Index Vakbarát Hírportál

A magyar válogatott kapitánya szerint az első mérkőzés sorsdöntő lehet az olimpiai selejtezőben

2024. március 11., hétfő 19:52

A csütörtökön kezdődő hazai rendezésű férfi kézilabda olimpia selejtező rajtja előtt sajtótájékoztatón vett részt a válogatott – olvasható a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján. A rendezvényen megszólalt a szövetségi kapitány, Chema Rodríguez, valamint az elnökségi tag Nagy László, és a visszatérő csapatkapitány, Mikler Roland is. A spanyol szakember kiemelte: az első mérkőzés Tunézia ellen sorsdöntő lehet, még úgy is, hogy az afrikai csapat a négy résztvevő közül talán a legesélytelenebb.

Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja, a nemzeti együttes csapatvezetője elmondta, hogy a cél természetesen a párizsi olimpiára való kijutás, ami óriási fegyvertény lenne, hiszen legutóbb 12 éve szerepelt az ötkarikás játékokon a férfiválogatott. –  Nagy drukkolok személyesen is a csapatnak, és kívánom, hogy együtt kivívják a részvételt!

„Három meccs, három mondat. Egy család vagyunk! Egy célunk van: ott lenni az olimpián. Hajrá, magyarok!” – kezdte magyar nyelven a hétfői sajtótájékoztatót a spanyol mester, – akivel a napokban hosszabbította meg szerződését a szövetség. Hozzátette, pénteken este kezdődött a felkészülés, de akkor még nem teljes csapattal, hiszen voltak olyan játékosok, akik hétvégén meccset játszottak a klubjukban, ám vasárnap óta teljes a keret.    

Négy nap alatt három mérkőzés vár ránk, nagyon kemény torna lesz. Sosem könnyű elkezdeni egy tornát, számomra az első meccs a legfontosabb, az sorsdöntő lehet. Tunézia ellen mindenképpen nyernünk kell, hogy a további találkozókon legyen esélyünk a továbbjutás kiharcolására

– mondta a válogatottat 2022 óta irányító Rodríguez.

Mint kifejtette, az észak-afrikai csapat fizikálisan nagyon erős, remek átlövőkkel, erős beállókkal és gyors szélsőkkel rendelkezik, illetve a játékosként kétszeres világbajnok francia Patrick Cazal személyében kiváló edzője van. Meglátása szerint papíron a legerősebb, legesélyesebb csapat a csoportban Norvégia, amely szinte mindig jól teljesít, minden posztra két klasszis játékosa van, akik a Bajnokok Ligájában edződnek. Válogatottjukra jellemző a kemény védekezés, a gyors ellenakciók és a kiváló kapusteljesítmény, vagyis a játék minden elemében nagyon magas szinten tud teljesíteni.

A portugál válogatottat némileg hasonlónak tartom a magyarhoz: sok tapasztalt klasszis játékossal, sok fiatal tehetséggel, és ha a beállókat, ha az átlövőket, ha a kapusokat nézzük, tele van a keretük nagyszerű kézilabdázókkal” – folytatta a magyarok kapitánya. Hozzáfűzte, a portugálok a Benfica, a Sporting CP, illetve a Porto csapatában a hazai bajnokságban megszokták, hogy nyomás alatt játsszanak.

Minden vágyunk, hogy kijussunk az olimpiára” –  mondta zárszóként Rodríguez.

Az olimpiai selejtezőn ismét Mikler Roland lesz a válogatott csapatkapitánya. A Szeged kapusa kihagyta a januári Európa-bajnokságot, amelyen a magyarok – történetük legjobb eredményét elérve – az ötödik helyen végeztek. Mint elmondta, egyrészt nagyon büszke volt a csapatra, másrészt nehezen élte meg, hogy csak a televízión keresztül kísérhette figyelemmel honfitársait.

Sok év után maradtam otthon egy világverseny helyett, de nem sérülés, hanem a saját döntésem miatt. Faramuci helyzet volt számomra. Sokat szurkoltam, sokszor beszéltem az ott lévő kapusokkal, de nem kívánom senkinek, amit otthon átéltem” – mesélte a keret rangidőse.

Hangsúlyozta, nagyon örül, hogy újra csatlakozhatott a csapathoz, és nagyon reméli, hogy tud majd segíteni a pályán a többieknek.    

Már jártam olimpián, átéltem azt, amit ez az egész adni tud. Szeretnék még egyszer ott lenni, és még egyszer, utoljára megélni ezt az élményt 

–  mondta Mikler, aki nemrégiben az Indexnek adott interjújában mondta el, hogy a selejtező, kijutás esetén pedig az olimpia lesz az utolsó megméretése a válogatottban.  

A magyar együttes csütörtökön 21 órától Tunéziával, szombaton 19.30-tól Norvégiával, vasárnap 21 órától pedig Portugáliával játszik. 

A magyar válogatott kerete az olimpiai selejtezőn:

 Szövetségi kapitány: Chema RODRIGUEZ

 Az olimpiai selejtezőre 18 játékos nevezhető, közülük kerül ki a mérkőzésenként pályára lépő 16 játékos. A torna alatt a 18-as és a bő (35 fős) keret között 5 cserére van lehetőség. 

Az olimpiai selejtező programja: 

Március 14., csütörtök:

Március 16., szombat:

Március 17., vasárnap:

A csoport első két helyezettje jut ki a párizsi olimpiára.

A párizsi olimpia férfi kézilabdatornájának biztos résztvevői: Franciaország (rendező), Dánia (világbajnok), Egyiptom (Afrika-bajnok), Argentína (a Pán-Amerikai Játékok győztese), Japán (ázsiai olimpiai selejtező győztese), Svédország (Eb-bronzérmes, az Európa-bajnok jogán) 

A további selejtezőcsoportok: 

1. csoport (Granollers, Spanyolország): Spanyolország, Szlovénia, Bahrein, Brazília

2. csoport (Hannover, Németország): Németország, Horvátország, Algéria, Ausztria 

Rovatok