Index Vakbarát Hírportál

A hollandok elleni vereség is belefért, középdöntőben női kéziseink

2020. december 8., kedd 21:58

A magyar női kézilabda-válogatott 28–24-re kikapott a világbajnok Hollandiától a Dániában zajló Európa-bajnokságon, ennek ellenére is továbbjutott a középdöntőbe. A mieink így 0 pontot visznek tovább magukkal, a hollandok kettőt, a csoportot megnyerő horvátok pedig négyet.

Ahogy arról beszámoltunk, csoportunk kora esti mérkőzésén nagy csatában Horvátország egy góllal legyőzte Szerbiát, ezzel – hibátlan teljesítménnyel – megnyerte a négyest, és eldőlt, hogy 4 pontot visz tovább a középdöntőbe. A szerbek veresége egyben azt is jelentette, hogy a magyar válogatott vereséggel is továbbjuthatott.

Fej fej melletti küzdelemmel kezdődött a mérkőzés, Tóvizi Petra szerezte az első gólt, amire Angela Malestein válaszolt gyorsan. A Ferencváros jobbszélsője igen jó napot fogott ki, az első nyolc percben háromszor is eredményes volt – a magyar kapuban klubtársa, Bíró Blanka állt. A magyar válogatottban a találkozó elején Zácsik Szandra tartotta a lelket, a 10. percig ő is háromszor talált be.

A hollandok megtorpantak 7–7-nél, több eladott labdájuk is volt, amiket a magyar válogatott ki tudott használni, és háromgólos előnyre tett szert. Sőt! A holland időkérés után a 20. percben Klujber Katrin előbb akcióból lőtt egy gólt, aztán kihagyott egy hetest, majd Háfra Noémi találatával már négy volt közte. Jött egy magyar időkérés is, a hajrában azonban a hollandok találtak magukra, és feljöttek két gólra a szünetre. (15–13)

A fordulás után Helembai Fanny, majd Háfra találatával visszaállt a háromgólos különbség. A félidő derekához érve egyenlítettek a hollandok, Kelly Dulfer és Bo van Wetering góljainak köszönhetően. Sőt, a 45. percben a mérkőzésen először átvette a vezetést (21–20) Hollandia, amit követően a Danyi Gábor, Elek Gábor kettős időt kért. A szusszanásnyi szünet után Tóvizi remek találatával ismét egyenlőt mutatott az eredményjelző.

Az utolsó negyedóra nem a mienk volt.

Márton Gréta révén még újfent összejött az egyenlítés Dione Housheer találata után, de az 50. percben már kettővel megléptek a hollandok. Innen pedig már nem nagyon volt visszaút: Tomori Zsuzsanna előbb elrontott egy lövést, majd Kovacsics Anikó ellen fújtak belemenést, míg a túloldalon a meccsen végig szenvedő Lois Abbingh volt eredményes, így már három volt közte. Ráadásul az utolsó pillanatokban Dulfer két gólt is szerzett, válasz csak egyszer jött, így Hollandia négy góllal, 28–24-re megnyerte a találkozót.

A siker továbbjutást ért Hollandiának, valamint a magyar válogatottnak is, hiszen a szintén 2 ponttal álló Szerbiát legyőzték a mieink, és jó gólkülönbségüknek köszönhetően a csoport második helyét is megszerezték.

A magyar válogatott a középdöntőben csütörtökön kezdi meg szereplését, méghozzá a D-csoportból harmadikként továbbjutó Románia ellen. Szombaton jöhet Németország, majd kedden Norvégia. A középdöntőben a két hatos csoport első két helyezettje jut az elődöntőbe, a csoportharmadikak pedig az ötödik helyért küzdenek. 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT (HERNING)
Montenegró–Szlovénia 26–25 (15–9)
Franciaország–Dánia 23–20 (12–11)

A csoport végeredménye: 1. Franciaország 6 pont, 2. Dánia 4, 3. Montenegró 2, 4. Szlovénia 0.

C-CSOPORT (KOLDING)
Szerbia–Horvátország 24–25 (14–14)
MAGYARORSZÁG–Hollandia 24–28 (15–13)

A csoport végeredménye: 1. Horvátország 6 pont, 2. MAGYARORSZÁG 2, 3. Hollandia 2, 4. Szerbia 2. 

(Borítókép: Zácsik Szandra a labdával. Fotó: BSR Agency/Getty Images Hungary)

Rovatok