülési mérkőzést. Az Eb-n a június 14-i nyitómérkőzésen a házigazda Németország lesz a skótok ellenfele, aztán június 19-én a svájciakkal, június 23-án pedig a magyarokkal játszanak az A csoportban.

A 28 fős skót keret:

Az A csoport teljes programja:

1. forduló

2. forduló

3. forduló

Ön szerint hogyan teljesít a magyar válogatott az A csoportban?

  • 24580
    Nem nyeri meg a csoportot, de magabiztosan továbbjut a második helyen!
  • 18160
    Nem végez az első két csapat között, de harmadik helyen továbbjut!
  • 11928
    Harmadikként végez, és nem jut tovább a nyolcaddöntőbe!
  • 9697
    Csoportutolsóként esik ki a tornáról!
  • 8335
    Bravúros teljesítménnyel csoportelsőként végez!

Rovatok