Index Vakbarát Hírportál

Súlyos magyar vereség a férfi kézi-Eb-n, távolodóban az elődöntő

2024. január 22., hétfő 22:06

A magyar férfi kézilabda-válogatott hétfőn csak az első félidőben tartotta a lépést a házigazda német együttessel, amelytől végül 35–28-ra kikapott Kölnben, az Európa-bajnokság középdöntős körének harmadik fordulójában. A mieink négy ponttal várják az utolsó, franciák elleni szerdai fellépést, és elődöntős részvételük már nem csak a saját kezükben van. Ehhez ugyanis két riválist, az osztrákot és a németet kellene megelőzni. Az esély csupán matematikai, de legalább az még él.

A német csapat a franciáktól elszenvedett vereség miatt pont nélkül érkezett a középdöntőbe, ahol az első találkozón legyőzte Izlandot, majd szombaton úgy játszott meglepetésre döntetlent Ausztriával, hogy az utolsó 10 percre fordulva még öttel ment az ellenfél. A mieink elleni összecsapás előtt a német válogatott három ponttal a tabella negyedik helyén állt, így hozzánk hasonlóan számukra is sorsdöntő volt a hétfői találkozó.

A magyar csapat a középdöntőben kikapott az osztrákoktól, utána viszont javított a horvátok ellen, így négy pontjával – ugyanannyival, mint az osztrákok – a tabella második helyén várta a fontos ütközetet.

A két válogatott egymás elleni 12 tétmérkőzéséből négy magyar, hét német győzelem és egy döntetlen született. Legutóbb 2022-ben két felkészülési mérkőzésen találkozott egymással a két nemzeti csapat: az első meccs döntetlennel zárult, a másodikat pedig egy góllal nyerte a magyar válogatott. 

A hétfői játéknapot az Izland–Horvátország nyitotta, amelyen az északi csapat kétgólos hátrányból fordított, és nyert végül öt góllal. A második mérkőzés, az osztrák–francia párharc számunkra már sokkal fontosabb volt: az Eb-n az nem meglepetés, hogy a szomszédunk elképesztő formában játszik, az már inkább, hogy az olimpiai címvédőt az 50. percig szorongatni tudta, de a hajrában elszakadt a sztárcsapat, amely 33–28-ra győzött, és biztosította elődöntős helyét.

A magyar válogatottból a németek elleni találkozón Andó Arián, Krakovszki Bence, Krakovszki Zsolt és – fokozódó térdfájdalmai miatt – Máthé Dominik maradt ki. A friss édesapa, Rosta Miklós pedig visszatért Kölnbe, és a magyar szövetség korábbi tájékoztatásával ellentétben mégis tagja volt a meccskeretnek.

Lendületes kezdés, rengeteg technikai hiba 

A magyar válogatott a német csapat mellett további húszezer hazai szurkolóval találta magát szemben a Lanxess Arénában , de ez nem zavarta meg a kezdésnél.

Bodó Richárd és Lékai Máté góljaival indítottak a mieink, a túloldalon pedig a Bodó-bombákhoz hasonlóan, távoli lövésekkel operált az ellenfél, ám az ötödik percben Bartucz László védéseinek és Bánhidi Bence vonalgóljának köszönhetően már két találattal vezettek a piros mezesek (5–3). A magyarok támadójátéka azonban megakadt, egymás után négy technikai hibát követtek el támadásban, amit a németek könyörtelenül ki is használtak. Szűk 12 perc után a THW Kiel szélsője, Rune Dahmke értékesített ziccerével így ismét döntetlen állt az eredményjelzőn (7–7).

Mindkét csapat sok hibával játszott elöl és hátul is, de szerencsére a mieinknek mindig volt egy-egy jó megoldása, és rendre mi szereztük meg a vezető találatot. Fazekas Gergő sokadik jó megmozdulása aztán gólt, és ismét vezető találatot ért (12–11). A 20. perc környékén jött a nekünk nem kedvező fordulat: leginkább Sebastian Heymann lövéseinek, és a mieink elképesztő mennyiségű hibájának köszönhetően átvette a vezetést a házigazda, de egy gólnál messzebbre nem engedtük az ellenfelet. Ennek ellenére Chema Rodríguez szövetségi kapitányunk a félidő végén kikérte első idejét, csak sajnos a megbeszélés ellenére sem nekünk jött ki jobban a véghajrá, és a németeknél volt a minimális fór az első harminc perc után (18–17).

Magyar vesszőfutás a szünet után

A fordulás után három hibával kezdtek a magyarok, amit könyörtelenül büntettek a németek, és négy perc után, 20–17-es állásnál a magyarok szövetségi kapitánya kénytelen volt kikérni a második idejét. Az ellenfél védőfala rendkívül masszívan zárt, de hosszú idő után Ancsin Gábor távolról csak megszakította a magyar gólcsendet. A csapat azonban továbbra sem tudott túllendülni a holtponton, rengeteget hibázott, és láthatóan szenvedett. Chema Rodríguez így kénytelen volt taktikát váltani, és elővenni a hét a hat elleni játékot. Ez támadásban rögvest hatásosnak bizonyult, de az ellenfél résen volt, és azonnal kaptuk belőle az üres kapus gólt (24–20).

Küzdött a magyar csapat, de nem tudta megállítani a németek elképesztő menetelését. A 48. percre pedig kialakult az addigi legnagyobb, hatgólos különbség, és elúszni látszott a találkozó (28–22). Több lehetősége is volt Fazekaséknak a zárkózásra, de nem tudtak vele élni, a németek viszont minden pozícióból és módon betaláltak, így a véghajrát már behozhatatlan előnyről kezdték Knorrék (30–25). A magyarok játéka teljesen szétesett a végére, a németeknek viszont ahogy a meccs szinte egészében, az utolsó percekben is minden ült, és végül hétgólos különbséggel nyertek (35–28), a győzelemmel pedig a tabella második helyére léptek.

A csoportban pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, így az osztrákok most, az utolsó kör előtt rosszabb gólkülönbséggel ugyan még mögöttünk állnak a tabellán, a végelszámolásnál azonban ez nem maradna így. A csoportok harmadik helyezettjei az ötödik helyért játszhatnak a tornán. Zárásként a magyarok a már biztos elődöntős franciákkal találkoznak, az osztrákok Izlanddal, a németek a horvátokkal meccselnek.

Férfi kézilabda-Európa-bajnokság, középdöntő, 3. forduló:

I. csoport (Köln):

Az I. csoport állása: 1. (és továbbjutott) Franciaország 8 pont (139–122), 2. Németország 5 (113–107), 3. Magyarország 4 (119–116), 4. Ausztria 4 (108–112), 5. Izland 2 (116–128), 6. Horvátország 1 (116–126)

A csoport további programja (szerdán játsszák):

(Borítókép: Bánhidi Bence a Németország–Magyarország kézilabda-mérkőzésen Kölnben 2024. január 22-én. Fotó: Lars Baron / Getty Images Hungary)

Rovatok