Index Vakbarát Hírportál

21 aranyéremmel zárták a magyar kajak-kenusok a korosztályos és para-Eb-t

2023. július 31., hétfő 08:37

A magyar küldöttség 21 arany-, 6 ezüst- és 5 bronzéremmel zárta az ifjúsági, U23-as és para kajak-kenu Európa-bajnokságot a portugáliai Montemor-o-Velhóban, amely eredménysorral megnyerte a nemzetek közti éremtáblázatot, ráadásul a korosztályos csapat minden idők legjobb teljesítményét hozta az Eb-k történetében.

A magyar szövetség honlapján kiemelte: a fényesebbnél fényesebb érmek a viadal vasárnapi zárónapján is özönlöttek, ráadásul para szakágban versenyző Varga Katalin is Európa-bajnok lett KL2 200 méteren!

A magyar fiatalok számára az év fő versenye, az auronzói világbajnokság után három héttel sem eresztett le senki, komolyan vették az Európa-bajnokságot, pláne azok, akik a vb-n nem indulhattak. Meg is lett az eredménye: 2021-es poznani rekordunkat megdöntve, 19 arany-, 6 ezüst- és öt bronzéremmel zártak a kontinensviadalon, amelyhez a paraversenyzők eredményét is hozzáadva a 19-ből máris 21 lett!

Szombaton  a nem túl ideális időjárás ellenére is szépen teljesítettek a fiatalok – három arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zártak –, másnap aztán beindult a nagyüzem.

Az Eb zárónapjának délutáni programjában ifjúsági és U23-as versenyzőink 10 aranyat, két ezüstöt és ugyancsak két bronzot szereztek, miközben a paráknál Varga Katalin is Európa-bajnok lett KL2 200 méteren. 

Tökéletesen felépített pályával nyerte meg a K-2 500 méteres döntőt Samu Péter és Hidvégi Zalán.

A litván páros nagyon bekezdett, viszont 300 méternél elfogyni látszott az erejük, amit a nemrég világbajnoki címet szerző párosunk kihasznált és az utolsó szakaszban magához ragadta a vezetést. A fiúk ezzel megszerezték a délután első aranyérmét, összesítésben már a tizenegyediket.

Az ifjúsági férfi K-2 500 méteres aranyérem után az U23-asok is hozták a kiváló teljesítményt, Fodor Bence és Balogh Gergely az olasz egységgel volt sokáig versenyben, a táv második felében azonban már a magyar hajó látszott egy hajszálnyival előrébb. A végére viszont magabiztos győzelem született, párosunk a dobogó legfelső fokára állhat fel.

Ifjúsági C-2 500 méteren a rajttól kezdve nem volt kérdés Kiss Ági és Molnár Csepke sikere. Az összeszokott páros fölényesen, több, mint öt másodperccel bizonyult jobbnak az egész mezőnynél, így megérdemelten járt nekik az aranyérem. Nem mellesleg, a lányok ezzel az idővel az U23-asok döntőjében is a dobogó legfelső fokára állhattak volna fel.

Opavszky Réka és Gönczöl Laura párosa a nyolcas, legszélső pályáról rúgta be hajóját a harmadik helyre C-2 500 méteren. A moldáv és a spanyol páros haladt a lányok előtt már féltávnál is, a bronzéremhez azonban kétség sem fért, jól felépített pályát tudott menni az Opavszky, Gönczöl páros.

Tökéletesen felépített pályával lett Európa-bajnok Biben Karina és Szabina párosa U23 K-2 500 méteren.

A rajtot ugyan nem ők kapták el a legjobban, ennek ellenére tudtak nyerni, maguk mögé utasítva a spanyol és német egységet is. Karina ezzel vasárnap már a második aranyérmét szerzete.

Az U23-asok C-2 500 méteres döntőjében a Kollár Kristóf, Hodován Dávid alkotta párosunk féltávnál még a második helyen haladt, a többiek finishe azonban jobban sikerült, így a fiúk lecsúsztak a dobogóról, negyedik helyen értek célba.

Az auronzói világbajnoksághoz hasonlóan ismét a litván és a magyar páros között dőlt el az aranyérem sorsa ifjúsági K-2 500 méteres döntőben. Akkor Tölgyesi Flóra és Horváth Kata második lett, most viszont Gombás Alíz és Pető Hanna meg tudta fordítani a párbajt, a táv második felén megverték a litván hajót, így Európa-bajnoki címet ünnepelhetnek.

Lugosi Gergely és Juhász István fantasztikus teljesítményt nyújtott ifjúsági C-2 500 méteren.

A moldáv és az ukrán hajókkal az élbolyban haladtak végig, a fiúk azonban nagyjából 100 méterrel a vége előtt elindultak és bezsebelték az aranyérmet. Az Auronzóban világbajnoki címet nyerő páros, most begyűjtött egy Európa-bajnoki elsőséget is.

A nemrég Auronzóban világbajnoki címet szerző Samu Péter, Kollek Bálint, Hidvégi Zalán, Tamás Gergő összeállítású hajónk ezúttal nem tudta legyőzni cseh ellenfelét. Az utolsó méterekig folyt a küzdelem a dobogós helyekért végül hét tizedmásodperc döntött az aranyérem sorsáról.

Beragadt a rajtnál a Mizsér Márk, Keresztes Kristó, Radics Krisztián, Kovács Gergő alkotta négyesünk és a táv hátralévő részén sem tudták behozni lemaradásukat. A mezőny nagy része jobb tempót tudott menni, a fiúk hatodik helyen csaptak célba U23 K-4 500 méteren.

Azoknál a para számoknál, amelyekben nem indult öt különböző nemzet, nem minősül Európa-bajnoki futamnak. Ennek ellenére a fél évet kihagyó paralimpiai bajnok Kiss Péter Pálnak jól lehetőség volt meccselni a francia Remy Boullevel. A magyar versenyző remek versenyformája megmutatkozott Montemorban, simán verte francia vetélytársát. A tegnap VL2-ben aranyérmet szerző Suba Róbert harmadikként ért célba a futamban.

Az erős középfutam után sajnos nem jött össze bravúr Rozbora Andrásnak, eléggé beragadt a rajtnál és hamar ellépett tőle a mezőny. Végül a nyolcadik helyen csapott célba KL-2 200 méteren.

Paralimpiai bronzérmes sportolónk, Varga Kata elképesztő hajrával, néhány centivel verte meg a német Anja Adlert KL2 200 méteren.

Pedig a magyar parakajakos nem túl jól jött el a rajtból, lemaradását viszont hamar behozta és megszerezte az Európa-bajnoki címet. A két brit kiválóság ugyan hiányzott a mezőnyből, ennek ellenére mindenképpen jó erőfelmérő volt az Eb Varga Kata számára.

Kiss Eriknek sem sikerült túl jól a rajtja, amit ellenfelei hamar előnyükre is váltottak, Erik végül a hetedik helyen ért célba KL3 200 méteren. Csakúgy, mint Molnár Nikoletta, aki a táv feléig még tartotta a frontot, a végén azonban nem tudott a dobogó közelébe kerülni.

Kiss Ágnes bravúros teljesítményt nyújtott az egész Európa-bajnokságon, amelyet bizonyít, hogy harmadik számát (ebből a második olimpiai) is fölényesen nyerte meg. Ezúttal C-1 200 méteren utasította maga mögé az egész mezőnyt.

Nem sokon múlt a dobogó Horányi Dórának U23 C-1 200 méteren, de sajnos az utolsó métereken nem tudott újítani, végül az ötödik helyen rúgta be hajóját.

A sprintszámoknál megszokott sűrű mezőnyt és fej-fej mellett haladó hajókat láthattunk U23 K-1 200 méteren, ahol egy másodpercen belül öten is beérkeztek. Kiskó Rékának nem sikerült ezúttal a dobogós hely, ötödikként csapott célba.

Kockás Dávid bravúros berúgással szerezte meg az ezüstérmet C-1 200 méteren. A mezőnyből kiemelkedett a spanyol Joan Moreno, azonban a grúz, a cseh és a magyar hajó nagyot csatázott a dobogós helyekért. Dávid berúgása tökéletesen sikerült, így az ő nyakába kerül az ezüstérem.

Az ifjúsági K-1 200 méteres döntőben Tölgyesi Flóra a lett és brit lánnyal volt nagy csatában a végsőkig, szemmel nem is lehetett megkülönböztetni ki ért be elsőként. Az előzetes eredmények alapján Flóra másodikként csapott célba, a célfotó szerencsére változtatott a sorrenden, így újra felcsendült a magyar himnusz.

Ezúttal Szarka Krisztián volt eredményes, aki U23 C-1 200 méteren egy jól felépített pályával szinte egyszerre rúgta be hajóját spanyol és ukrán vetélytársával. Mindössze öt tizedmásodperccel ért be az Európa-bajnok spanyol Daniel Ross mögött, az ukrán Vitalii Prsytai pedig csak néhány századdal tudta megelőzni, így bronzérmes lett.

Az ifjúsági K-1 200 méteres döntőben az első öt helyezett hat századon belül érkezett be, akik között ott volt a serdülő korú Gazdag Marcell is, aki az utolsó méterekig a dobogó közelében volt, végül azonban épphogy, de lemaradt róla és ötödikként csapott célba. Az elsőként beérő szerb versenyző azonban idő előtt kiesett hajójából, így Gazdag Marcell végül negyedik lett!

A Győri, Benkucs páros bemelegítő pálya nélkül állt rajthoz ifjúsági C-1 200 méteren, hiszen sem elő-, sem pedig középfutamot nem rendeztek számukban. Ennek azonban nyoma sem volt, fiataljaink simán megnyerték a sprintszámot, így újra felcsendült a magyar himnusz.

Az Opavszky Réka, Gönczöl Laura alkotta kenupáros néhány órával ezelőtt még bronzérmet ünnepelhetett, azonban az U23 C-2 200 méteres döntőben tudtak még újítani, és felküzdötték magukat a dobogó legfelső fokára. Néhány centivel, mindössze két századmásodperccel, de a moldáv egység előtt tudták berúgni hajójukat.

Rovatok