Index Vakbarát Hírportál

Első bukaresti meccsén elszakadt Nora Mörk keresztszalagja

2019. augusztus 26., hétfő 14:39 | aznap frissítve

Rettentően szerencsétlenül sikerült a Győrtől az előző idény végén távozó norvég klasszis, Nora Mörk bemutatkozása a román CSM Bucuresti csapatánál: a jobbátlövő rögtön az első meccsén megsérült, hétfőn pedig kiderült, hogy ismét keresztszalag-szakadást szenvedett – írja a Gazeta Sporturilor.

A világ- és háromszoros Európa-bajnok norvég játékos remekül játszott a Vâlcea ellen 29-23-ra megnyert meccs első félidejében, négy gólt is szerzett, a második játékrész első támadása alatt viszont a térdéhez kapott, aztán a földre is rogyott, miután megpróbált elmenni a dán Ann Grete Norgaard mellett. Mörk rögtön el is ment az öltözőbe.

Innen még visszatért, pályára viszont már nem lépett, kispadon ülő csapattársainak kellett megnyugtatnia őt. A meccs után a norvég Aftenposten megszólaltatta a játékos apját, aki akkor még azt mondta, nem hiszi, hogy komoly baja lenne Mörknek, de a klub Facebookon azt írta, hétfőn így is komolyabb vizsgálatoknak vetik alá a jobbátlövőjüket.

A Gazeta Sporturilor hétfőn azt írta, hogy Mörknek a bal térdében elszakadt a keresztszalagja, ezt pedig később a klub is megerősítette a honlapján, ahol azt írták, a játékost meg kell műteni, így ismét hónapokig nem játszhat majd. Egy ilyen sérülés akár a norvég klasszis karrierjének végét is jelentheti, mert Mörk térdét eddigi karrierje során nyolcszor kellett megoperálni, a legutóbbi két műtétet ráadásul a bal térdén hajtották végre.

Nehezen tudom elhinni, hogy ismét megsérültem, pont most, mikor minden olyan jól alakult, és jó formában is voltam. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek majd ott a csapattal, szerettem volna részt venni a céljaink elérésében.

– mondta Mörk.

A norvég játékos tavaly áprilisban egy év kihagyás után tért vissza a Győrnél, akkor arról beszélt, hogy soha nem fogja elfelejteni azt a meccset, és azt is elmondta, hogy az a visszatérés volt karrierje legszebb pillanata. Ekkor beszélt egyébként arról is, hogy azért igazol Bukarestbe, mert úgy érzi, hogy eljött az idő, hogy új fejezetet nyisson.

Rovatok