Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szombaton játszották le a nyolcaddöntők első felét. Ebben Olaszország magabiztosan győzte le Finnországot 70-57-re. Így Olaszország lesz majd a magyar-szerb meccs győztesének az ellenfele. A magyar válogatott bármit is ér el, már túlteljesített az előzetes elvárásokat.

  • Eddig nem foglalkoztunk velük, de ezen a meccsen egy érdekes hármas lesz. Egy argentin, Leandro Lezcano fújja majd az egyik sípot. Mellette a görög Jorgosz Purszanidisz és a török Yener Yilmaz vezet majd.

  • Az Európa-bajnokság statisztikái alapján a hatodik legjobb játékosról beszélünk. Öt meccsen 19,8-as pontátlaggal áll, nem sokkal marad el tőle Vojvoda, aki eddig a 12. az összetettben 17,0-as átlaggal. A közeli és a távoli dobásokban, illetve a büntetőzésben is jobbak eddig a szerbek, de nem olyan nagy a különbség, ahogy a lepattanókban sem. Annak ellenére, ahogy a szerbek sokkal magasabbak, mint mi.

  • A legutóbbi meccsünkön 81-61-re kaptunk ki a szerbektől. A felkészülis meccs sokáig szoros volt, aztán laza lett a vége. Az akkori meccsről mind a két csapat nélkülözte sztárjait, így igazán nem is annyira értékmérő. Két éve Vojvoda volt a mienk legjobba 13 ponttal. Amúgy FIBA rendezvényen eddig kétszer találkoztunk. A 2009-es Eb-selejtezőben 94-60-ra, majd 89-61-re kaptunk ki Szerbiától.

  • Két embert kell feltétlen kiemelni amellett, hogy az egész keret kiváló játékosokból áll. Az egyikről mi is írtunk, az óriás kezű, 222 centis Boban Marjanivocsról már mi is írtunk. A másik Bogdan Bogdanovics, aki az előző szezonban 15,1 pontátlaggal zárt az Euroliga-győztes Fenerbahcéban, és minden idők legjobb újoncszerződését kötötte az NBA-s Sacramentóval. . Sztefan Bircsevics, Ognjen Kuzmics és Vladimir Stimac is 210 centi feleltti játékos, nem lesz egyszerű dolgunk a palánk alatt. Úgy is bombaerős a szerb csapat, hogy négy legjobbjuk, Teodoszics, Bjelica, Raduljica, Jokics és Markovics is sérülés, vagy egyéb okok miatt maradt ki végül a keretből.

  • A riói olimpián második lett, három éve a világbajnokságon is a döntőben kapott ki Szerbia, anmely valóban a világ egyik legerősebb csapata. A D csoportban a letteket 92-82-re, a törököket 80-74-re, Nagy-Britanniát 82-68-ra, míg Belgiumot 74-54-re győzte le. Egyexdült az oroszoktól kapott ki 75-72-re. Azt is feltétlen meg kell jegyezni, hogy csak a belgák ellen mutatott be igazi erőfölényt. 

Rovatok