Index Vakbarát Hírportál

Mégis elmarad a magyar női kéziválogatott olimpiai selejtezője

2020. március 13., péntek 16:00

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elhalasztotta a 2020. március 20-22. közötti időpontra kiírt női olimpiai selejtezőket, így nem kerül sor ebben az időpontban Győrött sem a kvalifikációs tornára, amelyen a magyar mellett az orosz, a szerb és a kazah válogatott venne részt, írja a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) közleménye.

Az IHF 2020 júniusát jelölte meg a selejtező lehetséges időpontjaként, ekkor kerülhet sor a női és a férfi kvalifikációra is. Az MKSZ folyamatosan egyeztet az IHF-fel, és amennyiben a járványügyi helyzet és a jogszabályok megengedik, későbbi, júniusi időpontban mindenképpen szeretné megrendezni az olimpiai selejtezőt.

„Nagyon sajnáljuk, ugyanakkor megértjük a Nemzetközi Kézilabda Szövetség döntését. Nagyon reméljük, hogy egy későbbi időpontban sorra kerül a torna, és természetesen jelezzük az IHF-nek, hogy készen állunk a rendezésre, ha a körülmények lehetővé teszik. Az egyéb magyarországi eseményekkel kapcsolatban folyamatosan figyeljük a híreket, egyeztetünk és gyűjtjük az információkat, ha szükséges, további döntéseket is fogunk hozni, hiszen a legfontosabb a sportolók egészsége” – mondta Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója.

Egy nappal korában még úgy nézett ki, hogy zárt kapuk mögött ugyan, de meg lehet rendezni Győrben a selejtezőtornát.

Rovatok