201 centijével és úgy 130 kilójával inkább néz ki emberi tanknak, mint elit kosárjátékosnak Zion Williamson, aki most még csak az egyetemi kosárlabdát forgatja fel fenekestül, de már az NBA-re feni a fogát. Súlya ellenére nagyobbat ugrik, mint bárki, gyors és úgy passzol, mint egy irányító. Nagyobb jövő várhat rá, mint LeBron Jamesre. Bizarr sérülése után újra játszik.
Zion Williamson már azelőtt kisebbfajta szenzáció volt, hogy a kosárlabda szempontjából legtökéletesebb egyetemre, a Duke-ra került, ahol a szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai és kétszeres világbajnok, az egyetemi bajnokságban pedig ötszörös bajnok Mike Krzyzewski keze alatt fejlődhet.
Ha a Twitter nem lőtte volna le 2016 végén a Vine-t, valószínűleg már szupersztárként érkezett volna az észak-karolinai Durhambe, de a középiskolásként csinált lenyűgöző zsákolásai azért Twitteren és Instagramon is elég nagyot hódítottak.
Az viszont csak a Duke-on kezdett kiderülni, hogy az elmúlt egy, de talán két évtized legnagyobb kosártehetsége került az egyetemre – elsőként akkor kapta fel rá mindenki a fejét, amikor még az előszezonban a büntetővonalról zsákolt hatalmasat az egyik Duke-edzésen.
Mindezt 18 évesen, 198 centisen és 130 kilósan csinálta meg, amitől csak még hihetetlenebb lett az egész.
Abban, hogy igazán csak 2018. augusztusban tűnt fel a kosárvilágnak, mekkora tehetség is Williamson, azért köze volt a Duke remek játékospolitikájának – 2018 nyarán ugyanis minden idők legerősebb évfolyamát sikerült behúzniuk a középiskolás játékosok közül, megszerezve a 2018-as évfolyam három legjobb játékosát, Williamson mellett a két kiscsatárt, R.J. Barrettet és Cam Reddisht. A háromból mindenki úgy gondolta, hogy Barrett lesz a szupersztár, és ugyan ő is útban van afelé, hogy hatalmas NBA-játékos legyen már 2019-től, de Williamson pusztító erővel tarolt le mindent maga körül.
És ez tényleg pusztító erő volt. Egy hónappal az edzésen villantott hatalmas zsákolás után, még az első hivatalos Duke-meccse előtt (!!!) a korábbi NBA-játékos Stephon Marbury már azt mondta, hogy szerinte Williamson nagyobb tehetség lehet a profik között, mint LeBron James.
Zion az egész bolygót el fogja pusztítani. Sokkal jobb, mint LeBron, nem is lehet őket összemérni. Nem is kell, hogy nála legyen a labda, így is túltesz nála.
Novemberben a játékosként ötszörös, edzőként háromszoros NBA-bajnok Steve Kerr úgy fogalmazott, hogy Williamsont maximum LeBronnal lehet egy lapon említeni.
Marbury nyilvánvalóan messzebb ment Kerrnél, és joggal gondolhatnánk, hogy inkább csak azért tette, hogy beszéljenek róla, csakhogy a számok – és főleg a videó – világosan megmutatja, hogy Williamson magasan kilóg az elmúlt évtized legjobb egyetemi játékosai közül is.
A Duke-on egyébként már hivatalosan 201 centire és 129 kilóra mérték Williamsont, aki egyből egy borzasztó komoly ellenfél, az akkor 4. helyre rangsorolt (azóta is top 5-ös) Kentucky ellen kezdte meg egyetemi pályafutását.
Se megilletődöttség, se lámpaláz nem látszott rajta, 28 ponttal és 7 lepattanóval zárt a 118-84-re megnyert meccsen.
Elemében volt, és egyből megmutatott szinte mindent, amire képes. Első pontjait rögtön egy triplából dobta, aztán egy védőlepattanó után adott remek assisztot Tre Jonesnak, majd a méretét meghazudtoló cselezéssel tört palánkra, amit pusztító erejű zsákolás követett egy labdaszerzés után (első négy jelenet a videón).
A Kentucky ellen már a sebessége is nagyon jól látszik játék közben. Ne feledjük,
a 2000. júliusi születésű Williamson 129 kilós, aminél csak egyetlen nagyobb NBA-játékos van most a profik között,
Boban Marjanović, aki 3 kilóval tesz túl Williamsonon, cserébe 20 centivel magasabb és 12 évvel idősebb is nála.
Ekkora testtel és ilyen sebességgel nagyjából megállíthatatlan Williamson, ha úgy dönt, hogy a palánk felé tör. A Wall Street Journal decemberben remek cikkben állított emléket azoknak a játékosoknak, akiken átgázolt Williamson, ebben egy fizikus bevonásával arra jutottak, hogy
Williamsonnal ütközni nagyjából olyan lehet, mint amikor elüti az embert egy 16 km/h-val haladó terepjáró.
A 2018. augusztusi edzéses videón látszott, hogy iszonyatos rugói vannak, aztán közben kiderült, hogy a Duke házi felmérőjén 114 centi fölötti súlypontemelkedést produkált, ami egy 130 kilós ember esetében döbbenetes. Más persze egy felmérőn ugrándozni, és más ugyanezt megcsinálni élesben.
Már az is beszédes, hogy az NBA-játékosfelmérőn (combine) rögzített adatok szerint egyetlen játékos, a 197 centis, de csak 95 kilós Kenny Gregory tudott nagyobb súlypont-emelkedést produkálni, mint Williamson, és ő is csak 1,2 centivel ugrotta túl Williamsont. Ha csak a nagy játékosokat nézzük (főként centerek és erőcsatárok), Miles Plumlee és Joel Bolomboy tudott 40 col (102,87 cm) fölötti emelkedést, esetleg még Semi Ojeleyét vehetjük ide a nagyobb játékosok közül, de mind sokkal alacsonyabb Williamsonnál. (Akinek van kedve, emelkedését a futballsztár Cristiano Ronaldóéval is összevetheti.)
Williamsonnak megy a pályán is az ugrálás, február elején, a Virginia ellen felfoghatatlan méretű ugrással blokkolta De'Andre Hunter hárompontos-kísérletét. Hogy mekkora is volt a blokk, nem a rendes kamerából, hanem a másik palánk mögötti szögből látszik igazán – Williamson méterekről elrugaszkodva ugrik fel az égbe, és üti ki messze a lelátóra a dobást.
Amit a rendes kameraszögből érdemes figyelni, az az, hogy hol van Williamson, amikor Hunterhez ér a labda – a büntetőterület másik végéről ér ki a sarokba, ami nem csak a súlypont-emelkedését, hanem a robbanékonyságát is dicséri.
És akkor még ott van az is, hogy az ujjbegyeivel képes behorpasztani a kosárlabdát, amit nem nagyon szoktunk összenyomva látni.
Ami a számokat illeti, Williamson ott is űrkorszakot nyitott. 29 meccs után 22,1 pontos átlaggal állt, ezeken 69,3 százalékos pontossággal dobott, emellett
Mindezt úgy, hogy bőven nincs kihasználva: a fent említett Reddish, Barrett páros miatt meg sem kell erőltetnie magát, ezért is lehet, hogy a 40 percből átlagban 29,1 percet tölt csak pályán. Miközben az egyetemi bajnokságban a jövő szupersztárjait azért ritkán pihentetik, főleg, hogy jó eséllyel egy év után húznak is az NBA-be.
Két újhullámos statisztikai mutató még jobban elárulja, mennyire kivételes Williamson:
A BPM-et tekintve, 2010 óta az összes játékos egyéni szezonját vizsgálva azt látjuk, hogy Williamson nem csak hogy első a maga 21,1-es mutatójával, hanem magasan az első. Beszédes adat, hogy az elmúlt kilenc szezonban csak 19-en jutottak 15-ös BPM fölé, közülük Williamson
az egyetlen 20-as mutató fölött.
A PER-ben is hasonló a helyzet. Williamson 42,0-vel áll, ami a legjobb mutató a 2009 óta rögzített adatok alapján. Csak egy játékos (David McKinley még a 2012-13-as szezonban) jutott 40 fölé, mögöttük már egy nagyobb szakadék jön, hiszen a harmadik Ryan Edwards 38-ig jutott (a legalább 15 meccset játszó játékosokat vizsgálva).
Más szóval: 2010 óta soha senki még csak meg sem közelítette azt, amit Williamson művel úgy, hogy még bőven van benne tartalék.
A dolog persze sántít, mert LeBron James sosem játszott az egyetemi bajnokságban, az ő számaival tehát nem lehet összemérni Williamsont, és a modern statisztikai mérőszámokat is csak jóval LeBron ideje után kezdték rögzíteni, az viszont világosan látszik, hogy Williamson az elmúlt évtized messze legnagyobb játékosa az egyetemi bajnokságban. Pedig ebben a szórásban már ott van például Kawhi Leonard, Kyrie Irving és legfőképp Anthony Davis, akin ugye egyelőre bőven túltesz.
Ami viszont megkülönbözteti a többiektől, hogy Williamson tökéletes pillanatban érkezik az NBA-be, ahol épp a poszt nélküli, vagyis hát éppen hogy egyszerre több posztot lefedő játékosok aranykorát éljük. Két-három évvel ezelőtt mindenki az unikornisokat kereste, azóta ez átcsapott mindenhová, teljesen mindegy, hogy mozgékony centerről, vagy labdakezelő erőcsatárról, esetleg egy egyszerre négy poszton bevethető játékosról van szó.
Williamson pont a fizikai ellentéte Giannis Antetokounmpónak, aki pár egymáshoz csatolt hatalmas végtagból állt, amikor az NBA-be került, és később pakoltak rá izomtömeget, de a hatásuk ugyanakkora lehet. Williamson nem csak az egyetemi szinten nagyobb és gyorsabb szinte minden védőjátékosnál, hanem az NBA-ben is az lesz.
Ehhez vegyük hozzá, hogy félelmetesen gyors, és legalább annyira jól kezeli és osztja a labdát – a középiskola kezdetéig irányítót játszott, és a régi reflexek nyilván megmaradtak. Ha Antetokounmpóéhoz hasonló helyzetbe kerül, tehát egy csapatba, ahol rajta kívül mindenki elég jól dob távolról, megállíthatatlan formula jöhet létre vele.
Amikor LeBron James 2003-ban az NBA-be került, még nagyon kevés csapat erőltette a kisebb emberekből álló felállásokat, és sokkal kevesebb hárompontost dobáltak, mint most. A nagyobb, ugyanakkor mozgékonyabb emberek már rég nem csak a palánk alatt cövekelnek, rengeteg labdát kapnak, és próbálnak minél nagyobb helyet csinálni nekik. Williamson pedig a mozgékonyságával egyrészt magának is tud helyet csinálni, vagy ha más csinál neki, könyörtelenül élni tud vele. Ráadásul remekül védekezik is, amitől csak még veszélyesebb lehet az NBA-ben.
Williamson március második felében, közel egy hónap kihagyás után tért vissza a kosárlabda egyik legfurcsább sérülése után: úgy dőlt ki térdsérüléssel, hogy a Nike-cipő egész egyszerűen szétnyílt a lábán, emiatt elcsúszott, és kificamította a térdét. Mivel ez a Duke és a North Carolina szuperrangadójánt történt (a lelátó tömve volt hírességekkel, többek között Barack Obama is ott volt), amin a jegyár majdnem a Super Bowléval vetekedett, a nagy médiafigyelem nagy hatást hozott magával: a Nike rövid idő alatt 1 milliárd dollárt bukott a tőzsdén.
A rövidke kényszerpihenő után a szezon legfontosabb szakaszában folytatta, az ACC főcsoport rájátszásában segítette főcsoport-győzelemig a Duke-ot. Ezzel persze még nem volt vége, az águkon első kiemeltként kezdték meg a 68 csapatból álló országos rájátszást, ahol az első körben nagyon simán verték a North Dakota State-et – a vége 85-62 lett, Williamson 25 ponttal zárt. A második fordulóban rettentő szoros és izgalmas meccsen verték a UCF-et, ami egy gyűrűről lepörgő labdányira volt attól, hogy hatalmas meglepetést okozva kiejtse a Duke-ot a nyolcaddöntő kapujában. Williamson messze csapata legjobbja volt 32 ponttal, 11 lepattanóval és 4 assziszttal – a rájátszás első két meccsén szerzett 57 ponttal beállította Kevin Durant rekordját az elsőéves játékosok között szerzett legtöbb pontot nézve.
A mérkőzés egyébként Zion Williamson és egy másik kivételes adottságú játékos, a 229 centis Tacko Fall külön összecsapása is volt, de rendre Williamson jött ki győztesen a 23 éves, 141 kilós ellenféllel szemben. A nyolcaddöntőben az ágon negyedik helyen kiemelt Virginia Tech ellen folytatják szombat hajnalban.
Források: FiveThirtyEight | The Ringer (1) | The Ringer (2)