Sipos Adrián a dél-koreaiak elleni meccs után arról beszélt, zavarta a válogatottat, hogy kevés volt a néző, és így nem volt igazán hangulat. Nos, a svéd-lengyel közös rendezésű torna második csoportmeccsén ilyesmire nem panaszkodhatott senki sem a magyar csapatból: ugyanis csaknem telt ház előtt csaptak össze a mieink Izlanddal. Az már más kérdés, hogy a lelátó szinte teljes egészében kékbe borult – azaz a kilátogató drukkerhad bizony az ellenfelet támogatta.

A világbajnokság – és az olimpiai kvalifikációs torna szempontjából – máris kulcsmeccshez érkeztünk. Ahogy arról Faragó István előzetes elemzésében értekezett, ha nem akarja válogatottunk nagyon kicentizni a kérdést és a 9–10. helyben, valamint a jó szerencséjében reménykedve nekifutni a párizsi kvalifikáció kérdésének, akkor bizony meg kéne nyerni a D csoportot. A tavalyi Európa-bajnokságon a mieinket Budapesten egy góllal legyőző rivális pedig alighanem a fő ellenlábasunk lehet ezen cél elérésében. No nem lebecsülve az utolsó körben Lékai Mátéékra váró Portugáliát.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez mindenesetre óvatosságra intett, kijelentve, szerinte az elmúlt években Izland fejlődte messze a legtöbbet az európai régióban, és bizony nem is annyira titkos esélyesnek tartja az északiakat egy világbajnoki éremre is.

A találkozó első gólját Szita Zoltán szerezte, de a magyar előny nem tartott sokáig, sőt, még a második percnek sem volt vége, amikor már 3–1-es hátrányba találta magát a válogatott. 4–4-nél sikerült beérni az izlandiakat, majd Mikler Roland nagy bravúrjának is köszönhetően 6–6-nál egalizáltunk ismét. Összességében viszont az eredmény hajszolására kárhoztatott a csapat már a meccs korai szakaszában – s nem úgy tűnt, hogy ebből a mederből egy könnyen ki lehet majd lépni. 

8–8 után jött két viszonylag szigorú – főleg az első esetében vitatható – kiállítás Sipos Adriánnak. Ez pedig olyan szempontból mégis csak megváltoztatta az addig látott játékot, hogy az izlandiak egy ötgólos sorozatot építettek ki. A mieink majd' kilencperces gólcsendjének Bóka Bendegúz vetett véget, ezzel 13–9-re módosítva az állást.

Lendületet venni viszont ebből sem tudtunk, hét és fél perccel a szünet előtt jött egy újabb két perc, ezúttal Ilics Zoran sózott oda egyet feleslegesen ellenfelének védekezés közben. Björgvin Gustavsson nem sokkal később születő egészpályás kapusgólja pedig szintén nem tartozott a lélekemelő pillanatok közé (15–10).

A játékrész is „közte öttel” ért véget – 17–12-nél. S ezért még hálásak is lehettünk a csereként beszállt Székely Márton bravúrjai után. Apró öröm az ürömben, hogy a középkezdés akadályozása miatt Ellidi Vidarssont egy másodperccel a szünet előtt kiállították, így a második felvonást legalább emberelőnyből kezdhették meg a mieink.

Gyors kapaszkodásra azonban ezt sem tudtuk váltani. Hiába a térfélcsere, nem tudtuk rendezni a sorokat, továbbra is sok maradt a technikai hiba, a kihagyott helyzet, és kevés a magyar kapusok által bemutatott védés. Nem telt bele négy perc, már hatgólos előnyben voltak az északiak, innentől kezdve pedig az volt leginkább a kérdés, mikor tudunk egyáltalán mínusz ötön belülre jönni, s mikor kerülünk ki onnan.

Egészen az utolsó negyedóra kezdetéig négy-öt gól között billegett a különbség, ekkor Rosta Miklós és Ilics jó befejezéseivel szinte a semmiből visszajöttünk kettőre (25–23). Ez pedig végre a mieinknek kedvező fordulópontot jelentett a meccsen. No nem mintha eszelősen jó kézlabdára váltott volna a magyar válogatott, sokkal inkább azt lehetett érezni, az izlandiak agyán átfutott a gondolat, hogy bizony, hiába vezettek hattal is, elbukhatják a meccset. Az apró bizonytalanság pedig egyre nagyobb és nagyobb bakikat szült a kék mezeseknél is.

Bár egyszer még Bjarki Elisson visszaállította a négygólos különbséget, ez sem volt elég a számukra. A mieink fokozatosan lefaragták ezt a hátrányt is, az utolsó tíz percet újfent kétgólos mínuszról kezdték csak, majd az 53. percben Bóka Bendegúz találatával sikerült egyetlen gólra zárkózni (28–27). Jött a meccsen addig nem igazán parádézó Mikler Roland nagy – és még annál is fontosabb – védése, majd Rosta hétméterese után a – néhány perccel korábban még irreálisnak tűnt – egyenlítés (28–28)!

Bodó Richárd az 56. perc végén ráadásul a vezetést is megszerezte a mieinknek, ezzel 1–0 után először került fórba a csapat. A kapusteljesítményünk is akkor javult fel igazán, amikor a legjobban kellett, Mikler Elisson kísérleténél spárgázott nagyot, a lefordulásból pedig Bodó megduplázta a különbséget (28–30). Az utolsó percet újabb Mikler-védés nyitotta, mindez pedig azt jelentette, ha sikerül kellően elhúzni a támadást, még csak gól sem kell a magyar válogatottól, hogy Izlandnak ne legyen esélye a pontszerzésre sem.

Gól végül nem is született a támadásunkból, de az északiakéból sem!

Elképesztő hajrával – az utolsó tíz percben mind támadásban, mind a kapuban extrát nyújtva, míg előtte inkább csak szenvedve – Magyarország legyűrte a csoportfavoritot.

A második félidőt nem kevesebb mint hét góllal megnyerve!

A csapat legeredményesebb játékosa Ancsin Gábor volt hat találattal. 

Ezzel két meccs után már biztos, hogy a magyar kézilabda-válogatott bejutott a középdöntőbe.

Folytatás hétfő este Portugália ellen.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG

D CSOPORT, 2. FORDULÓ

Izland–Magyarország 28–30 (17–12)
Korábban
Portugália–Dél-Korea 32–24 (15–12)

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Magyarország 4 pont, 2. Portugália 2 (58-54), 3. Izland 2 (58-56), 4. Dél-Korea 0

(Borítókép: Szita Zoltán a magyar valamint Ymir Örn Gíslason és Ómar Ingi Magnússon az izlandi válogatott játékosai a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság második fordulójában a D csoportban játszott Magyarország - Izland mérkőzésen a svédországi Kristianstadban 2023. január 14-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)