Szerdán kiderült, hogy a 2023-as női kézilabda-világbajnokság elődöntőjébe Norvégia és Franciaország mellett a másik két skandináv társrendező, Svédország és Dánia került be. A svédek a negyeddöntőig csupán egyszer alulmaradt Németországot, a dánok pedig a magyarok középdöntős csoportjából másodikként továbbjutott Montenegrót múlták felül. Ezzel biztossá vált: francia–svéd, illetve norvég–dán elődöntőket rendeznek pénteken.
A második negyeddöntős nap első mérkőzésén Svédország nézett szembe Németországgal, ami a várakozásokkal ellentétben gyorsan el is dőlt.
Olivia Mellegard értékesített büntetőjével kezdődött a svéd gólgyártás, a kapuban Johanna Bundsen pedig gyakorlatilag a kezdés pillanatában lehúzta a rolót. Így kilenc perc után és 4–0-s svéd vezetésnél jött a német időkérés, előbb, mint az első góljuk. Egészen negyedórát kellett várni az első német találatra, de addigra lényegében el is dőlt a találkozó (7–1). A fehér mezesek sok technikai hibával játszottak, amikor aztán nagy nehezen lövésig jutottak, Bundsen a szemüket is kivédte, a svédek igazi örömjátékot játszottak. Emily Bölkék nem találták a vb-n mutatott formájukat, így a mérkőzés legnagyobb különbségével, 16–6-os skandináv vezetéssel mentek pihenőre a felek.
Bundsen a szünet után ott folytatta, ahol az első felvonás végén abbahagyta, és véletlen sem akart esélyt adni a németeknek a felzárkózásra, pedig a rivális kezdett volna életjelet mutatni magáról. Leginkább a kapusuknak köszönhetően, aki egyből két svéd ziccert meg is fogott a második játékrész elején, viszont támadásban továbbra sem jeleskedtek: 39 perc után jutottak el 10 gólig (18–10). Markus Gaugisch csapata magasabb hőfokon játszott, és az 55. percben fel is jött négygólos hátrányra, de a fordításhoz már nem volt elég idő, így a vereség biztos volt, a különbség maradt az egyetlen kérdés. Végül a németek 14–11-re behúzták a második félidőt, de a mérkőzést 27–20-ra a társházigazdák nyerték, és ezzel 2017 után újra a legjobb négy közé jutottak a vb-n. Ellenfelük pedig az olimpiai bajnok és a 2021-es vb-ezüstérmes Franciaország lesz pénteken.
A kései találkozón a tavalyi Eb-bronzérmes Montenegró a kontinenstorna ezüstérmesével, Dániával csapott össze, a csarnokban a skandinávoktól nem megszokott módon a sípszótól már óriási hangulatban.
A Győri Audi ETO KC korábbi játékosának, Anne Mette Hansennek a találata nyitotta a mérkőzést, majd gyors gólok következtek mindkét oldalon, szűk négy percen belül 4–2-re vezettek a házigazdák. Montenegró felvette a lépést a dánokkal színes támadójátékkal, pontos befejezésekkel, feszes védekezéssel és Marina Rajcsics fontos hárításaival, így negyedóra után 7–6-ra vezetett Montenegró. A dánokat láthatóan meglepte a balkániak kemény fellépése, felspannolta őket a helyzet, ami hat perc balkáni gólcsendet eredményezett, de ellépni nem tudott Dánia (8–8).
Jelzésértékű, hogy Jesper Jensen időkérése két gyors gólt és Sandra Toft-bravúrokat eredményezett. A montenegrói szövetségi kapitány érezte, hogy rossz periódusban van a csapata, tőle is érkezett az időkérés. A nagyobb különbségtől Rajcsics mentette a csapatot, így 13–10-es dán előnnyel ért véget az első harminc perc.
A dánok egy védéssel és hétméteresből szerzett két góllal kezdték a második félidőt, így a három gyorsan ötre duzzadt. Tatjana Brnovics javított a másik oldalon, de azonnal válaszolt is rá a hazai csapat. Dánia erődemonstrációt tartott az első percekben, szebbnél szebb találatokkal növelték az előnyüket, ezzel a balkániak már nem tudták tartani a lépést, ki is alakult a legnagyobb különbség: szűk 40 perc után 20–13.
Dánia hullámvölgybe került, ami egy utolsó lehetőséget adott Montenegrónak a zárkózásra, de a győri kapus fontos pillanatokban védett, és Bojana Popovics szövetségi kapitány sorozatos reklamálásának köszönhetően emberhátrányba is került a balkáni csapat. Montenegró az 52. percre óriási hajrával visszajött kettőre (22–20), az utolsó két percben egy gólra is feljöhetett volna a csapat, de Toft hárítani tudott, a dánok büntettek, a mérkőzés pedig eldőlt. Végül 26–24-re győzött Dánia, a negyeddöntő legizgalmasabb mérkőzése lett a Montenegró elleni összecsapás. A döntőbe kerülésért a dánokhoz hasonlóan a társházigazdával, a címvédő Norvégiával kell megküzdeniük.
A magyar női kézilabda-válogatott a vb 10. helyén , olimpiai selejtezőt érő helyen végzett. A kvalifikációs tornát tavasszal rendezik meg, Japán és Kamerun mellett a világbajnokság legjobb még nem kvótát szerző európai csapata – Norvégia és Franciaország biztos résztvevő, tehát Dánia vagy Svédország – lesz Böde-Bíró Blankáék ellenfele. A helyszín még nem ismert, a Magyar Kézilabda Szövetség pályázott a rendezésre, jövő héten születhet döntés.
Az elődöntő párosítása (pénteken játsszák):
Az 5–8. helyért párosítása (pénteken játsszák):
(Borítókép: Bo Amstrup / MTI / EPA)