Svájcban a központi kézilabda-akadémián segítik a fiatalokat a továbbtanulás és a munkavállalás terén is, és a kezdetektől fogva úgynevezett talent manager foglalkozik velük. Üzleti szempontból érdemes integráltan gondolkodni, a kézilabda-specifikus csarnokokat ugyanis nem nyereséges fenntartani. Ingo Meckes, a Svájci Kézilabda-szövetség sportigazgatója válaszolt kérdéseinkre.
Magyarországon nagyon korán elkezdődik a sportági specializálódás, a kézilabdában dolgozó sportvezetők és szakemberek egy része szerint ez viszont káros, és kiégéshez vezet tinédzserkorban. Önöknél ez hogyan működik?
Svájcban 11 éves korig olyan megközelítésben dolgozunk, amelyben a kézilabda mellett sok más sport is teret kap. A sporttámogatási rendszer is erre van szabva. Ezt követően kezdünk a kézilabdára fókuszálni, amihez így korábbról már megvannak az alapok a gyerekeknél. 11-12 éves korban az ügyesebbek már versenyszerűen kézilabdáznak, azonban 13 éves kor alatt inkább az eredmények figyelembevétele nélküli bajnokságok, kupák jellemzők.
Hogyan működik a kiválasztási rendszer?
Kis ország vagyunk, 13 éves korukban kezdjük el figyelni a játékosokat, és regionális szinten tartunk kiválasztókat, bajnokságokat. A fiatal kézilabdázókat több szempontból is vizsgáljuk, a középpontban az atletikus képességek állnak, de olyan teszteket is végzünk, amelyekből az is megállapítható, hogy felnőtt korukban milyen magasak lesznek a játékosok.
Önökhöz hasonlóan a magyar utánpótlás-nevelés is az akadémiákra épít, azonban míg Svájcban egy központi akadémia van, addig Magyarországon szakáganként négy, és ezek földrajzi szempontból nincsenek egyenletesen elosztva az ország területén. Hogy látják, hol van az egyensúly a központosítás és a decentralizáció között?
Az utánpótlási rendszerünk kétszintű. Bár a kiválasztási rendszer a regionális szövetségeken keresztül valósul meg, az ott dolgozó edzők és szakemberek velünk, az országos szövetséggel vannak szerződéses viszonyban. A központi akadémia szintén kulcsfontosságú, azok az utánpótlás-válogatottakban szereplő játékosok pedig, akik nem itt játszanak, hetente egyszer-kétszer szintén itt edzenek, és több tesztet, mérést is elvégzünk rajtuk, ami elsősorban a fizikai paramétereket és az atletikusságot érinti.
Mi a helyzet a helyi klubokkal?
Van egy kritériumrendszerünk, amit ha teljesít a klub, akkor különleges besorolást kap.
Ehhez szükség van arra, hogy A licenszes edzőt alkalmazzanak, legalább hatszor vagy hétszer eddzenek egy héten, és az ifjúsági csapatuknak a legmagasabb osztályban kell játszania. Ez a besorolás pénztámogatással is együtt jár. A szövetség az államtól kap egy bizonyos összeget, azonban azt mi döntjük el, hogy azt hogyan osztjuk szét. Ehhez használjuk a már említett kritériumrendszert.
Skandináviában jellemző a kettős karrierépítés a játékosokra, és az akadémián önök is támogatják a játékosokat a továbbtanulásban és a munkavállalásban egyaránt. Ennek a megközelítésnek milyen előnyei vannak?
Azt szeretnénk ezzel elérni, hogy több ideig kézilabdázzanak. Svájcban ugyanis a professzionális sport mint munkavállalási forma nem olyan elfogadott társadalmilag, összehasonlítva más országokkal. Amikor 15-16 évesen hozzánk kerülnek az akadémiára a játékosok, egy úgynevezett talent manager kezd el velük foglalkozni. Hozzá mind sporttal, mind tanulmányokkal kapcsolatos problémákkal fordulhatnak a fiatalok. Amikor végeznek a középiskolával, a talent manager segít nekik abban is, hogy melyik város, melyik egyetem a legmegfelelőbb arra, hogy a sport- és civil karrierjüket egyszerre tudják építeni.
Ez a fajta karriertámogatás a professzionális sportkarrieren is túlmutat?
Egy tanácsadó vállalattal nemrég kötött a szövetség szerződést arról, hogy a játékosainkat a sportkarrierjük végén támogatják a civil szférába való integrálódásban. Amit én személyesen fontos ügynek tartok még, hogy jelenleg is tárgyalunk egy biztosítócéggel.
A biztosító így fizetne a játékosoknak baj esetén, akik így nagyobb anyagi biztonságban tudnának felkészülni a civil munkavállalásra, és a biztosítás tudatában bevállalnának további 2-3 évet a profi sportpályafutásban.
A beszélgetésünk és a honlapjukon leírtak alapján is nagyon hasonlít a projektjük a holland kézilabdázáséra, amely a női szakágban úgy nyert világbajnokságot, hogy nincsen profi hazai bajnokságuk.
Bármennyire is szeretnénk, hogy erősebb legyen a bajnokság, női vonalon a fejlődéshez muszáj külföldön játszaniuk a válogatott játékosainak. A svájci bajnokság gyakorlatilag egy tanulóliga, de 19-20 évesen váltaniuk kell a lányoknak, és külföldre menniük. Az kimondott elvárás, hogy az akadémiáról való kikerülés után külföldre, erős bajnokságba igazoljanak a kézilabdázóink. Amikor megálmodtuk a svájci központi akadémiát, a holland rendszer volt az előttünk álló példa.
A Vision 2025 nevű stratégiájukban önök azonban a bajnokságaik erősítését tűzik ki célként mindkét szakágban, bár a férfiaknál már most is jelentős erőt képvisel a Kadetten Schaffhausen vagy az Andy Schmiddel felálló Kriens-Luzern.
A férfiaknál több profi klub is van, emiatt sem hoztunk létre eddig központi akadémiát. Ugyanakkor a női szakághoz hasonlóan ugyanazon a helyen és ugyanabban a rendszerben szeretnénk nyitni a fiúknak is 2025-ben. Jelenleg ezt a szerepet a Schaffhausen tölti be, ahol hasonlóan működik az utánpótlás-nevelés, mint a lányoknál a központi akadémián. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a központi akadémia helyettesítené a schaffhausenit, hanem egymás mellett működnének, valamint egy további akadémiát is nyitnánk a férfiszakágban az említett kettő mellett.
Miben látja a férfi- és a női szakág közti legnagyobb különbséget utánpótlás-nevelési szempontból?
A fiúknál kicsit nehezebb elérni, hogy a játékosok fejlődjenek.
Úgy látom, hogy 18-19 éves korban nem játszanak eleget, és nincs elég lehetőségük egyéni fejlesztő edzésekre sem, mert folyamatos a mérkőzésterhelés és az eredménykényszer.
Magyarországon a 2022-es Európa-bajnokság előtti időszakban több nagy csarnokot is átadtak, azonban ezeknek a kihasználtsága rendkívül alacsony, míg a fenntartási költségeik a gazdasági válság miatt nőnek. Hogyan lehet a kézilabdát fenntartható, nyereséges üzletté tenni ma Svájcban?
Sok kisebb csarnokunk van, de az elkövetkező években több nagyobb arénát is tervezünk átadni. Mi viszont nem akarunk tízezres csarnokokat, inkább kétezer és négyezer fő közötti férőhelyszámban gondolkodunk. Ráadásul ezek a létesítmények nem kézilabda-specifikusak, hanem koncerteket is lehet bennük tartani, valamint olyan helyre épülnek, ami közel van más vállalatok irodaházaihoz, és ők is kibérelhetik a csarnokot bizonyos eseményekre. Az arénák tervezésekor integrált megközelítést kell alkalmazni úgy, hogy azok ne csak a kézilabdára vagy úgy általában a sportra specializálódjanak, hanem legyenek bennük például irodahelyiségek is. Így sokkal könnyebb nyereséges üzleti modellt kialakítani.
(Borítókép: A svájci Lenny Rubin (j) és az osztrák Tobias Wagner a férfikézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában az E csoportban játszott Ausztria–Svájc-mérkőzésen Kairóban 2021. január 14-én. Fotó: Anne-Christine Poujoulat / MTI / EPA / AFP)