Index Vakbarát Hírportál

Középdöntős a vb-n a magyar válogatott, a csoportelsőség a tét hétfőn

2023. december 2., szombat 22:16

A magyar női kézilabda-válogatott a várthoz hasonlóan simán, 39–20-ra győzte le Kamerun nemzeti csapatát a norvég-svéd-dán közös rendezésű kézilabda-világbajnokság második csoportmérkőzésén, a továbbjutás így már nem kérdés, a hétfői, Montenegró elleni találkozón dől el a csoportelsőség.

A csütörtöki, Paraguay elleni kezdés inkább egy felkészülési mérkőzéshez hasonlított, hiszen a mieink hamar, már az első félidő közepén gyakorlatilag eldöntötték a találkozót. A végére pedig csak nyílt az olló, és végül kiütéses, 23 gólos győzelmet (35–12) arattak Böde-Bíró Blankáék.

Az előző keretből hiányzó felnőttválogatott-újonc, Bukovszky Anna, illetve a Mosonmagyaróvár átlövője, Albek Anna most bekerültek a 16 nevezett játékos közé, az előző mérkőzésen megsérülő Győri-Lukács Viktória és Márton Gréta volt a két kimaradó játékos.

Ideges kezdés, technikai hibák és rontott lövés után Sonyo Nnomo Marlaine lerohanásból szerezte meg a mérkőzés első gólját, Vámos Petra pedig betörésből azonnal válaszolt is rá. Majd következett két gyors Töpfner és Klujber-villanás, illetve Kuczora közbelövéssel lepte meg az ellenfelet. Ezután egy válasz Kameruntól, így a különbség gyorsan meg is nőtt a két együttes között: 10 perc után 6–3 volt az állás. A magyar válogatott már minden poszton megvillant, Szemerey Zsófi is hozzátette a magáét a kapuban, és a fehér mezesek nem hagyták szóhoz jutni az afrikai ellenfelet.

Gyakorlatilag lerohanásgólokat szereztek, így pedig már a 21. percben megvolt a tízgólos különbség: 14–4. Az utolsó percekben Vámos és Füzi-Tóvizi kiállításával kettős emberhátrányban játszott Golovin Vlagyimir együttese, ami a kapott gólokon meg is látszódott, de ennek ellenére is tartani tudta a már szemmel látható differenciát, így az első félidőt 18–8-as állással fejezték be az együttesek.

A magyarok védekezése felpuhult, a kameruniak gyorsan lőttek is hármat, de a válasz így sem maradt el: többek között első találatát jegyezte a világbajnokságon az ősszel klubcsapatot váltó Bordás Réka is, ezzel a magyar mezőnyjátékosok mindegyike szerzett már gólt a nagy tornán. Szűk negyven percen belül már a 13 gólos különbséget is elérték a fehér mezesek (26–13).

Az utolsó negyedóra a szebbnél szebb megoldásokról szólt. A Vác fiatal kapusa, Bukovszky Anna is megkapta a lehetőséget, és rögtön egy ziccer és egy távolról érkező lövés védésével mutatkozott be. A végeredmény 39–20 lett.

A D csoportból a szlovén válogatott is a középdöntőbe jutott az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon, mivel a csoportkör második fordulójában, szombaton hat góllal kerekedett Angola legjobbjai fölé.

A magyar válogatott hétfőn 20:30-tól a csoportkör rangadóján a szintén két sikerrel kezdő Montenegróval találkozik a legjobb nyolc közé kerülés szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen.

Golovin: az volt a cél, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint az volt a magyar válogatott célja, hogy ott folytassa, ahol a Paraguay elleni nyitókörös találkozón abbahagyta – idézte a szakembert az Magyar Távirati Iroda helyszíni különtudósítója.

„Az volt a cél, hogy például a védekezésben folytassuk ott, ahol abbahagytuk, ez nagyjából fél órán át működött” – fogalmazott. Mint mondta, inkább mindenki labdával kezdeményezett, ami nyitott védekezés ellen nem működik, emiatt volt sok labdaeladás. Okozhatta-e izgulás a félidők elején tapasztalt pontatlan perceket, azt felelte: nagyon figyelnek rá, de lehet, hogy közrejátszott.

„Dadogós volt akkor a játék, sok volt a pontatlanság, gyorsabban futottunk, mint a labda ment, ennek is köszönhető.”

Rámutatott: a Montenegró elleni rangadó előtt még egy napjuk van a felkészülésre. A kulcsmérkőzés előtt fontos, hogy szét tudták osztani a játékidőket, már mindenki tapasztalta a vb légkörét. Klujber Katrin játékideje volt több az ideálisnál, rá a balkániak ellen is nagymértékben lesz szükség, ezért kapott az első félidőben 17, a másodikban 15 percet, ami jót tett az erőállapotának.

A születésnapján négyszer eredményes Albek Annát a találkozó után énekkel köszöntötték a szurkolók.

„Hidegrázós, nagyon jó érzés a nemzeti csapatban ünnepelni a születésnapomat. Kiskorom óta ez volt az álmom, hogy majd pályán lehessek ekkor, hiszen a világversenyek mindig ekkor vannak, mindig úgy tekintettem a tévén keresztül ezekre a meccsekre, mint külön születésnapi ajándékokra. Nagyon jó érzés volt a pályán lenni” – fejtette ki az első találkozót betegség miatt kihagyó Albek, aki egész héten a csapattal edzett, így teljesen fittnek érzi magát. Nem volt elégedett a teljesítményével, mivel nem használta ki valamennyi lehetőségét. Előretekintve kiemelte, mindenki nagyon motivált az együttesből, mivel tudják, mennyi múlik rajta, komolyan veszik a feladatot és meg szeretnék ragadni a lehetőséget.

Az eredeti posztját tekintve beálló Füzi-Tóvizi Petra rövid időre kényszerből a szélen játszott. Mint elismerte: van még mit fejlődnie ezen a területen. A kameruniakat kiszámíthatatlan stílusúaknak nevezte.

„Ez volt benne a nehéz, szerintem néha még ők sem tudták, hogy mit szeretnének. A montenegróiak teljesen más stílusban játszanak, az kicsit közelebb áll hozzánk, mint ez."

Női világbajnokság, csoportkör, 2. forduló:

B csoport:
Magyarország–Kamerun 39–20 (18–8)
Montenegró–Paraguay 41–26 (17–15)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Magyarország 4 pont (74–32), 2. (és továbbjutott) Montenegró 4 (66–37), 3. Kamerun 0 (31–64), 4. Paraguay 0 (38–76)

F csoport (Herning):
Lengyelország–Japán 32–30 (15–15)
Németország–Irán 45–22 (25–12)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Németország 4 pont (76–52), 2. (és továbbjutott) Lengyelország 4 (67–45), 3. Japán 0 (60–63), 4. Irán 0 (37–80)

D csoport (Stavanger):
Franciaország–Izland 31–22 (20–10)
Szlovénia–Angola 30–24 (14–11)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Szlovénia 4 pont (60–48), 2. (és továbbjutott) Franciaország 4 (61–51), 3. Angola 0 (53–60), 4. Izland 0 (46–61)

H csoport (Frederikshavn):
Hollandia–Kongó 40–20 (20–9)
Csehország–Argentína 31–22 (16–10)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Hollandia 4 pont (81–46), 2. (és továbbjutott) Csehország 4 (63–44), 3. Argentína 0 (48–72), 4. Kongó 0 (42–72)

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, onnan az első két csapat kerül a negyeddöntőbe.

Rovatok