Index Vakbarát Hírportál

Szenzációs fordítás, olimpiai selejtezőt ért a magyar női kézisek győzelme

2023. december 11., hétfő 19:37 | aznap frissítve

A magyar női válogatottat bravúros hajrával, 23–22-re legyőzte Horvátországot a dán-norvég-svéd közös rendezésű kézilabda-világbajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, hétfőn. Ezzel eldőlt, hogy a 10–3-as záró etapot produkáló magyarok a harmadik helyen végeznek a csoportjukban, és jövő tavasszal ott lehetnek az olimpiai kvalifikációs tornán.

A vb középdöntős szakaszában a házigazda Svédországtól elszenvedett szombati vereséggel biztossá vált, hogy a magyar csapat nem juthat a legjobb nyolc közé a tornán, azonban a végső helyezést, valamint az olimpiai álmokat tekintve a legfontosabb találkozója következett a rivális Horvátország ellen. Igaz, a mérkőzés az ellenfélnek is ugyanolyan fontos volt, lévén egy győzelem esetükben akár még negyeddöntős folytatást is ért. 

A két válogatott jól ismeri egymást, hiszen 29 alkalommal mérkőztek már meg, de az utóbbi három év összecsapásait tekintve a rivális áll jobban: a tavalyi Európa-bajnoki csoportkörben horvát győzelem született, hasonlóan a 2020-as kontinenstornához.

A találkozó két kimaradója magyar részről a sérült kapus, Szemerey Zsófi, valamint a DVSC Schaeffler jobbszélsője, Töpfner Alexandra volt.

Lendületes horvátok, kevés jó teljesítmény magyar részről

A mérkőzést a horvátok kezdték, Valentina Blazevic pedig büntetővel szerezte meg a vezetést, Győri-Lukács Viktória azonban lerohanásból egyenlített. A mieink eladták a labdákat, és nem találták Tea Pijevic ellenszerét, mindeközben a horvátok meg gyorsan lendületbe jöttek. Beállóból, szélről és átlövésből is jeleskedtek, így öt perc után 4–2-re vezettek. A magyarok nyolc percig gólképtelenek voltak, a nagyobb különbségtől Böde-Bíró Blanka fantasztikus védései mentették meg a csapatot, így szűk negyedóra után, csupán Győri-Lukács három góljával, 6–3-ra vezetett az ellenfél, jött is a magyar időkérés és frissítés.

Debreczeni-Klivinyi Kinga eredményes cserének bizonyult, két jó megoldásával felzárkóztak a magyarok 7–5-re, de még ez sem hozta meg a kellő lendületet a csapatnak. Az ellenfél kapusa teljesítményével, a csapat színes és jó megoldásokkal teli támadójátékával növelni tudta a mérkőzés elején kiépített háromgólos előnyét, így a 22. percben Nikolina Zadravec találatával már 10–6-ra vezettek a horvátok. Böde-Bíró védéseinek köszönhetően az utolsó pillanatban esély nyílt kétgólos hátrányra felzárkózni, de Pijevic hárítani tudta Márton Gréta második lövését is, így az átlövésből teljesen lefagyott magyarok 118-as hátrányból vághattak neki – kilencből semmi volt a mutató az első harminc percben – a második játékrésznek.

A végére feltámadtunk

A mieink passzívig játszották a második félidő első támadását, amiből nem sikerült gólt szerezni, ellentétben a horvátokkal, akik így négyre tudták növelni az előnyüket (12–8). Győri-Lukács és Vámos Petra gólt szereztek, a védekezés viszont továbbra sem állt össze, az ellenfél már a harmadik hétméteresét lőtte, így hat perc után 15–10 volt az állás Horvátország javára. 

A horvátok az előnyüket őrizve lassan építették a támadásokat, a mieink felzárkózását pedig a technikai hibák és rossz lövések nehezítették. A teljes összeomlástól Böde-Bíró védései mentették meg a csapatot. Klujber Katrin hetesével pedig 18–13–ra feljöttek a magyarok, de egy értékesített büntetővel ismét hat volt a különbség a két csapat között.

A hajrá előtt a magyar szövetségi kapitány ismét kihívta csapatát, ami után egy 4–0-s magyar széria következett: Szöllősi-Schatzl Nadine, Albek Anna, Klujber és Simon Petra góljaival gyorsan kettőre olvadt a hátrány (19–17).

Egy szempillantás alatt megváltozott a magyar válogatott támadójátéka, a 48. percben új mérkőzés kezdődött!

Az utolsó hét perc magyar emberelőnnyel indult, de az addig brillírozó Győri-Lukács nem tudott élni a lehetőséggel, a horvátok viszont elöl javítottak. Albek kapcsolt és egy gyors góllal kozmetikázott, majd az utolsó öt percre egy hetessel jött fel kettőre a magyar válogatott (22–20). Pásztor Noémi és Debreczeni-Klivinyi is büntetőt harcolt ki, Klujber mindkettőt gólra váltotta, így az 58. perc végén először egyenlített a magyar csapat (22–22).

A véghajrában Böde-Bíró ziccert hárított, Debreczeni-Klivinyi pedig megszerezte a vezetést (23–22), de nem tartott sokáig az öröm, mert Albeket kiállították és heteshez jutott az ellenfél, de a csapatkapitány ezt is hárította, így az utolsó 40 másodpercet előnyről kezdte Golovin Vlagyimir csapata. Az utolsó magyar támadást nem sikerült góllal befejezni, de az ellenfélnek már nem volt ideje támadást építeni, így fantasztikus utolsó negyedórát produkálva a magyar válogatott 23–22–re megnyerte az olimpiai selejtezőt érő összecsapást.

Japán, Kamerun és egy európai rivális lesz az ellenfél az olimpiai selejtezőben – reményeink szerint itthon

A párizsi olimpia női tornáján a franciák rendezőként biztos indulók, a vb előtt már Norvégia (Eb-győzelem), Brazília (Pánamerikai Játékok győztese), illetve kontinentális selejtezőtornán Koreai Köztársaság és Angola harcolta ki a részvételt. A most zajló vb-ről a győztes kvalifikál, illetve csúszik tovább a lehetőség, ha a már kvótások jutnak hozzá.

A vb-ről további hat válogatott szerez jogot a részvételre az olimpiai kvalifikációs selejtezőn, amit április közepén rendeznek. Az érintett 12 csapat három csoportba kerül, és az első, valamint a második helyezett utazhat majd Párizsba.

A magyarok helye a selejtezőben már biztos, a vb-n a negyeddöntősök közül Svédország, Montenegró, Németország, Dánia, Hollandia és Csehország van még versenyben az egyetlen direkt ötkarikás kvótáért, a többi együttes pótvizsgázhat. Európából még a spanyolok és a szlovénok vesznek részt az olimpiai kvalifikációban.

A világbajnoki tizedik helyezéssel eldőlt, hogy a magyar női kézilabda-válogatott a tavaszi olimpiai kvalifikációs tornán Japánnal, Kamerunnal és a most zajló vb-n párizsi kvótát nem szerző, legjobb helyezésű európai csapattal találkozik.

A magyar szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint az áprilisi  selejtező torna megrendezésére pályázni kellett, az MKSZ ezt megtette. A nemzetközi szövetség a jövő héten dönt a rendezőkről, írja az MTI.

Női világbajnokság, középdöntő, 3. forduló:

I. csoport (Göteborg):
MAGYARORSZÁG–Horvátország
 23–22 (8–11)
Szenegál–Kamerun 22–20 (7–12)
Svédország–Montenegró 32–25 (15–9)
A végeredmény: 1. Svédország 10 pont, 2. Montenegró 6, 3. Magyarország 6, 4. Horvátország 5/5, 5. Szenegál 3/5, 6. Kamerun 0/5


III. csoport (Herning):
Románia–Lengyelország 27–26 (13–10)
Japán–Szerbia 22–20 (9–8)
Dánia–Németország 30–28 (15–13)
A végeredmény: 1. Dánia 8 pont, 2. Németország 8, 3. Románia 6, 4. Japán 4, 5. Lengyelország 4, 6. Szerbia 0

(Az első két helyezett negyeddöntőbe jutott, azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény rangsorolt.)

A negyeddöntő párosítása és programja:

kedd:
Franciaország–Csehország 17:30
Hollandia–Norvégia 20:30
szerda:
Svédország–Németország 17:30
Dánia–Montenegró 20:30

(Borítókép: Gyõri-Lukács Viktória az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában játszott a Magyarország–Horvátország mérkőzésen a svédországi Göteborgban 2023. december 11-én.  Fotó:  Illyés Tibor / MTI )

Rovatok