A magyar női kézilabda-válogatott minden várakozást felülmúló kezdéssel, majd a meccs jelentős részében Böde-Bíró Blanka bravúrjainak és a Klujber–Kuczora-kettős támadójátékának köszönhetően 28–25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai kvalifikációs torna második napján. A mieink ezzel óriási bravúrt értek el, és karnyújtásnyira kerültek a párizsi játékokon való részvételtől.
A legfontosabb, hogy lassítsuk a játékukat! – mondta egy nappal korábban Simon Petra a svédek elleni találkozó legfontosabb taktikai kihívásáról. A Ferencváros 19 esztendős irányítója négy góllal vette ki a részét a britek elleni 49–11-es sikerből, és ha más nem, az igencsak furcsa felvezetés mellett megtartott olimpiai selejtezőnek legalább annyi hasznot tulajdonított: épülhetett a magyar válogatott tagjainak önbizalma.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány már kevésbé volt pozitív, a tréner úgy vélte, a Nagy-Britannia elleni mérkőzésnél egy edzés is intenzívebb lett volna. Az ellenfél pedig annyira ad hoc építette a támadásait és próbálta megoldani a védekezését is, hogy istenigazából gyakorolni sem lehetett túl sok mindent. A svédek ellen ugyanis nehéz elképzelni, hogy akár a szélsőinknek, akár a beállósnak annyi helyet hagyjanak, mint a szigetországiaktól kaptunk. Hát még az, hogy a hét a hat elleni játékból 5–0-s vereséggel jöjjenek ki – már ha egyáltalán lesz a meccsnek olyan pontja, amikor a skandinávok egyáltalán rákényszerülnek ilyesfajta eszközök bevetésére.
A svédek elleni mérkőzés merőben másnak ígérkezett. Ahogyan – minden tisztelet megadása mellett – tudtuk, hogy a britekkel szemben több osztálynyi különbség van a javunkra, úgy a sárga-kékekkel szemben abban lehettünk biztosak, hiába fognak ki Füzi–Tóvizi Petráék jó napot, ha nekik is az lesz, valószínűtlen, hogy nyerhetünk. Azt azonban a japán elleni nyitómeccsük alapján nehéz lett volna előre megjósolni, milyen lábbal is kelnek a tokiói olimpia negyedik helyezettjei.
Hiába győztek ugyanis 35–28-ra, az ember érzése az volt, több, tőlük szokatlan hibát is vétettek összjátékban, és sokszor a tempó sem volt olyan elsöprő, mint előzetesen várni lehetett. Nem véletlen, hogy a meccs első negyedében Japán remekül tartotta magát, és – ha nem is olyan nagyon hosszú ideig –, de levegőben lógott a meglepetés. A Főnix Aréna sajtólelátóján pedig egymást faggattuk újságírók, vajon ellenünk tartalékolnak vagy…?
Ami tény: a svédek elleni legutóbbi két mérkőzésünket elbuktuk. A tavalyi világbajnokságon 26–22, a még egy évvel korábbi Európa-bajnokságon 30–25-re maradtunk alul. Pozitív emlékünk épp a tokiói olimpiáról van, akkor 26–23-ra sikerült győzni. A sikert azonban árnyalja, hogy a svédek számára biztos csoportelsőként már nem sok tétje volt a találkozónak, míg a mieink az „életükért harcoltak”, ugyanis bravúrgyőzelem nélkül negyeddöntő helyett a másnapi csomagolás és hazaút várta volna Klujber Katrinékat. A viszonylagos közelmúltban, 2020-ból akad még egy barátságos meccsen elért egygólos sikerünk – és ennyi.
Simon kezdés előtt még a Vipers játékmesterét és a válogatott csapatkapitányát, Jamina Robertset emelte ki. Mondván a 33 éves irányító körüli levegő „elszívása” kecsegtethet még magyar szempontból bravúros végeredménnyel a meccsen. Márpedig Roberts játékperceit nem vitte túlzásba Tomas Axnér szövetségi kapitány. Az alapemberek közül öten is jóval több időt töltöttek a pályán. A hat lövésből öt gólig jutó Elin Hansson majdnem 55-öt.
A britek ellen egy félidőt kapó Szemerey Zsófi helyét Böde-Bíró Blanka, Pásztor Noémiét pedig Albek Anna vette át a meccskeretben. Klujber rögvest az első végigvitt akciónkból kiharcolt egy hetest, amit aztán magabiztosan értékesített is, ráadásul még két perc emberfór is járt hozzá. Bármennyire is hitetlenkedett, Emma Lindkvist mehetett pihenni, mielőtt egyáltalán megizzadhatott volna.
Noha messze volt a telt ház, a csütörtökinél jóval nagyobb létszám jött össze a lelátón, ez pedig jelentősen nagyobb hangerőt is jelentett annak irányából. A ritmusos éltetésbe még a Főnix felső karéja is beleremegett, amint Kuczora Csenge kétgólosra növelte a fórt (2–0). Hiába egészültek ki a svédek, jó védekezéssel esélyt kaptunk arra, hogy hárommal is meglépjünk, Klujber lövése azonban csak nem akart beperdülni a kapufáról. Eltelt a negyedik perc is, a skandinávok pedig még mindig találat nélkül álltak. Hergelte magát a közönség és a csapat is, noha a befejezések nálunk is döcögtek, ezúttal Vámos Petra betörési kísérletét fújták le belemenésnek.
A hatodik perc 3–1-es magyar vezetésről indult Klujber bombájának köszönhetően – a kapufa ezúttal befelé segítette a labdát. Hét perc után pedig már 4–1 volt ide – Klujber újabb hetesével. A Fradi kiválósága nagyon bekezdett, és ha valamiben, hát abban azért reménykedhettünk, hogyha ő jó napot fog ki, az a társakra is hatással lesz. Alig kezdődött el a nyolcadik perc, Axnér máris időt kért. Ennél nagyobb dicséretet nehéz elképzelni a mieink rajtjával kapcsolatban (4–1).
Az időkérés után nem sokkal emberhátrányba is kerültünk, de Bíró nagy bravúrral megfogta Lindkvist lövését. Mi pedig kapus nélkül támadva 5–1-re növeltük az előnyt. Ráadásul sikerült annyi ideig húznunk, hogy a svédeknek csak egy támadásra maradjon esélyük Papp Nikoletta kiállítása alatt. Azt gólra váltották, de mi meg kiegészülve lőttünk szinte azonnal Johanna Bundsen hálójába – a 10. perc 6–2-es magyar fórral ért véget. Klujber mellett Kuczora vitte vállán a csapatot, az első hét magyar találaton 4:3 arányban osztozott az FTC jobbátlövőjével.
Nem tűnt valami életszerűnek, hogy a következő 50 játékperc is ennyire görcsös, támadásban akadozó svéd játékkal telik el, és csakhamar életjelet is adtak magukról Linn Blohmék. A 15. percnek kissé megcsappant előnnyel, 7–5-ről vágtunk neki. Ezúttal Golovin volt soron, hogy időt kérjen. A tiszta kékben játszó ellenfél feltámadó lendületét azonban ennyivel nem sikerült megtörni, két támadást is elrontottunk, míg Jenny Karlsson 7–6-ra hozta fel a svédeket. Egy kissé véleményesnek tűnő hetessel a 17. percben egalizáltak is a vendégek, Nathalie Hagman járt túl Bíró eszén (7–7). Kuczora törte meg a kereken hat percig tartó magyar gólcsendet, elment a mérkőzés közel harmada, és rajta, valamint Klujberen kívül még mindig nem akadt találatot szerző magyar (8–7).
Szöllősi-Schatzl Nadine törte meg a sorozatot, miközben két jó Bíró-védéssel, közte pedig egy ezúttal jogosnak tűnő, mégsem befújt hetessel esélyt kaptunk arra is, hogy visszaállítsuk a négygólos különbséget, Debreczeni-Klivinyi Kinga lövése azonban megint csak nem akart befelé perdülni a kapufáról. Amikor viszont minden ziccerünk megvolt ahhoz, hogy ellépjünk, kétszer is Bundsen támaszkodólábát lőttük el… Ezzel nem kicsit lendítve a védési hatékonyságán, konkrétan 33 százalékra felhozva Bíró mellé. A játékrész derekán túl kissé az az érzés lett úrrá az emberen, hogy a csapatok ezúttal abból csinálnak versenyt, melyiknek sikerül kihagynia több nagy helyzetet. Ebben a „játékban” nyugodtan nyerhettek a kékek: a szünet előtti utolsó négy percnek Simon Petra bombája után 12–9-es előnnyel mehettünk neki.
A hajrában pedig sikerült tovább növelni a különbséget, Klivinyi jobbról érkező lövésével a 12. perc és 7–3 óta először vezettünk néggyel (14–10). Sőt, a 29. percben – először a meccsen – öttel is elléptünk, Bordás volt eredményes (15–10). A játékrész legvégén Papp kapta meg a második kiállítását, Karlsson 15–11-re módosított az állást, mielőtt megszólalt a duda.
Két gyors góllal kezdtek szünet után a vendégek, aztán a harmadikat is ők szerezték, de – egyenlő létszámnál – ezért már jobban meg kellett dolgozniuk. A mieink a negyedik perc elején törték meg a jeget, Vámos volt eredményes (16–14). Majd jó védekezés után Győri-Lukács állította vissza az első játékrész legjellemzőbb gólkülönbségét, a háromgólos magyar fórt (17–14).
Tartósan azonban nem tudtunk ellépni. Annak ellenére sem, hogy Bíró továbbra is tartotta a 35 százalék körüli védési hatékonyságát. Amikor a kapusaink a britek ellen 60 százalék feletti statisztikát hoztak, arról beszéltünk hazafelé, ennek a felével is lehet esélyünk Svédországgal szemben, csak adná az ég, hogy legyen meg. Ehhez képest közel 40 percnyi játék alatt Bíró túl is teljesített minden elvárást.
Klujber bosszantó hibái már jóval kevésbé fértek bele. Talán az ő játéka esett vissza a leglátványosabban a mieink közül. Volt, hogy senkitől sem zavartatva csúszott meg és ejtette ki a labdát – bosszankodott is utána rendesen –, a következő akcióból pedig a viszonylag könnyűnek ígérkező, szélre letett passzt mérte el. Fordulásból pikk-pakk végigvitt akcióval egyenlítettek a svédek (17–17). Újabb hat-, sőt hétperces gólcsendbe süllyedtünk, Bíró azonban nem engedte előnyhöz jutni a svédeket – még nem… Lukács a 41. percben tett pontot a pocsék sorozat végére (18–17).
Fórban Kuczora növelte újra kétgólosra az előnyt, majd balról befelé húzva Klujbernek is összejött egy újabb találat – már a hatodik. Amikor már azt hittük, a svédek felőrölnek minket, megint három volt közte a javunkra (21–18). Bíró nevét kezdte skandálni a lelátó, messze nem ok nélkül, már a 39 százalékot közelítette a hatástalanított svéd lövések arányában. Az utolsó tíz percnek is plusz háromról mehettünk neki, 23–20 állt a csarnok eredményjelzőin.
Kuczora pedig az 52. percben a hetedik találatával újra négyre növelte az előnyt! Apránként az idő menedzselése is fontos szerepet kapott, hogy minél hosszabb ideig vigyünk minden támadást. De a svédek még mindig nem adták fel, a hajrá kezdetére megint visszakapaszkodtak egyetlen találatnyira. Létfontosságúnak tűnt, hogy Klujber jobb szélről érkező lövése valahogy utat találjon magának a kapus combja és a bal oldali kapufa között, és sikerült (25–23).
A találat után nem sokkal két percre kiszórták őt, de Bíró ezúttal is ellenállhatatlanul védett, emberhátrányban is hárítva kettőt. Kuczora ellenben értékesített egy hetest, így ahelyett, hogy zárult volna az olló, megint megléptünk hárommal. Nem lehetett leírni az északiakat, de a hangulat egyre fokozódott, a lelátó el akarta hinni, hogy innen már nem lehet elveszteni két és fél perc alatt. És ezt a hitet a létező összes módon plántálta a pályán lévő játékosok felé is.
Az utolsó két perc 26–24-ről indult, de ami a legfontosabb, egyenlő létszámnál vette kezdetét. Győri-Lukács lövése pedig nemcsak a hálót, a szurkolók hangszálait is alaposan megrángatta. Ennek már elégnek kellett lennie – tudta-érezte mindenki a Főnixben. „Olé-olé, Magyarország, olé!” – zengte a drukkerhad, miközben 28:54-nél Janurik is beszállt, hogy megpróbáljon megfogni egy hetest. Nem sikerült, de mindez a meccs végkimenetelének szempontjából nem is számított. 28–25-re győztünk!
Óriási bravúrt hajtottak végre lányaink, ám hogy ez mit ér majd a végelszámolásnál, egyelőre nem lehet megmondani. Biztos kvótások vasárnapig nem lehetünk, ám az előzetes várakozásokkal ellentétben nem kell végletekig kiélezett ki-ki meccset játszanunk a japánokkal: azaz még a vereség is beleférhet a debreceni torna zárónapján – amíg az öt gólnál kisebb különbséggel történik (feltételezve, hogy a svédek nem omlanak össze teljesen és kapnak ki a britektől).
Ám ha a svédeket sikerült meglepni, miért ne vernénk meg vasárnap az ázsiaiakat is?
Csak a női kosárlabdázók soproni példájától mentsen meg minket a Jóisten!
A találkozó legjobbjának, legkevésbé sem érdemtelenül, Kuczora Csengét választották meg, aki tíz lövésből elért nyolc góljával együttesünk legeredményesebb tagja volt.
A nap második mérkőzésén Japán – a mieinkhez képest kevesebbet lőve, de többet kapva – átgázolt a kameruniak helyére az utolsó pillanatokban beugró Nagy-Britannián (43–16).
2. forduló (április 12., péntek)
A csoport állása: 1.: Magyarország 4 pont, 2.: Japán 2 (71–51), 3.: Svédország 2 (60–56), 4.: Nagy-Britannia 0.
Korábban játszották
1. forduló (április 11., csütörtök)
A további program
3. forduló (április 14., vasárnap)
(Borítókép: Debreczeni-Klivinyi Kinga Barbara a Magyarország–Svédország női kézilabda olimpiai selejtező mérkőzésen, 2024. április 12-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)