Még a varasdi csarnokban szitkozódtak a magyar szurkolók a férfi kézilabda-válogatott lehangoló veresége után, amikor a hazai szövetség máris közleményt adott ki: mélységesen csalódottak a válogatott szereplése miatt, hiszen az alapcélt, a középdöntős részvételt sem sikerült elérni.
Noha tavaly február elsején ugyanez a szövetség a Veszprémet megelőzve adta ki a hírt, hogy ő fogja irányítani a csapatot. És ennek a szövetségnek a szakmai alelnöke, Marosi László azt mondta még az Eb előtt, hogy „felüdülés ránézni erre a fiatal, jó képességű, hajtós csapatra".
Csak egy hét telt el azóta, és már érződik egy kisebbfajta elhatárolódás.
Mielőtt kiveséznénk, mi történik most a sportágban, egy kicsit menjünk vissza a múltba.
A 2010-es Európa-bajnokság kísértetiesen emlékeztetett a mostanira, akkor is a csehekkel játszottunk az utolsó meccsen, és hasonlóan nyomasztó vereséget szenvedtünk. 33-26 volt, most egy góllal többet dobtunk.
Óriási különbség, hogy
Eltelt nyolc év az előző cseh vereség óta, Nagy László már a csapat segítőjeként volt jelen, ennél jobb kapitány nem kell. És van ugyan egy jó, az U18-ban Eb-ezüstérmes korosztályunk, de az ő fokozatos felépítésük, fejlődésük megrekedt.
Orbán továbbra is szereti a sportot, a kézilabdának is kitalálták a taót. A létesítmények megszépültek, egy fellegvárnál, Tatabányán legalább volt annyi önmérséklet, hogy nem épül a veszpréminél is nagyobb, hatezres csarnok, mert elég lesz feleakkorát fenntartani.
Amiből könnyű levonni a következtetést, a sportág nem forrás-, hanem tudáshiányos volt.
Soha ilyen jó légiósok nem játszottak a bajnokságban, eközben viszont a korábban az utánpótlás-nevelésére büszke
a Szeged sem adja felfelé a játékosokat, nem árasztják el az első csapatot.
Macedóniában jobban ráéreztek, hogyan kell kimagasló klubcsapatot és elfogadható válogatottat építeni és menedzselni egyszerre.
A BL-győztes Vardarban mindössze egy hazai játékos van, de már eleve jobban képezték azokat, akik később elmentek Németországba, Spanyolországba, vagy mint Dejan Manaszkov, Magyarországra.
Kisebb ország nálunk, nagyobb eredményekkel, ez a kézilabdában általános lett.
Nem véletlen, hogy Orbán fájdalmasan érdeklődött arról Rióban, miért nincsenek ott sem a férfiak, sem a nők. Ha racionálisan értékelünk, lesz még egy ilyen olimpia.
Ha most Orbán felhívja Kocsis Mátét, és megkérdezi tőle, miért nem vagyunk sehol, valószínűleg a sok bullshit között csak kijön, hogy
Ezt valakinek ki kellene egyszer világosan mondania, de eddig nem vette senki sem a bátorságot. Úgy látszik, attól nem lesz erős a válogatott, hogy a Veszprémben nincs magyar gólszerző, mint megesett az a PSG ellen.
Arról sem ártana nyíltan beszélni, hogy szűk évek jönnek, hatalmas bravúr lenne az olimpia, mert a legjobb tíz európai csapat között sem vagyunk.
Amin igazából nem is lehet csodálkozni, hiszen 2013-ban Magyarország rendezte az U19-es vb-t, és 17. lett a csapat. Bánhidi Bence volt a beálló. Tőle várnánk, hogy felnőttkorára eltüntesse azt a hátrányt, amit gyerekként összeszedett, bepótolja, amire nem tanították meg.
Régebben még szét kellett néznie a Veszprémnek a korosztályos nagy tornákon, időben le kellett csapnia valakire, úgy tudta magához vinni. Most az sem esik nehezére a klubnak és a szövetségnek, hogy együtt kivásárolják a világ egyik legjobb edzőjét, Lubomir Vranjest Flensburgból. Már sok játékos szívesen jön, nem kell annyit küszködni, mint a Bundesligában, a pénz viszont majdnem annyi, van pár tempósabb meccs, de egyébként nem kell megszakadni.
A magyar szakma eközben utat veszített, és amikor azzal szembesült az egyirányú utcában, hogy folyamatosan szembejönnek az autók, akkor nem volt hajlandó felismerni, inkább mentegetőzött. Idő kell, izom kell.
A beismerés egyszerűbb lett volna. Amikor kristálytisztán láttuk már három éve is, hogy szélsőposzton bajban leszünk, akkor lehetett volna vész- és kényszerhelyzetben valakit átképezni. Mert az egyértelmű volt, hogy Iváncsik Gergő nem lesz élete végéig válogatott.
Az előző vb-n jól bemutatkozó Juhász Ádámot ki is próbálta Sabate. A kérdés adott: nem lehetett volna többet gyakorolni a klubjában, hogy szélső legyen? A Tatabányán ugyanis irányítót játszik.
Egy szélsőt fiatalon sok lövésfajtára kell megtanítani, az akcelerált, izomból nagyot dobó gyerekek az utánpótlásban sokkal könnyebben érvényesülnek, velük lehet meccset nyerni. Egy szélsőt faragni időigényes, ha egyáltalán alkalmas arra az az edző, aki a tao-pénzek megjelenése után kétszer annyit keres, mint korábban. A licenccel 900 ezres a kereset.
a meccset jelentősen befolyásoló erővé vált.
Régebben is fordultunk már a honosításhoz, most viszont hiányzik az az ember, aki rá tudna mutatni, kit lehetne megkörnyékezni.
Az megint más kérdés, hogy a magyar játékosok mennyivel lettek kényelmesebbek, amióta rengeteg pénz van a sportágban. Hallani arról, hogy már több fiatalnak hozzáállásbeli problémái vannak. Ami ugye rokon a futballal, ahogy az is, hogy megszólalt a kéziválogatott meccsén is a „kurva gyenge"-rigmus. 16 ezret fizettek a szurkolók a jegyért, érthető az elégedetlenségük.
A csehek irányítója, Ondrej Zdrahala 187 centi. Nem robusztus, testsúlykilogrammban (by Mocsai) a mezőny végén jár, hiszen 82 kiló. 14 gólt dobott szerda este.
Nem tudtuk tartani, holott egészen nyilvánvaló volt, ő az esze a játéknak. Elég könnyű élni a gyanúval: őt nálunk eltanácsolták volna. Sok olyan történetet hallani, hogy a kézis 190 centinél kezdődik, nem érdemes foglalkozni vele, ha ezt nem éri el.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia, vagyis Mocsai Lajos Felcsútja – ahol már mesterszakács is dolgozik, és csak a NASA-nál vannak jobb körülmények – egy felnőtt válogatottközeli játékost nem nevelt eddig.
Amikor idejött Vranjes, akkor mondta Mocsai Tamás, hogy legalább idehozza a mentalitását és a módszerét, amiből tanulni lehet. Mocsai klubtársa és játékosa is volt Vranjesnek. Felvetődik a kérdés, addig ki tiltotta meg, hogy vegyen egy repülőjegyet, kiutazzon, megismerkedjen a módszerekkel, a filozófiával. És arról sem láttunk fotót, hogy Vranjes meglátogatta volna a balatonboglári intézményt.
Meglátogatta három külföldi válogatott január elején a bázist, és ezen a boglári tornán nulla ponttal zártunk. Érződött, nem vagyunk versenyképesek a 17 éveseknél sem, és valószínűleg felnőttkorra még nagyobb lesz a különbség. A sportágat jól ismerő szakember nem kis gúnnyal annyit írt a három vereségről:
Ezzel aztán sokra mennek az ellenfelek, hiszen mi voltunk a magasabbak és a súlyosabbak is.
A két legutóbbi Eb-n, aminél nincs nehezebb verseny, Dujsebajev és Vranjes 9 meccset kapott, egyszer nyertek, Montenegrót sikerült legyőzni. Mindketten nekivágtak a halaszthatatlan fiatalításnak. Úgy látszik, nem megfelelő az állomány, mert az nem valószínű, hogy a magyar közegben hirtelen elfelejtenék a szakmájukat.
Ott persze feltétlenül hibázott Vranjes, hogy nem tartotta játékban Veszprémben a válogatottakat. Ligetvárit vagy a sérült Győri Mátyást alig nevezte a keretbe.
Nem elég jók
– így indokolt.
Schuch Timuzsin a válogatottban úgy támadott, hogy Veszprémben nem is tették be. Erősebb lenne a klubcsapat, mint a válogatott? Mert ide befér, oda meg nem?
Vranjes helyzete is tudathasadásos, mert Veszprémben eredmény kell, kísérletezni nincs idő, ám eközben a válogatottak nem fejlődnek. (Más kérdés, hogy el sem mennek, hanem padoznak, mint említettük.)
Tavaly azt írtam, az olimpiai bajnok dánok legyőzése ellenére sincs minek örülni. Most inkább azt mondhatjuk, amit Balogh Zsolt: erre nincs mentség.
Vranjes elismerte, hogy jobb játékosok nem mindig alkotnak jobb csapatot. Ezzel kvázi beismerte a saját felelősségét. Neki lett volna a dolga, hogy a jobb játékosok egy cseh válogatottnál jobb csapatot alkossanak.
Dujsebajevnek, Vranjesnek sem ment, vagyis elég mélyen vannak a bajok, mert a világ két legjobb edzőjéről beszélünk, mindketten nyertek egy csomó BL-t.
Lassan fel kell tenni a kérdést a magyar sport környékén: az ejtőernyősökkel – politikai kinevezettekkel – sikerült-e előrébb jutni?
Jelen esetben Kocsis Mátéval. Németh Szilárd regnálása óta nincs a birkózásnak világbajnoka, Bienerth Gusztávot az úszók 8 hónap után elzavarták.
Nyilván nem cél és tényszerű Kocsis nyakába varrni mindent, de afelől kétségünk ne legyen, ha bármelyik válogatott érmes lenne, a sikertortából ő is kikéri a részét. Így pedig neki kell elvinnie a balhét. Mégiscsak ő szerződtette Vranjest. És hát ő volt az, aki a futballválogatott 1-8-as amszterdami megsemmisülése után azt írta, nem szabad Egervárinál megállni.
Úgy hallani, hogy Seszták Miklós már ott áll a kapuban, nem utasítaná el a szövetség vezetését.
Az egészségügy, az oktatás válságáról sokaknak nincs személyes tapasztalatuk. Egy válogatott vergődését viszont mindenki látja.
Már Rióban volt olyan meglátás, hogy Orbán nem szeretne még egy futballt, ezért érdeklődött hatványozottan a kézilabda iránt. Most még nem lenne késő megállítani a káros folyamatokat, ha erre lenne megfelelő elszántság. Mert a magyar kézilabda erőteljesen a magyar futball felé közelít.
Kibeszélhetik ezt a cikket az Index Facebook-oldalán!
Borítókép: a magyar válogatott a szerdai vesztes meccs után. Fotó: Huszti István / Index.