Index Vakbarát Hírportál

Montenegró és Horvátország is megelőzte női kéziseinket a vb-csoportban

2023. december 9., szombat 19:31

A montenegrói és a horvát válogatott is a papírformának megfelelően simán győzött a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntő mérkőzésein szombaton, ezzel a magyar csapat pontszerzési kényszerbe hozta a svédek elleni esti találkozón a negyeddöntőbe jutásért folyó versenyben.

A balkániak 29–21-re verték Szenegált, a nyugati szomszédunk pedig egy szűkösebb második félidővel, de még így is simán, 24–15-re múlta felül a sereghajtó Kamerunt. Montenegró ezzel két, Horvátország egy ponttal került elénk.

A montenegrói és szenegáli együttes eddig csupán egyszer találkozott, négy éve a vb csoportkörében 29–25-re nyertek a balkániak az afrikai együttes történetének első vb-meccsén. Ezúttal a negyeddöntőbe jutás szempontjából fontos két pontért lépett pályára az esélyesebb európai válogatott.

Mindkét oldalon sok volt a hiba a találkozó elején, miközben az első két szenegáli találatot szerző Fanta Keita öt perc elteltével sérülten bicegett le a pályáról. A montenegróiak melegedtek be hamarabb, bő tíz perc után 6–3 volt az előnyük, kapujukban a horvátok ellen súlyos térdsérülést szenvedett Marta Batinovics helyén Marina Rajcics kiválóan hatástalanította a távoli szenegáli próbálkozásokat. A korábban Siófokon kézilabdázó Hawa N’Diaye piros lapot kapott a 20. percben, a balkániak pedig egy közel tízpercesre nyúló szenegáli gólcsendet kihasználva hétgólos sorozattal idő előtt eldöntötték a találkozót.

A fordulást követően még visszafogottabb volt az iram, a montenegróiaknak tökéletes volt a tíz találat körüli különbség, az érezhetően elfáradó szenegáliakban pedig nem volt meg az erő a zárkózáshoz. A magabiztos, végül nyolcgólos (2921) montenegrói siker egyik kulcsa az volt, hogy Soukeina Sagna mindössze négyszer tudott eredményes lenni. 

A Horvátország–Kamerun-találkozó szintén nem sok megválaszolatlan kérdést hozott. Az afrikaiak szerezték a mérkőzés első gólját, utána viszont zsinórban 14 találat érkezett Katerina Jezicék oldaláról. Kamerun picit kozmetikázott a félidő végére, így 18–6-os állásnál mentek pihenőre. A horvátok „bennmaradtak az öltözőben”, az afrikai kapus, Marie Paule Balana fantasztikusan védett, így az első 10 percet 6–2-re nyerték (20–12). A horvátok közel 13 percig gólképtelenek voltak, de még ez is komolyabb veszély nélkül belefért, hiszen 24–15-re nyertek. 

A magyar válogatott 20:30-tól a társházigazda svédek ellen lépett pályára, és szenvedett 26–22-es vereséget, így eldőlt, hogy nem juthat negyeddöntőbe, viszont maradt esélye, hogy olimpiai selejtezőt érő helyen zárjon.

A hatosból az első két együttes kerül majd a negyeddöntőbe. Ez egyúttal jó eséllyel az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételt is jelenti, mivel a világbajnok (francia aranyérem esetén a második helyezett) kijut a jövő nyári párizsi olimpiára, a következő hat csapat pedig – amelynek még nincs kvótája vagy selejtezős helye – részt vehet az áprilisi selejtezőtornák egyikén.

A herningi középdöntős csoportban a két napja a dánok felett nagy meglepetésre diadalmaskodó Japán 32–28-ra kikapott a román csapattól.

Női világbajnokság, középdöntő, 2. forduló:   

I. csoport (Göteborg):
Svédország–MAGYARORSZÁG 26–22  (10–11)
Montenegró–Szenegál 29–21  (18–8)
Horvátország–Kamerun 24–15  (18–6)
Az állás:  1. Svédország 8 pont, 2. Montenegró 6, 3. Horvátország 5, 4. Magyarország 4, 5. Szenegál 1, 6. Kamerun 0

A 3. forduló programja, december 11. (hétfő):
Kamerun–Szenegál 15:30
MAGYARORSZÁG–Horvátország 18:00
Montenegró–Svédország 20:30

III. csoport (Herning):
Románia–Japán 32–28 (17–14)
Németország–Szerbia 31–21 (14–13)
Dánia–Lengyelország 32–22 (15–12)
Az állás: 1. Németország 8 pont, 2. Dánia 6, 3. Románia 4 (114–119), 4. Lengyelország 4/3 (93–116), 5. Japán 2/4, 6. Szerbia 0/4

Rovatok