Az Izland–Magyarország-mérkőzés háromnegyede a papírformának megfelelően alakult, azonban a 42. percben valami megváltozott. A magyar csapat a mentális erejének, valamint a Chema Rodríguez által felvázolt taktika következetes végrehajtásának köszönhetően megfordította az összecsapást, és 30–28-ra győzött, amivel közelebb lépett az olimpiai kvalifikációs torna felé.
A magyar férfikézilabda-válogatott az után játszott sorsdöntő összecsapást Izland ellen, hogy Dél-Koreával szemben mérsékelt teljesítménnyel, de végül simán, 35–27-re győzni tudott, és bezsebelte a kötelező két pontot. Az északiak egy végletekig kiélezett, 30–26-os, Portugália elleni sikerrel kezdték a világbajnokságot.
A tét már most, a második mérkőzésen óriási volt, hiszen a magyar együttesnek győznie vagy legalábbis pontot kellett volna rabolnia ahhoz, hogy reális esélye maradjon a legjobb nyolc közé jutásra, ami egyben az olimpiai kvalifikációs torna elérését is jelentené.
Arra már a világbajnokságot fölvezető írásunkban is kitértünk, hogy
bár a portugál és a magyar csapatnak is több, Bajnokok Ligájában szereplő játékosa van, a keret minőségét tekintve Izland tűnik a legerősebbnek,
hiszen a BL-szereplő játékosaik között az Aalborg és a Magdeburg húzóemberei vannak, Aaron Pálmarsson, Gisli Thorgeir Kristjánsson és Ómar Ingi Magnusson.
Azonban rajtuk kívül is klasszisok alkotják a skandináv együttest: Bjarki Mar Elísson a Veszprém szélsője, a rutinos Björgvin Pall Gustavsson pedig már évtizedes szinten képes megbabonázni az ellenfél támadóit. A válogatott gerince szinte kivétel nélkül a dán és francia bajnokságban, valamint a Bundesligában edződik, míg nálunk a keret nagy része a BL-szereplő Szeged kiegészítőembere, a többiek pedig az említett ligákhoz képest gyengébb magyar bajnokságban edződnek, Bundesliga-játékosként egyedül Hanusz Egon szerepel a keretben.
Nem vitás tehát, hogy a világ egyik legjobb keretével mérte össze erejét a magyar válogatott, és egyáltalán nem esélyesként vágott neki az összecsapásnak.
Bár az elején Szita Zoltán góljával sikerült vezetést szerezni, azonban Elísson szélső- és két indításgóljának köszönhetően Izland villámgyorsan átvette a kezdeményezést.
Támadásban már az elején egyértelművé vált, hogy ismét mindent belül akarunk megoldani. A szélsőink, főleg a bal oldali Bóka Bendegúz rendre befutott második beállónak, így próbált a magyar csapat nagyobb teret nyitni Bánhidi Bencének, valamint az átlövőinek. Ez az elején működött is, az első öt gólunkból kettőt Szita, kettőt Bánhidi szerzett.
A 11. percben 7–7 állt az eredményjelzőn, azonban Izland sokkal könnyebben szerezte a góljait, nagyrészt indításból és a szélről, míg a magyar együttes középen birkózott. 8–8 után viszont több kiállítást is kapott a válogatott, és egy nyolcperces magyar gólcsendnek köszönhetően Izland 5–0-s sorozatot produkálva ellépett 13–8-ra, ami a mérkőzés további menetét is meghatározta.
Érdemes azonban megemlíteni az egyébként klasszis francia játékvezetői páros, Charlotte Bonaventura és Julie Bonaventura ténykedését. Az ikrek azzal, hogy a női mérkőzések tekintetében nagy elismerést vívtak ki maguknak, egyre többször kapnak meghívást férfivilágversenyekre is, azonban
ezúttal nem bírták a tempóját az összecsapásnak, ami több rossz ítéletben is megmutatkozott, ebben az időszakban inkább a magyar együttes kárára.
Sipos Adrián mindkét kiállítása erősen kérdéses volt, az elsőnél nem őt, hanem a Kristjánssont ténylegesen eltaláló Ancsin Gábort kellett volna leültetni két percre, míg a másodiknál az izlandi játékos gyakorlatilag saját magán esett át. Ami külön érdekes, hogy az előbbi szituációt még meg is videózták a Bonaventura ikrek.
A belemenéseket is meglehetősen érdekesen fújták. Előbb Sigvaldi Björn Gudjónsson ellen fújtak, miután Bóka a hatoson belülről jött ki, és ütközött a szélsővel, majd Ilic Zorantól vették el a labdát, miután helyzetben, oldalról ütközött vele az izlandi védőjátékos.
A magyar válogatott részéről a mérkőzés ezen időszakában több eladott labda és technikai hiba is érkezett, irányítóban pedig sem Lékai Máté, sem Hanusz Egon nem tudott sokat segíteni a csapaton. A széleket szinte egyáltalán nem használtuk, és sokkal nehezebben szereztük a góljainkat az ellenfélnél. A félidőre 17–12-es izlandi vezetéssel vonulhattak a felek, és félő volt, hogy a magyar együttes elfárad, és akár nagyobb különbségű vereség is lehet a vége, amivel még az elméleti valószínűsége is elúszott volna a nyolc közé kerülésnek.
A második játékrész elején a Tatabányában kiemelkedő teljesítményt nyújtó Ancsin Gábor vállalt sokat, és szerzett gólokat átlövésekből, betörésekből, valamint a jobbszélt is elkezdtük használni, Rodríguez Pedro pedig szép gólokat szerzett. Közelebb zárkózni azonban nemhogy nem sikerült, hanem az izlandiak még növelni is tudták előnyüket több üres kapus gólnak, illetve indításnak köszönhetően. Kialakult egy stabil, hatgólos izlandi vezetés, amit a 42. percig, 25–19-es állásig tartani is tudtak.
Ekkor azonban történt valami. Szinte a semmiből sikerült négy gólt szerezni zsinórban, az izlandiak pedig támadásban hol kikényszerített, hol tiszta helyzetből hibáztak bele.
Ancsin Gábor, Rosta Miklós és Ilic Zoran góljaival visszajöttünk 25–23-ra, ismét kiélezetté téve az összecsapást.
Ekkor még Ellidi Snaer Vidarsson és Elísson gyorsan tudott válaszolni, azonban Bánhidi és Szita találataival ismét visszajöttünk két gólra Chema Rodríguez időkérése után, és az utolsó kilenc percre 27–25-ös izlandi vezetéssel fordulhattunk.
Az 53. percben Elísson góljával ismét három góllal vezetett Izland, azonban ekkor még nem sejtettük, hogy ez volt az utolsó gólja az ellenfélnek. Mikler Roland elkezdett tiszta ziccereket védeni, a Magdeburg sztárjai, Kristjánsson és Magnusson nem találták a rést a magyar falon, támadásban pedig megérkezett Bodó Richárd, aki három kulcsfontosságú góljával gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.
Óriási feltámadás után, elképesztő utolsó negyedórával és egy 11–3-as sorozattal így Magyarország 30–28-ra legyőzte Izlandot, ami azt jelenti, hogy
amennyiben győz Portugália ellen hétfőn, akkor a nyolc közé kerülés és az olimpiai kvalifikációs torna legnagyobb várományosává lép elő Svédország mellett.
Abból kiindulva, hogy a statisztikák alapján az indítás-, hetes-, betörés- és szélsőgólok a kevesebb energiabefektetés miatt nagyobb mértékben járulnak hozzá a csapat sikerességéhez, mint a beállóból és átlövésből érkező találatok, nagy lehetett bennünk a kétség az első félidő után, hogy a magyar együttes hogyan fogja bírni a második játékrészt, és hogy lesz-e egyáltalán reális esély a visszakapaszkodásra.
Az izlandiak ráadásul őrült tempóban hozták föl a labdákat, főleg annak tudatában, hogy Chema bevállalt egy cserét támadás és védekezés között, amikor a rövid oldali szélső cserélt a védőspecialista Sipos Adriánnal. Többször is előfordult, hogy Sipos nem tudott beérni hármasba, azonban ez egy észszerű kockázatvállalás volt, hiszen a falat csak így lehetett úgy megerősíteni, hogy az izlandiak dolgát megnehezítsük.
Bár 17 gólt kaptunk az első félidőben, a magyar fal ennek ellenére nem működött rosszul.
Magnusson és Kristjánsson körül elképesztő mértékben sikerült sűríteni a védekezést, az izlandiak pedig felállt fal ellen, kiváltképp betörésből szinte egyáltalán nem tudtak gólt szerezni. A különbség elsősorban amiatt alakult ki, hogy több volt a magyar technikai hiba, amiből indítás- és üres kapus találatokat szerzett az ellenfél, a sok kiállítás miatt pedig könnyebben tudták lejátszani a labdákat a szélre, ahonnan nagyobb szögből tudtak lőni az izlandi szélsők.
De akkor mégis hogyan jött vissza a magyar válogatott a mérkőzésbe?
A válasz elsősorban a fizikális előnyben, valamint az izlandi rotáció hiányában rejlik.
A magyar együttes játékosai átlagban három centiméterrel magasabbak és hét kilogrammal nehezebbek, mint az ellenfél játékosai, Gudmundur Gudmundsson pedig több kulcsemberét is szinte 60 percig pályán hagyta, ami fölőrölte az izlandiakat.
Az ellenfélnél a két szélső 59, valamint 60 percet volt a pályán, míg a Vidarsson, Pálmarsson, Magnusson tengely 46, 42, illetve 59 percet. A képlet hasonló volt Portugália ellen is, ahol az említett játékosok közül Magnusson 60, Pálmarsson pedig 52 percet volt a pályán, míg a jobbszélső Gudjónsson 56-ot.
Ezzel szemben a magyar válogatott már az első negyedóra végén elkezdett cserélni, Leimeter Csabán kívül mindenki pályára lépett, és Rodríguez Pedro 52 játszott percén kívül
a kulcsembereink jellemzően csak 40-45 percet töltöttek a pályán.
A Dél-Korea elleni összecsapás után szintén pihentebbek voltak játékosaink, hiszen Pedro kivételével senki nem játszott azon a mérkőzésen 37 percnél többet.
Az, hogy a kisebb termetű izlandi belső embereket ez milyen mértékben őrölte föl, jól mutatja, hogy Magnusson egy-két betörésén kívül nem sikerült ebből a fajtából több találatot szerezniük az északiaknak, felállt fal ellen pedig az utolsó negyedórában nem is tudtak helyzetet kialakítani belső posztokon. Magnusson a végén, bár lett volna lehetősége, többször is lejátszotta szélre a labdát, a szintén oxigénhiányos szélsők ellen pedig Mikler több bravúrt be tudott mutatni.
Ismét megdőlt az az elmélet, hogy minél kombinatívabb, sok figurát alkalmazó támadójátékkal lehet sikeres valaki. Nemcsak a kézilabdában, hanem például a kosárlabdában is
azzal lehet jó eredményt elérni manapság, ha az adott csapat maximum két-három figurát gyakorol be, és azokat szinte tökéletesen hajtja végre.
A magyar válogatott ezen az összecsapáson támadásban szinte végig azzal operált, hogy befuttatta a szélsőit második beállónak, és abból próbált az átlövőknek területet nyitni a kettes védő külső oldalán. Az összecsapás elején Szita és Bánhidi ugyanabból a kombinációból hozták egymást helyzetbe, és lőttek gólt többször is.
Ez fölvet egyébként a magyar utánpótlás-neveléssel kapcsolatban is kérdéseket, ahol a taktikai felkészítés megelőzi a képességfejlesztést.
A 12-13 éves gyerekek jellemzően már 4-5 taktikai figurával játszanak, azonban amit felnőttszinten látunk mind a női, mind a férfiszakágban, hogy játékosaink kevésbé dinamikusak, nem elég gyorsak, valamint nem ugranak elég magasra.
Chema taktikája viszont működött, és nem túlzás, hogy a világ egyik legjobb csapatát sikerült két vállra fektetni. Az említett tényezőkön kívül, amelyeket a statisztika ki tud mutatni, vannak olyanok is, amiket papíralapon nem vagy csak nagyon érintőlegesen lehet megjeleníteni.
Ilyen a mentális erő, valamint az edzőbe vetett bizalom mértéke. Egy kutatás még 2012-ben azt vizsgálta, hogy mi lehet az oka annak, hogy a szerb kézilabdázókra magasabb szintű a kereslet például a Bundesligában, mint a magyarokra. A tanulmány fő konklúziója az volt, hogy
utánpótláskorban különösen nagy hatással van az egyéni fejlődésre és a teljesítményre a játékosok edzőjükbe fektetett bizalma,
ami a vizsgált szerb klubnál nagyobb volt a kérdőívek alapján, mint a magyarnál.
Amit a mai mérkőzés megmutatott, hogy Chemában bíznak a játékosok, és még nagyobb különbségnél is tartották magukat a megbeszélt taktikához. Mentálisan szintén óriási erő kellett ahhoz, hogy szinte a semmiből sikerüljön visszakapaszkodni, és valahol ezen az említett két, egymással összefüggő területen keresendő a legnagyobb különbség a női és a férfiválogatott teljesítménye és eredményei között is.
Az Izland elleni győzelemmel eldőlt az is, hogy Magyarország ott lesz a középdöntőben, és oda két pontot már garantáltan visz magával. A mostani siker azonban sokkal kevesebbet érhet, ha Portugália ellen nem sikerül elhozni a két pontot.
Chema viszont a Benfica szakvezetőjeként jól ismeri a portugál keretet,
ami sokat jelenthet, és egy hétfői győzelemmel óriásit lépne a válogatott a negyeddöntő, ezzel együtt pedig az olimpiai kvalifikációs torna elérésének irányába.
A magyar együttes hétfőn 20.30-kor Portugália ellen fejezi be a világbajnokság csoportküzdelmeit. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
(Borítókép: Bóka Bendegúz, a magyar (b) és Björgvin Páll Gústavsson, az izlandi válogatott játékosa a férfikézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság második fordulójában, a D csoportban játszott Magyarország–Izland-mérkőzésen a svédországi Kristianstadban 2023. január 14-én. Fotó: Kovács Tamás /MTI)