Index Vakbarát Hírportál

Magához tért a Győr, a Buducsnosztot verték a BL-ben

2020. február 1., szombat 20:19

Úgy tűnik, sikerült magára találnia a Győrnek az elmúlt bő egy hét történései után, a Siófok elleni bajnoki vereség és a Brest Bretagne elleni BL-középdöntős döntetlen után ugyanis most hazai pályán 26-24–re legyőzték a montenegrói bajnok Buducsnoszt Podgorica csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában – írja az MTI.

A hazaiak a 11. percben vezettek először a mérkőzésen, és a huszadik percben voltak először kétgólos előnyben. A Győr a nehézkes kezdés után egyre jobban belelendült, ám Veronica Christiansen hibái miatt akadozni kezdett a gépezet. Amandine Leynaud ugyanakkor remekül védett, így erre, valamint az ellenfél hibáira alapozva ismét el tudott lépni a Győr, és a szünetben három góllal vezetett.

A második félidőben is őrizte előnyét a címvédő, és bár a meccs háromnegyedénél ismét megakadt a támadójáték, Danyi Gábor vezetőedző időkérése után a szélsőktől érkező gólokkal új lendületet vett a házigazda, és 25-20-ra elhúzott. A győriek hármas gólsorozatára a Buducsnoszt ugyanilyen szériával válaszolt, de Amanda Kurtovic találata után az utolsó percre már nem maradtak izgalmak, az ETO nagy csatában 26-24-re nyert.

A győriek legeredményesebb játékosa a norvég Kurtovic volt hét góllal. A vendégeknél Jovanka Radicevic tízszer talált be. A két együttes huszadszor találkozott egymással a nemzetközi porondon, a győriek három vereség és négy döntetlen mellett 13. alkalommal győztek. Az ETO egy hét múlva a román Ramnicu Valcea otthonában lép pályára a BL középdöntőjében.

Eredmény, középdöntő, 2. forduló, 2. csoport

Rovatok