Index Vakbarát Hírportál

Ez nem tartott sokáig: máris távozik a ferencvárosiak vezetőedzője

2023. október 4., szerda 10:38

A Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Martin Albertsen kérésére közös megegyezéssel szerződést bontott a klub és a dán szakember.

A csapat irányítását ideiglenesen az eddigi másodedző, Allan Heine veszi át – számolt be honlapján szerdán a zöld-fehér klub.

Albertsen 2002-ben a Viborg HK vezetőedzője lett, bajnokságot, kupát és EHF-kupát nyert a nagy múltú dán együttessel. Ezt követően 2004-ben a német Leipzighez igazolt, amellyel két évvel később elhódította a bajnoki trófeát és a kupát is. 2014 decemberében vette át a német Bietigheim irányítását, és a klubot története első bajnoki címéhez segítette 2017-ben, sőt, ugyancsak ebben az évben EHF-kupa-döntőt is játszhatott, de a Rosztov-Don ellen végül alulmaradt együttesével.

2019-ben is bajnokságot nyert a Bietigheimmel, majd 2020-ban távozott. 2018-tól párhuzamosan betöltötte a svájci szövetségi kapitányi posztot is, a válogatottat 2022-ben története során először kijuttatta az Európa-bajnokságra, illetve ő felelt 2020 óta a svájci kézilabda akadémia munkájáért is. Ezekről a tisztségeiről lemondott, amikor júniusban kinevezték a 15 év után távozó Elek Gábor helyére.

Irányításával az FTC-Rail Cargo Hungaria mind a négy bajnokiját megnyerte, a Bajnokok Ligájában azonban az elmúlt idény döntőse három vereséggel és egy döntetlennel mindössze a hetedik, utolsó előtti helyen áll a csoportjában. Kikapott otthon a Metztől (38–25) – ez volt az FTC egyik legsúlyosabb hazai veresége a BL-ben –, a címvédő Vipers Kristiansand (37–26) és a Krim Mercator Ljubljana vendégeként is (32–26), majd otthon döntetlent játszott Korsós Dorina csapatával, a román Rapid Bucurestivel (24–24).

A 49 éves dán szakembernek mindössze nyolc tétmérkőzés jutott az FTC-Rail Cargo Hungaria kispadján. 

(MTI/Index)

Rovatok