Index Vakbarát Hírportál

Világos, miért vannak itt a magyarok a hoki-vb-n

2016. május 9., hétfő 19:57 | aznap frissítve

Két vereséggel kezdte a magyar jégkorong-válogatott Szentpéterváron, az A-csoportos világbajnokságot. Szlovákiától 4-1-re, Kanadától 7-1-re kapott ki. Ez önmagában nézve szörnyűnek tűnhet, de az eredmények mögött van valami, ami miatt mégis nagy reményekkel várjuk a következő egy hetet .

A szlovákok ellen tényleg remegő lábakkal léptek jégre a magyar hokisok, és a szlovákok sem akartak úgy járni, mint hét éve, amikor csak 13 másodperccel a vége előtt tudták kiszenvedni a győzelmet. Az egy percig sem volt kérdés, hogy most is a szlovák válogatott az erősebb, aztán jó néhány átvészelt perc után egyre magabiztosabban játszott a magyar válogatott. Hátrányba került, de egyenlíteni tudott. Sőt, 3-1 után szépítésre is megvolt az esély, de aztán ez nem sikerült.

A tempót az NHL-es, KHL-es szlovákok jobban bírták. Nyilvánvaló volt, hogy a a magyaroknál komolyabb bajnokságban edződő hokisok tudják hozni azt a különbséget, amely a győzelemhez kell.

Ez még hatványozottabban igaz a Kanada elleni meccsre. Csodálatos így utólag is elmondani, hogy igenis, volt esélyünk az egyenlítésre a világbajnok ellen, nem is akárhogy, 0-2-ről. Nyilván, ehhez az is kellett, hogy a meccs második harmadát Kanada álmosan indította, míg mi mind a három harmadot a legnagyobb erőbedobással kezdtük. Ezt emelte ki a kanadai szövetségi kapitány, Bill Peters is, amikor azt mondta a magyar válogatottról:

A mérkőzést elnézve az is világos, hogy miért vannak itt. Nagyon jól kezdték a harmadokat.

Ezen a meccsen azért kidomborodott, mit jelent a világ 19. legjobb csapataként a világelsővel játszani. Még így is volt majdnem tíz olyan percünk, amikor az NHL sztárjai kis túlzással, azt sem tudták, hol a korong.

Bartalis István három húzással úgy fűzte be a kanadai védelmet, hogy tényleg azt sem tudták hol a pakk, így érthetőek Vas János szavai, aki azt mondta, hogy már a fiatalok húzzák a válogatottat.

A két francia és a két német meccset is végignézve már nem tűnik olyan lehetetlennek, hogy a magyarok győzzenek, vagy legalábbis pontokat szerezzenek azoktól a csapatoktól, amelyek amúgy ki sem eshetnek.

A következő ellenfél éppen a francia válogatott lesz, amely egy hihetetlen kemény meccsen, végül szétlövésben győzte le Németországot, majd vasárnap este Szlovákiával meccselt. Sima 5-1 lett a vége, a a németek pedig a franciák után a finnektől is kikaptak. 

Igazi értékmérő lesz a keddi meccs. Győzelemre játszik a válogatott, és ha sikerül, akkor már tényleg érdemes tovább szőni az álmokat. Ha nem, akkor sincs tragédia. Egyelőre ne vetítsük előre a jövőt, kedden drukkoljunk a magyaroknak, ahogy több mint ezer szurkolói teszi ezt a helyszínen is. Akikkel már nem csak a nemzetközi szövetség honlapja, de a kanadaiak is foglalkoztak.

A világon így még nem örültek 7-1-es vereségnek

Rovatok