Felbontotta Evander Kane szerződését az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő San Jose Sharks.
A 30 éves játékos korábbanmegsértette a koronavírus-járványban érvényben lévő szabályzatot, többek között hamis oltási papírokat mutatott be, és ezért a liga 21 mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta.
Kane ellen korábban két másik esetben is nyomoztak, vallomások alapján otthonukban bántalmazta válófélben lévő feleségét, illetve tiltott szerencsejátékot folytatott – olvasható az NHL honlapján.
A most szabadon igazolhatóvá vált csatár éves fizetése 7 millió dollár (2,2 milliárd forint) , és eddig 769 alapszakasz-mérkőzésen 506 pontot (264 gól, 242 gólpassz) gyűjtött.
(MTI)
(Borítókép: Getty Images)