Index Vakbarát Hírportál

Varga Ádám ismét legyőzte Kopasz Bálintot

2023. május 27., szombat 14:17

Varga Ádám nyerte a férfi kajakosok 1000 méteres versenyét szombaton a poznani kajak-kenu világkupán – adta hírül az MTI.

A hazai szövetség honlapjának tudósítása szerint a Tokióban ötkarikás ezüstérmes Varga, aki két hete a szegedi vk-n is győzött, ezúttal is magához ragadta a kezdeményezést és magabiztos teljesítményt nyújtva végzett az élen. Most is a portugál Fernando Pimenta lett a második, több mint másfél másodperces hátránnyal, harmadikként pedig – akárcsak Szegeden – az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint ért célba, alig lemaradva Pimentától. A lengyelországi viadal ebben a számban a válogató újabb fordulója volt.

Kenu egyes 1000 méteren Adolf Balázs féltávnál még második volt, végül negyedik lett a cseh Martin Fuksa, a lengyel Wiktor Glazunov és az olasz Carlo Tacchini mögött.

K–1 200 méteren Kovács Márk az ötödik helyen végzett, míg a női kenu egyesek olimpiai számában, a 200 méteres sprintversenyben Balla Virág az ötödik, Takács Kincső pedig a hetedik helyen ért célba.

A délelőtti program utolsó döntőjében, női C–2 200 méteren a Gönczöl Laura, Opavszky Réka egység nagy küzdelemben maradt le a dobogóról. A magyar duó a Suaj Csang-ven, Li Ven-csün kínai, a Lisa Jahn, Hedi Kliemke német, illetve az ötszáz párosban olimpiai bajnok Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja kínai páros mögött negyedik lett.

A női kajakos számokban nem indultak magyarok, és voltak további hiányzók is. Kihagyta többek között a lengyelországi vk-t a Szegeden bronzérmes Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor alkotta férfi kajak négyes, illetve Nádas és Tótka K-2 500 méteren sem állt rajthoz.

Poznanban vasárnap újabb döntők következnek.

Rovatok