A 2012-es olimpián Fazekas Krisztina volt a magyar női kajakválogatott meglepetésembere. Egy évvel korábban, a szegedi világbajnokságon, amerikai férje, Rami Zur miatt még amerikai színekben versenyzett, és egyáltalán nem volt biztos, hogy Magyarországon tervezi a jövőjét.

A válogatókon aztán kiharcolta a csapatban való részvételt, és az övé volt a negyedik beülő az olimpián magabiztosan győztes kajaknégyesben.

Fazekas két év múlva is világbajnok lett párosban és négyesben is, 2014. június elején gyereket szült, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy ott legyen a világbajnokságon 2015-ben. A szintén olimpiai bajnok Kovács Katalin vagy Janics Natasa nem tudta visszanyerni régi formáját, neki sikerült.

Természetesen idén sem lehetett más a célja, minthogy valamelyik egységben ott legyen az olimpián.

Los Angelesben találkozunk, pontosabban Newport Beachen. Itt edz minden nap, Nicholas Cage házánál fordul el jobbra, amikor gyűjti a kilométereket. Edző-férje, Rami Zur – épp a napokban kapta meg a szükséges szakedzői papírokat - négyhetes turnusokat vezényel, most éppen a negyedikben vagyunk, ezért nem annyira kemény a munka, belefér egy kis technikázás is. Sípszóra egyet húznak ballal, egyet jobbal. Eközben a víz hullámzik, a kajaknak viszont stabilnak kell maradnia, ezért egyensúlyoznak.

Balansz. Fontos a mi sportágunkban

- mondta mellettem az edző a motoros csónakban, ahonnan végignéztük a győri klub versenyzőit. Fazekas is a győri klubot képviseli, és most társakat kapott, nem egyedül, magányos harcosként kell felkészülnie, mint négy éve. Majd Zur hozzátette magyarul: „egyensúly. Mint az életben, tudod.”

A 35 éves Fazekas kiváló formában érzi magát, hosszú távra tervez, bár a rövid távra is figyel: májusban válogató van. Korábbi edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal egyébként régebben edzőtáborozott Kaliforniában, csak akkor, 2010 táján Chula Vistában, ott van az amerikai evezősélet központja.

„Hát nem gondoltam volna akkoriban, hogy éppen errefelé fogok élni.”

Elsőként azt kérdeztem tőle, érzi-e magán, hogy az anyaság erősebbé tette. A kajakban nem ritka, hogy anyukák egyedülálló teljesítményre képesek, hiszen Jozefa Idem 40 felett is volt még érmes olimpián, nem beszélve a német Birgit Fischerről, aki a nyolcadik aranyát 2004-ben, 42 évesen nyerte. Ha elvonatkoztatunk a sportágtól, Nagy Tímea úgy lett olimpiai bajnok párbajtőrben, hogy mindkét egyéni aranya előtt gyereket szült.

„Erősebb? Nem biztos, hogy ez a megfelelő szó erre. Elmondom az érzéseimet, és a végére lehet, hogy eszembe jut a helyes kifejezés, amire gondolok. Amióta gyerekem van, egészen más az időbeosztásom. Neki enni kell adni, tiszta ruha kell neki, miközben én ugyanúgy keményen edzek, hiszen a válogatón teljesen mindegy, mi történt a felkészülés alatt, hányszor volt beteg, és viselt meg az engem lelkileg, vagy hányszor voltam én beteg. Ott arról kell számot adni 1 perc 50 másodperc alatt, milyen formában vagyok. Ezért nincs más megoldás,

az edzés valamennyi pillanatát olyan intenzitással, olyan áhítattal végzem, hogy ne lehessen később lelkiismeret-furdalásom. Ha nem így tennék, ha csak egy százalékot is lazítanék, akkor azt máskor kellene bepótolnom, ezzel pedig időt vennék el a családomtól, amit nem szeretek.

„Mentálisan biztosan erősebb lettem, mert nincs kihagyás egy edzésen. Mert a napot nem lehet meghosszabbítani, akkor is 24 órából áll. Én pedig a versenyzés mellett mindig anyuka és feleség is vagyok egyben. Ezzel nem mondom, hogy régebben lankadtam, lustálkodtam, a kajakozás nem erről szól, de a munka minősége, a koncentráció most egészen más. A test nagyon sok mindent kibír, ez egy nagy tanulság.”

Ha kialvatlan a gyereke betegsége miatt, akkor is mindent megtesz, indokolatlanul nem ad pihenőt magának, mert akkor a céltudatossága sérül, amit értelemszerűen nem szeretne. „Egyszerű agytorna ez” - foglalta össze.

A cél pedig nyilvánvaló: egyesben szeretne bekerülni a magyar olimpiai csapatba. Nem könnyű a vállalás, mert az olimpiai címvédő Kozák Danuta mellett meg kell előzni a tavalyi vb ezüstérmesét, a 25 éves trónkövetelő Kárász Annát. És akkor még nem beszéltünk Janicsról, Kovácsról, Szabóról.

„Jó állapotban érzem magam. Fizikailag is erősnek. A kétezres résztávon olyan időt mentem, amit régebben soha.

Bízom abban, hogy így is marad. Mert ezek a jelek nem rosszak, sőt.”

Fazekas 4 éve ilyenkor tele volt kétellyel, lesz-e benne annyi energia, erő és nem utolsósorban tudás, hogy olimpikon lehessen. Vagy azoknak lesz igazuk, akik szerint ő nem annyira jó, és nem véletlenül maradt le például a 2008-as olimpiáról is.

Négy éve még személyi edzőként dolgozott, hogy meg tudjon élni. Már reggel hatkor munkában volt, most ellenben nincs rajta megélhetési nyomás, állami ösztöndíjat kap, életjáradékot, a klubjától is kap fizetést, lényegesen nagyobb nyugalom veszi körül.

Nincs most kényszer okozta nyomás, nem úgy kell feltenni mindent egy lapra, mint négy éve. Nincs benne görcs, ami négy éve még érezhetően volt.

„Teljesen elhiszem, hogy meg tudom csinálni az egyénit is. Négy éve nem volt ilyen erős a hitem.

Ebben biztosan nagy segítségemre van Rami. Most biztos vagyok abban: vagyok annyira jó, hogy az egyes is megy. És meg is akarom mutatni, nincs nálam jobb. Tisztelem az ellenfeleket, félnem nem kell semmitől. Az álmomat már elértem, olimpiai bajnok vagyok, ezt nem veheti el tőlem senki,most már minden más csak hab a tortán. De az nagyon nem mindegy, van-e hab a tortán, és még finomabb, még édesebb, még szívesebben gondolok rá.”

Nem tudná elképzelni az életét, hogy ne magyar színekben versenyezzen. Most már lehetne amerikai állampolgár, de nem az. Egy versenyző szükségszerűen egoista, önmagáért küzd, és csak másodsorban az országért.

„Magyar címerrel teljes a sikerem. Biztosan gratulálnának nekem akkor is, ha nem a magyaroknak nyernék, a győzelmi mámorban, tele adrenalinnal nem gondolnék rá, hogy kinek nyertem. De aztán jönne a himnusz.

Majd jönne a következő nap, amikor minden tudatosul. És biztos lenne bennem egy kis rossz érzet. Így azonban minden a helyén van, jobb nem is lehetne.”

Fazekas miatt a lengyelek óvtak az olimpián, mivel szerepelt már amerikai színekben, de nem követett el szabálytalanságot, és természetesen előzetesen tanulmányozták az ide vonatkozó passzusokat, sem önmaga, sem az ország, vagyis a társai sikerességét nem szerette volna veszélyeztetni.

Fazekas a saját bőrén érzékeli, mekkora a különbség Magyarországon vagy az Egyesült Államokban kajakozni. Ezért is mondta régebben, hogy otthon nagy kincs élsportolónak, bajnoknak lenni.

Az a célja, hogy a példaképek, akik a sportban nyertek, osszák meg tapasztalataikat iskolásokkal, fiatalokkal, akik még kezdő sportolók. Sokan – Kovács Antal, Decker Attila, a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán - csatlakoztak már ehhez a beszámolókhoz, aminek nagyon örül, hogy nem elutasítóak a társak sem, ha meg kell osztani régi élményeiket.

„Magam is elmondtam, hogy nekem is ugyanolyan problémáim voltak, mint nekik. Nehogy azt gondolják, hogy a bajnokok különbek ebben a korban. Én is voltam iskolás, én is tanultam és másnap feleltem. Emellett keményen edzettem, és ez a munka meghozta a gyümölcsét. Fontos érezniük a gyerekeknek, hogy egy bajnok is húsból és vérből van, a többség nem istenáldotta a tehetség, de szorgalommal, önbizalommal és kitartással igen nagy eredmények érhetők el. Szeretnénk utat mutatni, hogy higgyenek a jövőben” - összegzett.

Az első részben a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta mondta el, miért kell összeszorítani a fogakat, a másodikban Szabó Gabriella mesélte el, miért menekült az evésbe a második hely után.